Ezren haltak meg, pedig a lelkész csak jobb életre vágyott
Hívein akart segíteni, de nem tudta, ez mivel jár majd.
Hívein akart segíteni, de nem tudta, ez mivel jár majd.
Az ország több pontján is élményeket, meglepetéseket tartogat.
Demeter Szilárd és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ is megerősítette a hírt.
Most ki is állították a háromezer éves műkincset.
Az új főigazgatót L. Simon László távozásáról és Tiborcz Istvánnal való kapcsolatáról is kérdeztük.
Kiakadt a párt attól, amit megtudott.
Megkongatták a vészharangot.
Helytállóak voltak az Index értesülései, Zsigmond Gábor kerül az intézmény élére.
A pontos igazolásra további kutatásokat indítanak a Tisza-tónál.
Utódja a Magyar Nemzeti Múzeum élén mégiscsak Zsigmond Gábor lehet.
Vélhetően ő lesz az újonnan létrejövő Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ vezetője.
Jelentős kulturális összevonásról is beszámolt a miniszter.
Abban bízik, hogy folytatják a reformokat.
Demeter Szilárdról, a múzeumi integrációról.
Nagy a tülekedés az ország legnagyobb múzeumáért, ilyen még nem volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum menesztett főigazgatója reagált az Index cikkére.
A Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója március 6-án kezd.
Megvan, meddig lehet pályázni a pozícióra.
A külügyminiszter szerint megnézheti magát, aki Magyarországot boxzsáknak nézi.
A Magyar Menyasszony című tárlat 500 év 50 történetét mutatja be.
„A technológiai fejlődés miatt a múzeumoknak ma már másként kell megszólítani a látogatókat, mint korábban.”
A Nemzeti Múzeum elbocsátott igazgatója szerint nem az általa is megszavazott törvény áldozata.
Szerinte nem szerepelt olyan kép a Nemzeti Múzeumban, ami nem felelt meg a jogszabálynak.
Üzenetet is hagytak a menesztett főigazgatónak.
Hiller István szerint ha nem most, máskor találnak okot a menesztésére.
Hammerstein Judit tölti be az intézményvezetői pozíciót, megbízott főigazgatóként.
De volt, aki élete végéig a múzeumban lakott.
A kommentszekcióban egy volt ellenzéki pártelnök is megjelent.
Vitákkal kezdte heti munkáját a parlament.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ma délelőtt elhagyta a termet, utána Závogyán Magdolna is csendben távozott.
Schiffer András és Péterfy-Novák Éva is megszólalt a volt főigazgató kirúgásai ügyében.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója reagált a menesztésére.
Az Index elérte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját. Úgy tudjuk, már a lehetséges utód is megvan.
Több sebből vérzik a gyermekvédelmi törvény.
A Mi Hazánk elnökhelyettese szerint nem lehet egyszerre két Istent szolgálni.
Szerinte nagyon jó reklámot csinált a kiállításuknak a Mi Hazánk elnökhelyettese.
Válasz viszont továbbra sincs.
Valami van a mélyben, ki kellene deríteni, mi az.
Oktatási reformot követeltek.
Sérti a gyermekvédelmi törvényt.
Kiderült, miért hagyták el a helyet a pálosok.
Fotókiállítás nyílt John Sadovy 1956-os forradalomban készített munkáiból.
Megnyitották Budapesten a John Sadovy-kiállítást.
Pusztulásnak indult a palota.
Ezért kell felújítani, ahogy az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójára is szükség van.
Nem is akárhogyan.
Idén Európa legnagyobb hun aranykincsét készül kiállítani a szegedi Móra Ferenc Múzeum.
A HÉV végállomásának közelében bukkantak rájuk.
L. Simon László szerint óriási a küzdelem ebben a nagy-nagy kulturális zajban.
A lányoknak van min elgondolkodni a saját esküvőjükre készülve.
Mutatjuk a programokat.
Születésének 200. évfordulója alkalmából emlékeznek a drámaíróra.
Ilyen még nem volt, lemeztelenítik a sztáredzőt.
A Magyar Régész Szövetség alapítótagja 59 éves volt.
Yoko Ono háborúellenes performance-a híres magyar testekkel és ollóval.
Újjáéled Yoko Ono híres performance-a a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A Magyar Nemzeti Múzeum a rockopera 40. évfordulójára különleges kiállítással készül, a jubileumi produkciót Novák Péter rendezi.
Mindezzel azt üzenik, hogy a múzeumlátogatás izgalmas, friss élmény.
Kerítéskiállítással köszönti a Magyar Nemzeti Múzeum a régészeti kongresszust.
A kutatók megdöbbentek a török korban elpusztult székesegyház monumentális méreteit látva.