Magyar származású költőt tüntetett ki III. Károly király
Korábban élesen kritizálta Orbán Viktort.
Korábban élesen kritizálta Orbán Viktort.
A Gladiátor 2 sztárját nem hatja meg a királyi vér.
Nehéz hónapokon van túl a trónörökös.
A brit kormánynak is lépnie kellett ebben az ügyben.
Szamoa és Ausztrália után jövőre is utazna, de még várja az orvosi csapat jóváhagyását.
„Nem vagy az én királyom!” – kiabálta.
A hatnapos látogatásra felesége, Kamilla is elkíséri.
Az uralkodó a jövő héten érkezik a kontinensre.
A kormány miniszterei óvatosságra intették az uralkodót.
A királyi házaspár kilencnapos körútra indul.
A betegség, úgy tűnik, mindent megváltoztathat.
A popsztár szerint a brit politikusok ezért olyan „borzalmasak és könyörtelenek”.
Korábban Erzsébet királynő is aggodalmát fejezte ki.
Dől a lé a brit uralkodóhoz
Tüntetők is várták az uralkodót az eseményen.
A Buckingham-palota közölte.
A portrét a brit fegyveres erők napján mutatták be.
III. Károly és felesége fogadták őt.
III. Károly hivatalos születésnapi ünnepségén vesz részt.
Egy brit animációs film főszereplőjének fejét ragasztották a képre.
A király a Hampshire-ben található Brit Légierő Múzeumába látogatott.
Úgy tűnik, továbbra is várat magára a béke a két királyi sarj között.
Döntött a walesi kormány, de nem voltak elragadtatva.
Az istentiszteletet azonban nem hagyta ki a betegséggel harcoló uralkodó.
Előre felvették az üzenetet.
Az uralkodó nehezen viseli a betegséget.
Videóüzenetben szól majd az ünneplő tömeghez.
Június elején hozzák őket forgalomba.
A régiek továbbra is érvényesek lesznek.
A király hálás a biztató szavakért, számára ezek jelentik a legnagyobb vigaszt és bátorítást.
Az uralkodó sok jókívánságot kapott hétfő óta.
Közben Harry herceg már vissza is repült az Egyesült Államokba.
Nagyon meglepődött a híren.
Nem tudni, a király mit reagált.
De az is lehet, hogy csak a túlhajszoltság a jellemző inkább.
Egy ideig eltarthat a lábadozása.
Kiderült az is, hogy mi volt az utolsó teendője uralkodóként.
Károly király kezdeményezte a békülést.
„Szó sem lehet róla!” – kérte ki magának II. Erzsébet lánya, amikor megpróbálták elrabolni.
Minek az embernek ellenség, ha van családja?
Öniróniából jelesre vizsgázott az uralkodó.
Hszi Csin-ping és Taylor Swift sem maradt ki.
Az államfő a Klímacsúcson szólal fel.
Az uralkodó forintban számolva milliárdokhoz juthatott hozzá egy középkori rendelet miatt.
Újabb kellemetlen könyv érkezhet a belviszályokról.
A sajtó különös figyelmet szentel az önkéntelen reakcióira.
II. Erzsébet királynőnek nem maradt más választása.
Az új titulusát apósától, III. Károly királytól kapta.
Már Skóciában is királlyá koronázták Károlyt.
Kiadta az éves költségvetési beszámolóját az uralkodó.
Tovább mélyülhet a sussexi herceg konfliktusa.
Idén is ellátogatott székelyföldi birtokára a brit uralkodó.
Nagyon költséges a ház fenntartása.
Tilos könyvet írnia.
A koronázási ünnepségen állapodtak meg az uralkodó látogatásáról.
A király a hintóban ülve panaszkodott feleségének.
III. Károly megkoronázása alkalmából.