Nem kérdez rá az NVSZ a gyermekvédelemben dolgozók szexuális szokásaira
A kifogástalan életvitel vizsgálata immár kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek.
A kifogástalan életvitel vizsgálata immár kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek.
Korábban már hasonló miatt elítélték.
Leplezett eszközöket is bevethet a Nemzeti Védelmi Szolgálat fiatalkorú sérelmére elkövetett nemi bűncselekmények gyanúja esetén.
Félt, hogy vizsgálat folyik ellene, a pénzt ezért nem fogadta el.
Erre figyeljen, ha ilyet tapasztal.
Pedig évekre börtönbe kerülhetnek az elkövetők.
Céljuk, hogy támogassák egymás munkáját.
A csalók teljes hozzáférést kaphatnak az áldozatok számítógépéhez, mobiltelefonjához.
A bűnözők több hibát is elkövettek.
Fontos határidő közeleg.
Van, aki némán tolja, van, aki szerint egy „átkosból maradt tendencia”.
Az indítvány szerint az eljárás öt olyan alapjogi sérelmet vetett fel, amely az Alkotmánybíróság hatásköre.
A zalai rendőrök kapták el a főorvost.
A rendőrnő többször intézkedett ellene.
Újabb módszerrel próbálkoznak a csalók.
A bankszámla adatok megszerzésére a csalók újabb módszerrel próbálkoznak
A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai elfogták a gyanúsítottat, és büntetőeljárást indítottak ellene.
Neves szakemberekkel és orvosokkal reklámozták a készítményeket.
Beszámoltak a tavalyi eredményekről.
Figyelmeztetett a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Még ma bíróság elé kerül.
Az Országos Mentőszolgálat nem győz hálálkodni.
Hetvenezer forint készpénzt vett el.
A bűnözők kizsákmányolták a gyakran demens, leromlott egészségi és fizikai állapotú betegeket.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat minden jelentkezőt átvilágít.
Védettségi igazolással kapcsolatos visszaélést és költségvetési csalást is tapasztaltak a területen.
Elintézte volna az ügyfélnek, hgy ne kelljen börtönbe vonulnia, de az a Nemzeti Védelmi Szolgálat tisztje volt.
Völner Pál aznap fogadott el először pénzt, amikor felesküdött Magyarország szolgálatára.
További huszonkét embert gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség, az ügyben eljárás indult.
Folytatódtak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben.
A doktornő a Nemzeti Védelmi Szolgálat ellenőrzésén akadt fenn.
A nyomozók 1148 darab kitöltött regisztrációs nyilatkozatot és oltási igazolásokat is lefoglaltak a csalóktól.
Hónapokig adagolt altatókat és nyugtatókat az idős nőnek a gyilkos, kevésen múlott a tökéletes bűncselekmény.
Az orvosokat, a nővéreket és a kórházak vezetőit is megbízhatósági vizsgálatnak vethetik alá.
A betegek nem tartoznak a vizsgálati körbe, de ha hálapénzt adnak, ugyanúgy büntetendők.
Megalapozott indok, illetve ügyészi engedély kell a revizorok vizsgálódásához.
Vizsgálat elindításához elég lehet egy névtelen bejelentés is.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat kapja.
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést is kért négy vádlottra, egy orvost eltiltatna.
Ezekből 119 feljelentés lett, összesen 1019 emberrel szemben.A legtöbb esetben hivatali visszaélés gyanúja miatt kezdeményezett nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Több százszor tesztelték is az alanyokat.
Nagyszabású akcióban 16 pénzügyőrön ütöttek rajta.
Kutyasétáltatók találtak rá a holttestre.
Százezer forinttal csalta lépre az osztályvezetőt a Nemzeti Védelmi Szolgálat tisztje.
A Portik- és a Vizoviczki-ügy 53 gyanúsítottja közül 13 hivatalos személy.
Beépített vesztegetőbe futott bele a budapesti vádlott.