Kinevezték a Költségvetési Tanács új elnökét
2024. január 10-től tölti be a pozíciót.
2024. január 10-től tölti be a pozíciót.
Az Országgyűlésnek várhatóan május végén nyújtják be.
A Költségvetési Tanács elnöke közölte a hírt.
A 2023-as költségvetéssel összefüggésben vannak aggodalmak.
A Költségvetési Bizottság hétfői ülésén Varga Mihály és Matolcsy György nem jelent meg.
Meddig maradhat a rezsi- és családvédelem? – erre is válaszolt a Költségvetési Tanács elnöke.
A jegybank elnöke a korábbi verziót nem fogadta el.
A Költségvetési Tanács elnöke öntött tiszta vizet a pohárba.
A Költségvetési Tanács elnöke szerint nem biztos, hogy tartható a 2023-as büdzsé.
A jegybank elnöke a Költségvetési Tanács egyik tagja, mégsem jegyezte a dokumentumot.
2023-as büdzsé a rezsivédelemé.
A valós inflációs szám ennek a háromszorosa lehet.
A megjelent rendelet szerint a kormány saját magára hárította a módosításának lehetőségét.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg az erről szóló határozat.
A Költségvetési Tanács elnöke szerint muszáj volt lépni, viszont a kormány cselekedhetett volna megfontoltabban.
Lassítsunk az uniós források előfinanszírozásán, és inkább tartalékoljunk – kéri a Költségvetési Tanács.
Lefaragnák a költségvetési hiányt és az államadósságot – jelentette be.
Főleg, ha eltekintünk az uniós helyreállítási alap pénzeitől.
Kovács Árpád szerint megvalósítható a jövő évi büdzsétervezetben szereplő 5,2 százalékos GDP-növekedés.
A koronavírus-járvány miatt a gazdaság újraindítása a legfontosabb Varga Mihály szerint.
A magyar hiány és államadósság európai mércével is kedvezőbb az átlagnál – állapítják meg.
De a gazdasági növekedést is lefelé korrigálták a pótköltségvetésben - mondta a Költségvetési Tanács elnöke.
A román költségvetési tanács szerint a bukaresti kormány idei büdzsé-tervezetében szereplő 7,16 százalékos államháztartási hiánycél tartható.
Megvan a fedezet a jövő évi béremelési programokra a Költségvetési Tanács elnöke szerint.
A tervezett tízszerese lehet az idei hiány - jósolja Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke lapunknak.
A válságkezelés kulcsszava: átcsoportosítás.
Optimistábbak a tanács elemzői, mint maga a kormány.
Kovács Árpád szerint 2020-ig nyugalom lesz.
A nagy túlélő Kovács épp egy mostani viccszervezet, a költségvetési tanács elnökeként szakértett.
A Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint vagy be kell zárni, vagy újra kell éleszteni.
A tervezett 2,4 százaléknál is alacsonyabb lehet a hiány a Költségvetési Tanács elnöke szerint.
A Költségvetési Tanács elnöke 2,5-3,5 százalékos növekedést és nagy fogyasztásbővülést is vizionál.
Szerintük alapvetően rendben van a költségvetés, de nem látni, mitől csökkennek a kiadások.