A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
A tranzakció hatósági jóváhagyásra vár.
A tranzakció hatósági jóváhagyásra vár.
A Mol vezérigazgatója tavaly novemberben lekerült az Interpol körözési listájáról, de az EU-ban továbbra sem utazhat.
A metánkibocsátás legnagyobb felelőse az olaj- és földgázipar.
Magyarországon már október elején megindult a fűtőanyag kitárolása.
Meghatározták az jövő évi európai feltöltési célértékeket.
A megnövekedett költségek valószínűleg beépülnek majd az árakba is.
Szerintük a tájékoztatás nem az értékesítésről, hanem a kormányzati intézkedésről szól.
November 4-től lép életbe a változás.
Nem tartották a hivatal határozataiban előírt határidőket.
Oroszországnak nagy szüksége van a külföldi technológiára.
A tárcavezető köszönetet mondott Törökországnak.
Ismertették az áramfogyasztási adatokat is.
Újabb megoldást találtak az adathalászok.
A tranzakcióról már értesítették a román miniszterelnököt is
A tankerhajót a tervek szerint 2027-ben szállítják le.
Magyarország felkészült a télre, indulhat a fűtési szezon.
A kormánybiztos szerint ez a rezsicsökkentésnek köszönhető.
A cég szerint mérföldkőnek számít az akvizíció.
Az biztos, az Európai Unió már nem segít.
A kaukázusi ország csöndben a világ jelentős energetikai szereplőjévé vált.
Az újonnan talált területek éves szinten 100-200 millió köbméternyi többlettermelést jelentenek.
Három rétegben találtak gázt és kondenzátumot, legutóbb 2020-ban történt hasonló.
Nem akarnak orosz földgázt szállítani.
Újabb üzemanyaghiány léphet fel.
Az Európai Parlament és tanács rendelete értelmében sok minden szabályzásra került.
A külügyminiszter az európai energiaellátás biztonságáról beszélt.
Nem volt más választása Magyarország legnagyobb vállalatának.
A béketárgyalások előestéjén hiúsult meg a folyamat.
Így egy újabb árkrízis esetén is lesz gázfedezet.
Bakuból jelentkezett be a külügyminiszter.
A kitermelési jogdíjak emelkednek.
A miniszterelnök szerint háborús bűncselekményről van szó.
A régióban úgy tűnik, véget ért az energiaárak meredek emelkedése.
A jövőben az azeri megújuló energiára is igényt tartunk – mondta Szijjártó Péter.
A Fidesz EP-képviselője eközben az uniót támadta az ülésen.
Utánajártunk, mivel helyettesítik a már sikeresen lecsatlakozott országok az orosz földgázt.
Magyarország is érintett az ügyben.
Még mindig 4,5 milliárd köbméter van készleten, és most már ismét nő a tartalék.
Százezreket érinthet a változás.
Ötödével csökkent a gázfogyasztás.
Csak nem azt szeretnék, hogy amerikai földgázt vegyünk?
Az ország földgázellátását érinti.
Új húzóágazat van az Öböl menti államokban.
Bővítésekre és terjeszkedésre szükség van.
Alapjaiban változna meg egy ilyen lépéstől a régió nyersanyagellátása.
Az elektromos vállalat munkatársa szerint minden nemfizető ügyféllel ugyanígy bánnak.
Német kézből francia tulajdonba került.
Az Energiaügyi Minisztérium az ellátásbiztonsági kockázatokról beszélt.
De kiderült az is, mi lesz a naperőművekkel.
Jóval több földgáz és áram fogyott Magyarországon a mostani szezonban.
Amerika duplázhat a földgázpiacon.
Csaknem 100 százalékos tisztaságú, növényi rost alapú biometánról van szó.
Zuhan a földgáz ára.
Komoly eredményeket hoznak a kutak a a Nyékpuszta szénhidrogén-lelőhelyen.
A Fidesz alelnöke elzavarná a bürokratákat.
A szakértő szerint a kabinetnek lenne lehetősége a jelenlegi tarifa mérséklésére.
Ötszáz százaléktól remélik a megoldást.
Mindenkit érinthet ez a kérdés.
A jövőben is párbeszédet kívánnak folytatni.
Szijjártó Péter ismertette a részleteket.