62 találat az Indexről, és 108 a környékéről.
Akár be is fóliázhatnák a Tündérkertet
Szex, drog, korrupció, vér és árulás az új magyar sorozatban.
A producer szerint nem minden román örül majd ennek a magyar filmnek
Most kiderül, hogy szörnyeteg volt-e Báthory Erzsébet, és várható-e nemzetközi konfliktus a Tündérkert miatt.
Az Aranybulla-sorozat a legrosszabb dolog, ami 2022-ben a kultúrában történt
Pedig tavaly Kulcsár Edina két dalt is kiadott.
A köztévé karácsonyi szenzációja lesz az Aranybulla-sorozat
II. András király emberi oldalát is megismerhetjük.
Kiderült, mikor jön az Aranybulla-sorozat
Ágyjelenettel, hajókkal, lovakkal támad az első hivatalos előzetes.
Korda György dala lett az évszázad slágere, Peter Srámeket is győzelemre vitte
Megelőzték a Gyöngyhajú lányt és Miller Zoltánt.
Harsányi Leventével telefonon közölték, hogy nem számítanak rá a Duna TV műsorában
A Magyarország, szeretlek! című vetélkedőnek új arcai lettek.
Ecc-pecc, és máris magyar vígjátékfilmet nézhetünk a Dunán
Év elején forgatták az Ecc-pecc című televíziós produkciót a Thália Színházban, amit októberben vetítenek a Duna Televízión.
Szeptemberben mutatják be a Toldi sorozatot
A kecskeméti rajzfilmstúdióban készült el Arany János elbeszélő költeményéből.
Meghalt Bartalus Ilona
A Duna TV egykori főszerkesztője és zenei vezetője hosszú betegeskedés után halt meg.
Nagy Feró A Dalról: Még nem lépett színre a győztes
A Beatrice énekese is megemlékezett az AWS frontemberéről, Siklósi Örsről.
Megvan, hová költözteti az Orbán-kormány az SZFE-t
Egy friss rendelet szerint az egyetem az I. kerületbe, a Duna TV egykori székházába mehet.
A Tenkes kapitánya látássérültek számára
Az audionarráció Zalán János szakmai irányításával készült a sorozat számára.
Eurovízió nélkül még súlytalanabb A Dal a köztévén
Egyszerűen nem tudja semmi megindokolni 2020-ban A Dal létjogosultságát. Az MTVA zenés műsorában az éneklő zsűri volt az egyetlen emlékezetes momentum. Szürreális értelemben.
52 milliót fizet az MTVA Rogán Cecíliáéknak a Magyarország Szépéért
Vasárnap két közszolgálati csatornán, a Duna TV-n és a Duna Worldön közvetítik a versenyt.
Váratlan fordulattal védte be a Kúria a köztévé híradóját
Nem volt kiegyensúlyozott a köztévé híradója, mégsem szankcionálják.
A közmédia saját munkatársait tüntette ki az álhírvihar közepette
A díj alapítója szerint az álhírek világában a közmédiának példát kell mutatnia, ami óriási felelősség.
444: Újabb tisztogatás volt a köztévénél
Felállították a Duna TV csatornaigazgatóját és teljes stábját, és elküldték az MTVA-tól Belénessy Csaba volt MTI-igazgatót is – értesült a 444.hu.
Ennyi pénzből esküszöm, nézettebb TV2-t csinálnék
Csak a Sztárban sztár tudja felvenni a tempót az RTL műsoraival. Újabb év, újabb nézettségi csőd, újabb milliárdok a feneketlen bödönbe.
Fábry a köztévében hívta fasiszta jellegűnek az M1-et, az Echót és a Hír TV-t
A műsorvezetőnek abból is elege van, hogy mindhárom kormánypárti csatornán állandóan ugyanazokat az embereket látja.
Atomjaira hullott a TV2 ősze
Ha hápog és sárga, az kacsa: a TV2 a múlt heti nézettségi fiaskót nem tudja kimagyarázni. Szombaton este négy tévét is többen néztek.
Az On The Spot készítői szerint nem politikai okokból rúgta ki őket a köztévé
Egy interjúban meséltek arról mi történt velük május óta és arról is, hogy hol bukkanhatnak fel legközelebb.
Megint A mi kis falunk a legnézettebb tévéműsor
Az RTL agyonverte a TV2-t, vasárnap este például az utóbbi évek egyik legótvarabb tévéműsorával.
Elfojtja az ellenzék hangját a TV2
Három országos csatorna híradásait hasonlították össze. A köztévé mérsékeltebb, mint a TV2.
Nézze meg a Balatont, ahogyan még nem látta
A Vad Balatont hamarosan bemutatja a Duna TV, de moziban is meg lehet majd nézni.
A Piramis a Falat, a Híradó a Tényeket veri agyon
A mi kis falunkat viszont semmi nem állíthatja meg. Az ATV vasárnap ismét elverte a TV2-t.
A mi kis falunk a magyar tévé Halálcsillaga
A Piramis folyamatosan veri a Falat, múlt szombaton este héttől Sváby András Naplója volt a legnézettebb műsor. Múlt heti nézettségelemzés.
A TV2 piramisa mellett az RTL csak homokbucka volt
Évek óta nem fordult elő, hogy a TV2 négy hétköznap este is agyonvágja az RTL-t.
Bud Spencerbe fullad ez a szilveszter
Három tévé is vetíti a filmjeit ma, 16 és fél órában. Az esti műsorkínálat siralmas, tessék a családdal társasozni inkább, ha buliba már nem mennek.
Olyat kapnak tőlünk, amiben nem fognak csalódni
A Netflix is megkereste őket, új sorozatuk viszont a Duna TV-n látható majd. Most arra keresik a választ, hogyan befolyásolja életünket a születésünket övező történelmi háttér. Interjú Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással, azaz a díjnyertes On the Spot alkotóival.
Sas Jóska lenyomta a szépségkirálynőket
A köztévé már bikinis csajokat sem tud eladni a nézőknek. A TV2 nyara is elég pocsékul indult.
Ötvenezres forintos büntetést kapott a Duna a lúgos orvosért
12-es karikával sugározták a Kékfényt, amiben a lúgos orvosról és egy pedofil férfiről tudósítottak.
Csaknem 800 ezren drukkoltak Pápai Jocinak a tévé előtt
Ennyien követték végig a Duna TV közvetítését.
A Nagy Duett visszaült a trónra
Shrek meg leverte Bud Spencert. Szombat este a köztévé török sorozata megverte a kertévéket.
Egyelőre csak aprót pukkant az új Tények
Sokat költöttek rá, de az első adás a tévénézők 20 százalékát sem érdekelte.
A Duna TV is leadja az Oscar-díjra jelölt magyar rövidfilmet
A Mindenkit vasárnap lehet majd megnézni.
A TV2 hétköznapi nézettsége továbbra is siralmas
Az RTL főleg a kereskedelmi korcsoportnak jön be, a Válótársak évadzárója a hét ötödik legnézettebb műsora lett.
Elfogyott a Sztárban Sztár meg egy kicsi lendülete
Majka viszont nagyon bevált az Ötvenmilliós játszma műsorvezetőjeként. Heti nézettség.
Majka 50 milliója megcibálta az RTL bajszát
A TV2 vetélkedője egyszer még a Barátok köztöt is lenyomta, de a hét legnézettebb műsora egy RTL-es Híradó lett.
RTL-fölénnyel búcsúzott az óév
A múlt hét legnézettebb műsora egy Híradó volt, de szilveszterkor a Sas-kabarét is sokan követték.
Csak semmi buzulás, buzulás az nuku!
Torrente, Halálos fegyver, Macska-jaj és Sissi - elég eklektikus képet mutat a ma esti tévéműsor.
A Sztárban Sztár +1 kicsi a Super TV2-n verte az RTL-t
Mindegy, hogy kábeltévén vagy az anyacsatornán megy, a beöltözős éneklés mindenhol tarol.
Elverte az X-Faktor a Sztárban Sztárt
A kereskedelmi célcsoportban és a teljes lakosságban is az RTL műsora a legnézettebb.
Romantikus gasztro-musicalt ígér a Hurok rendezője
Madarász Isti új projektje egy hamisítatlanul magyaros, hazai fűszerekkel és zenékkel megspékelt tévés vígjáték lesz.
A Sztárban sztár és az X-Faktor is a legnézettebb
A TV2 műsorát a teljes lakosságban, az RTL-ét a kereskedelmi korcsoportban nézték sokan.
Félmillió nézőt érdekelt a Saul fia az RTL-en
Az X-Faktort kétszer ennyien nézték, a Sztárban Sztárt még többen. A Duna TV-n viszont volt olyan műsor, amit csak 178-an láttak.
Az olimpiát lenyomta a Barátok közt
A magyar versenyzőket sokan nézték hajnalban, de amikor nincs sport, a Rózsa presszó uralkodik.
A Nagy Duett kiütötte az RTL-t
Egy szombat esti Trianon-film Tvrtko előadásában a fiatalabbakat nem, de a teljes lakosságot nagyon is érdekli.
Majka a TV2 szerencsemalaca
Két műsora is toplistás, a Drágám add az életed! megmenti a TV2 hétköznapjait.
Kicsit magához tért a TV2
Filmek húzzák fel a nézettségüket, a saját gyártású műsoraik továbbra is kínlódnak. Igen, a Tények is.
Az RTL megsemmisítette a TV2-t
Bajban van a Vajna-tévé. Ha nem lennének szappanoperáik, a közmédia is verné őket nézettségben.
82 ezer magyarnak okozott álmatlan éjszakát a Saul fia
Nagyot ment a Duna TV hétfő hajnalban. Az USA-ban 2008-ban nézték ennyire kevesen a gálát.
A szombat este A Dalról szólt a tévében
A teljes lakosság körében a köztévé dalválasztója volt a legnézettebb. A TV2 helyzete egyre kétségbeejtőbb.
Az idős tévénézők miatt a Duna TV a TV2-t is lenyomta
Az MTVA csak talált egy olyan korcsoportot, amiben értelmezhető nézettséget produkálnak.
Két hónap múlva indul az állami sportcsatorna, napi 10 óra élő adással
Az MTVA vezérigazgatója bejelentette, mikor indul az M4. Szerinte a Duna TV-re rátaláltak a nézők, mi ezt vitatnánk.
Az RTL letarolta a kereskedelmi célcsoportot
A harminc legnézettebb műsorból 29 az övék. A TV2 csak Az ének iskolájára lehet büszke.
A Kossuthkifli drágább, mint egy liter tej
816 millió forintból forgatott hatórányi történelmi vicceskedést Rudolf Péter a köztévének. Bemutató március 15-én, a Duna tévén.
Kevin McCallistert szerettük leginkább karácsonykor
Mindent vitt a Reszkessetek betörők!-fanchise első két része. A TV2 főműsoridőben nagyon lemaradt.