Bűnösnek találták a belga államot gyermekrablások miatt
A rendszerszintű gyermekrablások emberiesség elleni bűncselekménnyel érnek fel.
A rendszerszintű gyermekrablások emberiesség elleni bűncselekménnyel érnek fel.
Új rendeletet fogadott el az Európai Tanács.
Összeszedtük az összes közúti korlátozást.
Úgy látja, hogy a magyar miniszterelnök már egy Putyinnál is nagyobb tényező „ügynöke” lett.
A bevándorlás kérdéséről és az unió bővülési lehetőségeiről is beszélt a miniszter.
Erről döntöttek a tagállamok állam- és kormányfői az EU-csúcson.
A kormányfő továbbra sem engedett a sokmilliárdos támogatás és hitel kérdésében.
Volodimir Zelenszkij is bemutatja béketervét, miközben az álláspontok távol vannak egymástól.
A tárca reagált a sajtóban megjelent hírre.
Több téma is terítékre került a Karmelita kolostorban.
A döntést a strasbourgi őszi ülésszak első napján hozták meg.
Az Európai Tanács Titkársága válaszolt az ügyben.
Levelet írt a német politikus.
Már más országokban is betiltották.
A miniszterelnök szerint csak külső nyomással lehetne őket rábírni erre.
Orbán Viktor békemissziója továbbra is heves reakciókat vált ki.
Brüsszel kikérte magának a „háborúpárti” jelzőt.
A miniszterelnök szerint Joe Biden nem tudja megváltoztatni az USA háborúpárti politikáját.
Az Európai Bizottság elnökének minden szavazatra szüksége lehet.
A környezetvédelmi miniszterek ülése jó lehetőség lehet az egyeztetésre.
A kormányfő egy európai békekezdeményezés elindítását is felvetette.
A belföldi úti célok népszerűsítése a cél.
Kérte a politikai foglyok azonnali szabadon engedését is.
A miniszterelnök a belga kormányfővel is tárgyalt.
Véget ért a brüsszeli EU-csúcs.
A magyar kormányfő szerint pimaszul jártak el az európai választókkal szemben.
Az elmúlt évek egyik legfontosabb uniós csúcsa következik.
Kreatív jogértelmezés és minősített többség.
Komoly ellenállást váltott ki az Európai Unió szabályozástervezete, ami végérvényesen leszámolna az internetes szexuális ragadozókkal.
Olasz szövetségese sem lehet elégedett a döntéssel.
Különböző forgatókönyvek lehetségesek, a jelöltek neme és nemzetisége is számít.
A tét nem kicsi, a következő öt évet befolyásolja.
A nagy kihívások csak most kezdődnek a Brüsszelbe igyekvő politikusoknak.
A belga tisztviselők kitűzték a dátumot a tárgyalásokat elindító kormányközi konferenciára.
Magyarországnak rendkívül bizonytalan helyzetben kell helytállnia az Európai Unió élén.
A keretegyezményt szeptember 5-én írják majd alá.
Szerinte Magyarország már bizonyította, hogy meg lehet beszélni az aggályokat.
Nem sikerült rendezni a vitát, irány a bíróság.
Azonban a magyar kormány így is új feladatokat kapott a többi tagállamtól.
Pontot tett a régóta belebegtetett huxit ügyére.
Hosszú és nehéz két napnak néznek elébe a tagállamok vezetői.
Lengyelországban adott interjút Charles Michel.
A tárcavezető a C5 konferencián az EU bővítésének fontosságát hangsúlyozta.
Napirendre vették a téma megvitatását.
A tagállamok vezetői először adtak ki közös nyilatkozatot a Gázai övezet kapcsán.
Több fontos téma is terítékre kerül.
Nagy kérdés, hogy lesz-e újabb magyar vétó?
Megkérdőjelezték a hivatal jogalapját is.
Az Európai Parlament és a Tanács hivatalos jóváhagyása is szükséges.
A Nemzetek háza még nem fogadta el a pénzmosás megelőzéséről szóló törvényt.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint sikerült jó kompromisszumot kötni a legutóbbi EU-csúcson.
Az Európai Bizottság elnöke elégedett az EU-csúcs eredményével.
A magyar kormányfő szerint a magyarok pénze biztonságban van.
Mindezt az Európai Tanács elnöke, Charles Michel jelentette be.
Donald Tusk szerint nincs háborús fásultság, Orbán-fásultság van Brüsszelben.
Ukrajna jövőbeni támogatása a tét.
Nem kímélik a belga politikust.
Csütörtökön uniós csúcstalálkozót tartanak a belga fővárosban.
Az uniós csúcson viszont igyekszik ott lenni.
Egyre fogy az idő, továbbra sem tudtak megegyezni Ukrajna ügyében.