TiàWùK – a Kuvait nevű bolygó
Egy másik bolygó vizuális felfedezése.
Egy másik bolygó vizuális felfedezése.
Több területen is egyeztetések történtek.
A lángok a konyhában csaptak fel.
Legalább 41 ember vesztette életét.
Kilenc másodperc volt hátra a meccsből, amikor a magyar válogatott megkapta a döntő gólt.
Sergio Mullor együttese vasárnap ismét összecsap a vb-selejtezőre készülő házigazdákkal.
Az országban folyamatosak a belpolitikai viszályok.
Az uralkodó egészségi állapota gyakran okozott gondot hivatali ideje alatt.
86 éves volt.
Olajnagyhatalom holland kórral.
Erre talán ön sem gondolt.
Feszült viszony alakult ki a végrehajtó és a törvényhozó hatalom között.
Az Instagram luxuséletet élő influenszereiből kevesen válnak hivatalos barátnővé vagy feleséggé.
Kuvait 750 ezer egyiptomit küld el.
A női főszereplő, Gal Gadot miatt.
11 ezer ember hagyhatta el az országot.
Az óriási gumihegyen több mint hétmillió abroncsot raktak le, ezek égnek most.
A lángoló olajkutak miatt a napot sem lehetett látni.
A választásokon induló 28 nő közül viszont egy sem jutott be a törvényhozásba.
Ő volt a védelmi miniszter az öbölháború alatt.
Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh 91 éves korában vesztette életét az Egyesült Államokban.
Ahmad Fahrad vacsorázni ment, néhány óra alatt 25,6 millió forintnyi eurót loptak ki a számkódos szobai széfből. A szobalányt gyanúsítják.
Kínában 440 ezer forintot fizetnek annak, aki maga jelentkezik a tünetek megjelenése után.
Ománban és Bahreinben is van fertőzött. Közös bennük, hogy mind Iránban jártak.
1980-ban egy kuvaiti parkolóházban működött a világ egyik legnagyobb pénzügyi központja. Csak egy évet élt, de óriási pusztítást hagyott maga után.
A Katart elszigetelni próbáló arab országok is ott lesznek a csúcstalálkozón.
Megválasztották a BT nem állandó tagjait.
Mindannyiukat felakasztották. Ezzel akarták mutatni, hogy senki nem áll a törvények felett.
Az utasszállító Kuvaitban szállt le, bombát nem találtak a gépen.
Az országban csökkent az életszínvonal, felemelték a benzin árát, és elvettek támogatásokat.
A terrorista Kuvaitban hajtott neki egy amerikai katonákat szállító autónak.
A brutális áremelés után nem egy helyen már 80 forint fölé kúszott a benzinár.
Korrupciós ügybe keveredtek, még az emír unokaöccse is ülni fog.
Nézze meg, hogy tapsikol egy egyéves, kuvaiti kislány a 71 millió forintos ajándék láttán.
A bécsi OPEC találkozón az olajminiszterük szerint inkább csak beszélgetnek majd.
Az olajipari dolgozók sztrájkja miatt.
Nem csitul a közel-keleti diplomáciai botrány.
Egy New York-London járat megszűnésének története.
Komlón próbáltuk kideríteni, milyen ördögi mesterterv előkészítése alapján vett panellakásokat egy tucatnyi kuvaiti az egykori bányavárosban.
Az irakiak becslések szerint 100-200 ezer katonát vesztettek, a szövetségesek kevesebb mint 300-at.
A HRW a kuvaiti parlament döntését a magánélethez való jog megsértésének tartja.
Péntek reggel repült át Kuvaitba. Elfogták a férfit a mecsethez szállító autó sofőrjét is.
Az Iszlám Állam vállalta a támadás elkövetését.
A kuvaiti egészségügyi minisztérium fizetett hirdetést adott fel a Népszabadságban.
Kamugól kellett neki hozzá, de nincs már eredményesebb játékos nála Kolumbiában.
Kuvait és az Egyesült Arab Emirátusok az utolsó pillanatban veszett össze a futballmérkőzésen.