Összegyűltek a miniszterek, megkezdődött a karácsony előtti utolsó kormányülés
Szijjártó Péter számolt be a Facebookon az egyeztetésről.
Szijjártó Péter számolt be a Facebookon az egyeztetésről.
Gazdasági és energetikai együttműködésről is szó esett.
„Munkában a kormány” – írta a miniszterelnök a Facebookon.
„Téli vibe” – üzente a kormányfő
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv volt a téma.
Nemzetközi politikai kérdésekről is szó volt.
Több téma is terítékre került a Karmelita kolostorban.
Több országból érkeztek jogászprofesszorok a kormányfő rezidenciájára.
A politikus szerint azonban ez nem érint kormányzati feladatot.
Megkezdődött a „sound check”.
Hétfőn kétoldalú megbeszéléseket folytatnak majd.
Úgy tudni, tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal.
Erről Nagy István agrárminiszter posztolt a közösségi médiában.
Méltatta az európai ipar szereplőinek hozzájárulását a kontinensen élők jólétéhez.
Hamarosan kiderülhet, miről döntöttek.
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta a boszniai Szerb Köztársaság elnökét.
Pásztor Bálint megköszönte a magyar kormány támogatását.
Önkéntes korrekcióra szólított fel a kormány, kilátásba helyezve a beavatkozást.
Az illegális migrációról, valamint a gazdasági és az oktatási együttműködésről is tárgyaltak.
A miniszterelnök Enrico Letta korábbi olasz kormányfőt fogadta.
A kormány is megszólalt.
Szerinte spontán gyűlés volt a Karmelitánál, az Alkotmánybíróság is kifejtette véleményét.
Összeült a kormány.
A Karmelita kolostorban volt az esemény.
A kormányfő beszédet is mondhatott.
Az Index úgy értesült, nem a kormánytagok közül kerül ki az új államfőjelölt.
Pár százan demonstráltak, Magyar Péter interjúja is előkerült.
Elkezdődött a kihelyezett kormányülés Sopronbánfalván.
Nem minden miniszter lesz ott.
Fontos kérdéseket tekintett át a miniszterelnök vendége társaságában.
Meglepő helyzetjelentés érkezett a miniszterelnöktől.
A miniszterelnök fotókat is közzétett róla.
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatója.
A szerdai kormányülésről jelentkeztek be közösen.
A tárgyaláson az európai uniós ügyekért felelős miniszter is részt vett.
Az egyeztetés alapján véglegesíti a kormány a kutatások támogatását célzó előterjesztést.
A politikus szerint több diákot is retorzió érhet.
Csúnya beszólást kaptak a közös fotóra az árnyékkormány egyik miniszterétől.
Szóba kerültek a francia–magyar gazdasági kapcsolatok is.
A rendőrség szerint a jogellenes gyűlés tagjai agresszívvá váltak.
Édesapja haláláról is őszintén vallott a mulatós zenész.
Több ezren tüntettek pénteken Budapesten az oktatás helyzete miatt.
A vizsgálat eredményéről az Indexnek számoltak be.
Az ukrán függetlenség napjára időzítették az akciót.
II. Tavadrosz négynapos látogatást tesz Magyarországon.
Orbán Viktor sorra fogadja a vendégeket.
Erdogan decemberben ismét Budapestre látogat.
Az üzbég elnök részt vesz az augusztus 20-i ünnepségeken.
Törvényesen alkalmaztak testi kényszert vele szemben a rendőrök – áll a közleményben.
A kérdéssel Hadházy Ákos fordult a belügyminiszterhez.
Kiemelt téma volt az ukrajnai háború.
A politikus rendőrségi túlkapás miatt tett feljelentést.
Ez a maximálisan kiszabható összeg.
Négy ellenzéki képviselőt igazoltattak.
Egy osztálynaplót is vittek, benne a kormánytagok osztályzataival.
Nagy Márton is jelen volt a találkozón.
A találkozón Csányi Sándor is részt vett.
A kolostor előtti építkezésnél köszöntötték volna fel a kormányfőt.
Egy vadállatnak sikerült az, ami a tüntetőknek nem.