Több mint 7 millió forint értékben foglalt le dohánytermékeket a NAV
A pénzügyőrök még az udvaron álló füstölőben is találtak dohányt.
A pénzügyőrök még az udvaron álló füstölőben is találtak dohányt.
A tűz a szomszédos épületekre is átterjedt.
SIP-oltak az építőiparban, helikopterrel érkezett meg a jövő.
Kevesen annyira „kockázatvállalók”, hogy állami támogatással vegyenek ingatlant.
Kevesebb a hezitáló, kiváró vevő.
Erős kezdés után a fékre lépett az ingatlanpiac.
Kevés lakás épült az első fél évben Magyarországon.
A nem mindennapi esetet a ház biztonsági kamerái rögzítették.
Itt a legújabb támogatás, amely sokakat érdekelhet.
Nagy különbségek alakultak ki az országon belül.
Vizsgálják a tűz keletkezésének okát.
Ellenfelei nem látják pontosan, hogy miből tellett rá.
Idén tavasszal lőttek ki az árak, már negyedével többe kerül egy ház, mint tavaly.
A megbízó tisztálkodás közben vesztette életét.
A lángok a tűzhelyen felejtett ebéd miatt, a konyhában csaptak fel.
Az ügyben emberölés gyanúja miatt nyomoznak.
Az épületet lakhatatlanná tette, a tulajdonosok ideiglenesen rokonokhoz költöztek.
Az épület gyakorlatilag megsemmisült.
Kelet-Magyarországon segíthet a legjobban az új állami felújítási program.
Hatalmas lépés érkezett a kormánytól.
Minimum 5-10 éves időtávra tartják ideálisnak a finomhangolt állami támogatás bevezetését.
Irodalomtörténeti jelentőségű ingatlanhirdetés.
Nem mindenkinek jött be a Budapesthez közeli élet.
Zuglóban 100 millió forint alatt ne is álmodjon róla!
A támogatás a vártnál kisebb szeletet hasíthat ki az idei ingatlanpiaci tortából.
Megbicsaklott a rendszer.
Csökkenő infláció és hitelkamatok mellett új támogatási rendszer is érkezik 2024-ben.
Mutatjuk a lehetőségeket.
Viszontagságos évet tudhat maga mögött az ingatlanpiac.
A legtöbben támogatásra ácsingózva várnak ki a felújítással.
Egy villanyóraszekrényből indult ki az a tűz, amely komoly károkat okozott egy családi háznál.
Tűzvizsgálati eljárás indult az ügyben.
A bontócég dolgozói elnézték a címet.
Egy hirdetésben tűnt fel az 500 négyzetméteres telek.
„Mi a béke mellett vagyunk és a béke ügyét védjük!”
Oltás közben egy idős férfi holtteste is előkerült.
Előregyártható, gyors, fenntartható, ráadásul olcsóbb lakhatást biztosít.
A szakértők szerint a robotfűnyírók idővel egyre keresettebbek lesznek Magyarországon is.
Ötven négyzetméteres ház gyulladt ki.
Holtan találtak egy 80 éves férfit.
Megtorpant a panellakások árnövekedése.
A jelentős anyagi kárral járó baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
A sofőr egy elé vágó autót akart kikerülni.
A család szerint még meleg volt a kő, amikor megtalálták.
Öt vízsugárral dolgoztak a lángok megfékezésén.
Annyira megijedtek, hogy a tűzoltókat is riasztották.
Lakhatatlanná vált az épület.
Két ember is füstmérgezést szenvedett, őket kórházba vitték.
Tűzoltók mentették meg az állatot.
A sofőr is elismerte, hogy túl gyorsan ment.
A ház tulajdonosának volt csak jegyzőkönyve az éves kéménytisztításról.
A balesetben egy ember megsérült.
Meghalhattak volna a tűzben, de Domino jelezte, hogy baj van.
A tűz pontos oka egyelőre nem ismert.
A tűzoltók habsugárral oltották a lángokat.
A tűzoltók egy gázpalackot is kihoztak az épületből.
Valószínűleg a bosszúvágy fűthette az asszonyt.
A katasztrófavédelem szerint egyetlen pillanaton múlhat a baj.
Nyugodt utca, gázfűtés, víz az épület előtt.
Vizsgálják, hogy mi okozhatta a tüzet.