Hullarészegen esett-kelt az út közepén a BL-győztes fenegyerek
A kíváncsiskodók nem hagyták ki a lehetőséget, hogy lefilmezzék az illuminált focistát.
A kíváncsiskodók nem hagyták ki a lehetőséget, hogy lefilmezzék az illuminált focistát.
A 33 éves csatár jelenleg Törökországban légióskodik.
A jó öreg Mario Balotelli sem legyőzhetetlen...
Mario Balotelli találatánál csak az ünneplése volt „szerényebb”.
Csapata a hétgólos sikerrel is csak a 9. lett, ő viszont szépen felkapaszkodott.
Sajtóhírek szerint Mario Balotelli újra meghívót kaphat az olasz szövetségi kapitánytól.
A balhéiról elhíresült olasz fenegyerek Silvio Berlusconi csapatában folytatja pályafutását.
A Serie A utolsó helyezettje szerződést bontott az edzésekről lógó csatárral.
Nem úgy alakult a visszatérése a Bresciához, mint ahogy azt eltervezte.
Szerinte a csatár semmit nem csinált a2013-as konföderációs kupán. Felipe Melót viszont nála is jobban utálja.
Egy perc alatt két lapot kapott a Brescia-játékos. A második szabálytalanság egyből pirosat ért.
A Verona-drukkert videófelvételekről azonosították.
Az edző után Balotellitől is megszabadult az utolsó helyen álló csapat.
Lezavarták a pályáról, ő pedig kocsiba pattant, és hazament, miközben a többiek még gyakoroltak.
Az olasz csatár múlt héten besokallt a rasszista beszólásoktól, és a lelátóra rúgta a labdát.
Az olasz focista felrúgta a labdát a lelátóra, majd levonult. A társak unszolására visszatért, és gólt lőtt.
Mario Balotelli leigazolása alkalmából tartott érdekes sajtótájékoztatót a Brescia tulajdonosa.
A botrányhős csatár az olasz bajnokság újoncához igazolt.
A botrányhős olasz válogatott futballista 2000 eurót tett rá, hogy a nápolyi kocsmáros nem mer beugratni a tengerbe.
A Nice-csatárt hírbe hozták a West Hammel is.
Az új kapitány Mancini egyből behívta a csatárt.
Az új kapitány régi rajongója, a Citybe is ő vitte.
A Nice olasz játékosa keményen nekiment a PSG-nek a két csapat meccse előtt.
A Nice elnöke és edzője is berágott a bíróra.
Szívesen visszatérne az angol bajnokságot 11 ponttal vezető korábbi csapatához.
Góljával végre nyert a Nizza, de a piros lapja után még a kispadról is menekültek.
A Nice négyig meg sem állt a Monaco ellen.
Valami nem volt rendben, a gyúróval ketten végül megoldották, így a 2. percben állt be az olasz.
Harmadik piros lapját kapta ebben a szezonban.
A Bordeaux egyik játékosa húzta fel.
És egy másik védőt is. Az olasz két góljával verte a Nizza a Dijont.
Öt meccsen hat gólnál jár a francia Nice-ben.
Négy meccsen öt gólnál jár az olasz.
Vért izzadva verték az ukrán Zoryát az EL-ben. Korhut klubja kapott gól nélkül hasít.
Az olasz csatár megint duplázott a francia ligában.
Nem csoda, Balotelli 2 gólt lőtt 2 szezon alatt.
17 meccsen csak 3 gólt lőtt az olaszoknál.
20 méteres álomszabadot vágott az Udinesének, a Milan is kezd formába lendülni.
Hiába van a szerződésében, hogy jól kell viselkednie, ezt gyorsan megszegte.
Nem dohányozhat, nem festheti pirosra a haját és a twitterére sem tehet ki akármit a Milan futballistája.
Már a keretben sincs az angol klubnál, ennyi hülyeség után nem csoda.
A Manchester United ellen az övé lett volna a második, de nem hagyták emberkedni az olaszt.
Az angol futballszövetség öt meccsre tilthatja el, a Pool kiakadt.
Csereként gólt rúgott, aztán a hosszabbításban továbbjutottak a Liverpoollal a kupában.
A Liverpool olasz futballistája megsértődött, mert egy nő a Ferrariját fotózta, verbális ütközet volt.