Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
A kegyelmi ügy és a 2026-os választások lehetséges kimenetele is szóba kerül.
A kegyelmi ügy és a 2026-os választások lehetséges kimenetele is szóba kerül.
A történész kifejtette véleményét a Tisza elnökéről, Szájer Józsefről, de még Ungár Péterről is.
Az ingatlan felújítása csaknem két éven át tartott.
Novák Katalin és a kegyelmi ügy is előkerült.
Az is kiderült, hogy a rendelkezésére álló forrásból mennyit használt fel eddig.
A Második Reformkor alelnöke kérdezte a püspököt egy isaszegi istentisztelet után.
A jogász szerint már a botrány kirobbanásának napján megjelent a szöveg.
Egyelőre nem tudni, mit csinált február és szeptember között.
K. Endréről és Novák Katalinról is nyilatkozott.
A volt államfő szerint az újságírók „abszolút inkorrekten viselkedtek” vele szemben.
Az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívásra keresik a választ.
Az angol lap a magyar családpolitikát dicsérte.
Kitüntették a magyar exállamfőt.
Történt már hasonló.
Előadást tartott Szöulban a volt köztársasági elnök.
Az X-en jelentette be a hírt.
Csűrös András korábban lemondásra szólította fel a püspököt.
Lefotózták a volt köztársasági elnököt.
A lemondásra kényszerült volt államfő állítólag több eseményen is részt vett a közelmúltban.
A református püspök arról is beszélt, Orbán Viktor nem tudott a kegyelmi kérvényéről.
A politikus párttagságát akkor függesztették fel, amikor köztársasági elnöknek jelölték.
Válogatottmezben kapták lencsevégre a volt államfőt.
Sulyok Tamás továbbra is ott lakik, ahol alkotmánybíróként is.
Aranyklinika nagyjából negyed milliárd forint osztalékot fizetett ki a tavalyi évre.
Az Andalúziai Királyi Lovasiskola közösségi oldaláról törölték a posztot.
A volt köztársasági elnök leköszönése óta nem posztolt.
Irány a Vatikán.
Gépjárműhasználatra is jogosult a korábbi köztársasági elnök.
A kegyelmi ügyről kérdezték a belügyminisztert.
Lehet még újabb fordulat az ügyben?
Egyszer csak lekerült a Törvényalkotási Bizottság napirendjéről Lázár János törvényjavaslata.
A producer azt is elárulta, mi az, amit sokkal durvábban csinálna a Fidesz helyében.
Egyszerre jelentek meg a volt és a jelenlegi államfő határozatai.
Szerintük az egyházra terhelte személyes vétkét.
Orbán Viktornak is jár ugyanez, ha már nem lesz miniszterelnök.
A környékbeli lakosok beszéltek róla.
A volt köztársasági elnököt megillet minden olyan juttatás, amelyet a mindenkori államfők kapnak.
Sulyok Tamás még március 5-én lépett hivatalba, a mostani ceremóniát több program is kíséri.
Lakner Zoltán szerint három dolog is közös a két politikusban.
A Karmelita kolostorban volt az esemény.
Varga Juditot okolják a legkevesebben.
A kormányfő beszédet is mondhatott.
A kegyelmi ügy részletei egyelőre titokban maradnak.
Sulyok Tamás hivatalba lép köztársasági elnökként.
Itt a Lájkok Ligája 7. fordulója.
A miniszterelnök „kommunikációs gyámként tűnt fel” a szakértő szerint.
Skrabski Fruzsina elmondta, mennyire fájdalmas volt a kegyelmi botrány a korábbi köztársasági elnöknek.
Egy lemondás anatómiája zenés Facebook-posztokban.
A lemondó nyilatkozata viszont elérhető.
A volt köztársasági elnök több ingatlan tulajdonosa.
A kormánypártok olyan államfőt választottak, aki inkább kiszámítható jogász, mintsem önjáró politikus.
Az utca emberét kérdeztük az új köztársasági elnökről.
Megvan Novák Katalin utódja.
Kövesse élőben az Indexen.
Hétfőn dől el minden.
Gyurcsány Ferenc évértékelője előtt kérdeztük a DK politikusait az elmúlt hetek közéleti botrányairól, valamint Varju László bírósági ítéletéről.
Moskovics Judit szerint zárt világ működött az intézményben.
Kocsis Máté jelentette be.
A politológus szerint simán győz a Fidesz az idei választásokon, de hosszabb távon komolyan erodálhatják a botrányok a kormánypártot.