Orbán Viktor átlépne egyes határokat, történelmi kijelentést tett
Ez már régóta ott volt a levegőben.
Ez már régóta ott volt a levegőben.
Három hét után tartanak újra Kormányinfót, ezúttal Geszten.
Egymásra mutogat a két jelölt, hogy kinek van szakpolitikai terve és kinek nincs.
Szerinte ez hozza majd el a kánaánt Magyarországra.
Mindez magyarázhatja összezördülését Putyinnal is.
Ebben most a külső környezet sem segít.
Minden részlet kiderült.
Az élmezőnybe kerülhettünk?
Óriási megtakarításba kezdett a lakosság.
Eddig nem tapasztalt akadállyal találná magát szembe a német zöldátállás: ellenállással.
Annak azonban fennáll a veszélye, hogy második ciklusa kicsúszik az irányítás alól.
Augusztusban érkezik védelmi hozzájárulás.
Csúcsokat dönt a magyar tőzsde.
Egyre több pénz megy a szolgáltatásokba és a környezettudatos szektorokba.
Marad az önkéntes kamatplafon.
Feleszmélt az Európai Unió.
Nagy Márton összehasonlította Magyarországot Romániával.
Több rendezvényen is felszólalt a tárcavezető.
Szerinte a nemzeti bajnokaink számának el kell érnie a negyvenet.
Szakértőt kérdeztünk azután, hogy a kormány bejelentette 675 milliárd forintnyi beruházás elhalasztását.
Ítéletet mondtak az ország felett.
Nagy a baj az ázsiai államban.
Reagált a kormány a legújabb kritikákra.
Nagy Márton ismertette az álláspontokat és az új versenyképességi csomagot is.
Időre van szükség, mégpedig most azonnal.
Pedig nem biztos, hogy erre ekkora hangsúlyt kéne ráfektetni.
Muszáj volt valamit lépniük.
A negyedik negyedév GDP-teljesítményéről közölt adatokat a KSH.
Nagy Márton felfedte a részleteket.
Orbán Viktor beszédet mond az MKIK gazdasági évnyitóján. Kövesse az Indexen!
Új korszak kezdődhet a prognózisokban.
A nemzetgazdasági miniszter szerint új nézőpontokra van szükség.
Hosszú távon ugyanakkor már együttműködne a kongresszussal.
Nagy bajba kerülhetünk a németek miatt.
Ennél mindenki rosszabbra számított.
A kormány kiemelt szerepet tulajdonít a beruházásoknak a növekedési stratégiában.
Az adópolitika a gazdasági növekedés és a versenyképesség erősítése érdekében.
A tárcavezető az Indexnek értékelte a jegybank mostani stratégiáját is.
Ez mostanra már egyre több, Magyarországon működő vállalat számára probléma.
Sokkal fegyelmezettebb a költségvetési politika most, mint a 2002 és 2006 közötti időszakban.
Két éve az ágazati nyereség csaknem 90 százalékkal zuhant.
Nagyobb szerepet kaphatnak a kamarák.
A pénzügyminiszter szerint az euró nem garancia semmire.
A fogyasztás a kulcsa mindennek – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Pontos képet akar kapni a kormány arról, hogy mit terveznek a vállalatok.
Válasz Nagy Márton gazdaság-visszafejlesztési miniszter írására.
A nemzetgazdasági miniszter írása az Indexen.
A globális minimumadó mindent fölülírhat.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a védelmi ipar területén is feladatokat kap.
Mostantól a gazdaságfejlesztési miniszter vezeti a kormány egyik legfontosabb szervét.
Vezető gazdasági politikusok szerint a növekedésnek egy akadálya van: az MNB.
Kőkemény üzenet érkezett a tárcavezetőtől.
Az FDI töretlen bevonzásának, az erre alapuló sikeres gazdaságpolitikának három feltétele van.
Népviseletben jelentkezett be Orbán Viktor.
A miniszterelnöknek órákon belül dönteni kell.
Az inflációs nyomás is enyhült.
A tanulmányuk szerint a gazdaság profitál abból, ha minél nagyobb a jegybanki függetlenség.
Már a pénztárcánkon érezzük: mindent felülírnak a morális döntések.
Kedden töltötték fel a dokumentumokat.