Floridai luxuslakást vett a fővárosi közművezér
Hivatalos dokumentumok buktatták le.
Hivatalos dokumentumok buktatták le.
Vissza sem kell fizetni az indokolatlanul felvett pénzt.
Mártha Imre szerint megélhetési politikus a Fidesz frakcióvezetője.
Mártha Imre szerint ennyivel tartoznak.
Rögtön az első évében, miután összevonták a szolgáltatókat.
A fővárosi közműholding vezérigazgatója ellen feljelentést tettek.
Ennek ellenére nem fog lemondani a BKM vezetéséről – mondta.
Mártha Imre jogi lépéseket tesz a róla hamis rágalmakat és tényállásokat közlő médiumok ellen.
A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója is érdeklődött a vezérigazgató gyarapodásáról.
Szembement-e az MVM elnöke Paks II kommunikációjával? Miért fizet az UEFA a budapesti szemetelésért?
Mártha Imrével a leendő „nemzeti kukacégről”, egy Budapesten eldobott almacsutkáról és az új fővárosi közművállalatról is beszélgettünk.
Két fővárosi cég négyelemű védelmi vonalat épített ki a beszerzések tisztaságának védelmére. Trükközni mindig lehet, de így azért jóval nehezebb.
Ezzel véget érhet a pénzügyi vita a két fél között. A főváros szerint már az volt a tét, jövő hónapban elindulnak-e a kukásautók.
Fürjes Balázs államtitkár napokon belül rendezné a problémát, ezek szerint a holding mégis tartozik.
Ha nem sikerül rendezni a helyzetet, fennakadások jöhetnek a szemétszállításban a fővárosi közterület-fenntartás egyik feje szerint.
A paksi beruházást kritizáló Mártha Imre nyerte a főváros pályázatát.
Már az is megállítaná a projektet, aki korábban segített belökni. Ha nem gondolunk át néhány dolgot újra, gigantikus pénztemetőt építhetünk.
Pénzkidobás volt a gáztárolók megvásárlása, el kellene halasztani a paksi beruházást, jönnek a napelemek, megszűnt az orosz gázfüggőség Magyarországon.