Abuzálta híveit a diétaguruból lett szektavezér, bele is halt egy kisfiú a szigorba
Gwen Shamblin Isten segítségével kívánta eltüntetni az emberek pluszkilóit – az általa alapított kisegyház tagjait súlyos bántalmazásoknak tette ki.
Gwen Shamblin Isten segítségével kívánta eltüntetni az emberek pluszkilóit – az általa alapított kisegyház tagjait súlyos bántalmazásoknak tette ki.
A magyar politika alapvetései is szóba kerültek.
A Valentin-nap hagyománya az ókorra vezethető vissza, és egy furcsa, véres pogány római ünnepből ered.
A halszimbólum a kereszténység legrégebbi jelképe, az egyházatyák azonban a pogányoktól vették át, ahol egészen más, sokkal sikamlósabb dolgot jelentett.
Tízezrek fogadták ujjongva, énekelve és dobolva a 86 éves egyházfőt.
Épp a karácsonyi ünneplés napjaira esik az első keresztény vértanú halála.
A bíboros szerint szorongunk attól, hogy nem lesz pénzünk és meleg szobánk.
A piarista szerzetes szerint az erkölcsös élet olyan, mint a tanulás és a sport.
Ferenc pápa világhoz intézett karácsonyi üzeneteiben nagyon fontos téma kap szerepet.
Az államtitkár szerint Magyarország élen jár a kereszténység védelmében.
Szalome sírhelyét évszázadokig szent helyként tisztelték.
A nácik számára problémásak voltak az ünnep zsidó, illetve keresztény vonatkozásai.
A köztársasági elnökkel megnéztük, mi a helyzet az Iszlám Állam által feldúlt térségben.
A templomos lovagok hosszú életének és erejének titka a diétájukban rejlett.
A Mikulás sírját nem Lappföldön találhatták meg, hanem egészen máshol, melegebb éghajlaton.
Szodoma és Gomora az erkölcsi romlottság jelképévé vált az idők folyamán. A bibliai helyszínek pontos elhelyezkedését sokat kutatták.
A Nyugatot hibáztatják az országban dúló harcok miatt.
Céljukként tűzték ki egy igazi jó keresztény közösség kialakítását.
Országos akciót hirdetett a kisebbik kormánypárt.
Nem tartotta magában a gondolatait a neves gondolkodó.
Az örmény katolikus egyház vezetője tüntette ki a magyar kormányfőt.
Nem csak a keresztény világ emlékezik meg az elhunytakról. Körkép.
A stylist úgy dicsérte meg az énekesnőt, hogy abban nincs köszönet – a válasz sem maradt el.
A tárcavezető hangsúlyozta, nem szabad megfeledkezni a terrorizmus fenyegetéséről.
Egy felmérés szerint 2045-re kisebbségbe kerülhetnek a hívők.
Kinek jó, ha a statisztikában még kevesebb hívő lesz, mint tíz vagy húsz éve? Kocsis Fülöp érsek válasza Hegyi Gyulának.
Még közös fotót is készített velük.
Az egyházfő egyes pletykák szerint lemondhat a közeljövőben.
A miniszter szerint a Szent István-i történelmi döntés szellemében kell tovább építeni az országot.
A keresztény, buddhista és zsidó vallást is képviselte egy-egy szószóló az LMBTQ-helyszínen.
A sablonoklevelet valójában bárki megrendelheti 18 és 26 euró közötti összegért.
Sue Monk Kidd toplistás történelmi ihletésű regénye, a Vágyak könyve a 21. Század kiadó gondozásában jelent meg magyarul.
Ha örök időkre a pihepuha ágyat választanánk, a középkorig kell visszamennünk.
Lehet levágni valamit, lehet hormoninjekciókat nyomni, de a természet rendjét nem lehet megváltoztatni, mondta a miniszterelnök-helyettes.
Sorozatot indít a volt emberminiszter.
Másfél hónappal ezelőtt, a normandiai fécampi apátságból tűnt el a nagy értékű kegytárgy.
A Puskás Aréna kapott egy imázsfilmet, amely egy modern gospelkoncert hivatalos himnusza. Erre a párosításra nem számítottunk.
A máriaremetei kegytemplomban tartott szentmisét a bíboros.
Terrortámadás történt az afrikai országban, többtucatnyian meghaltak.
Nigeri kollegájával is tárgyalt.
A szír pátriárka köszönetet mondott a magyar miniszterelnöknek.
A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában – fogalmazott Menczer Tamás.
Győrből jelentkezett a külügyminiszter.
A húsvét a történelem legtöbbet ábrázolt ünnepe.
Az ünnep alatt előkerülnek a festett tojások, a barkaágakból álló díszek, és mindenki várja a nyúl érkezését - te vajon tudod, mit jelképeznek a húsvéti népszokások? Kvíz!
A Bibliában említett helyszínek a mai napig léteznek, és látogathatók.
A Hungary Helps Program, Magyarország humanitárius segítségnyújtási programja öt éve indult, és azóta több mint ötven országban adott támogatást.
Bibliaórát tartott és felsorolta a Fidesz bűnlistáját az ellenzék vidéki kampányzáróján Márki-Zay Péter.
Néhány ókori és középkori szent túlzásba vitte a szenteskedést: volt, aki 37 évet töltött egy oszlop tetején, és olyan is, aki kriptában lakott.
Nem tudják mi van alatta.
A keresztény értékek követése, a hitből fakadó remény és szeretet mindig segített.
A korai kereszténység idejébe kalauzolja olvasóit.
A katolikus pap szerint sok fenyegető veszély leselkedik a fiatalokra.
Kifejtette azt is: úgy érzi, az emberek visszatértek a templomba.
Fontos az elmélyült tudás, a keresztény ismeretek, véli a bíboros, esztergom-budapesti érsek.
Nem is gondolnád, hogy még az internetnek is van védőszentje – nyolc kevésbé ismert patrónus szent a katolikus kánonból.
Jézus öccsének hitte magát a Tajping-felkelés kirobbantója, aki keresztény utópiát hozott létre Mennyei Királyságában.