Felülvizsgálná az Országos Bírói Tanács az Igazságügyi Minisztériummal aláírt négyoldalú megállapodást
A kérdést a tanács következő ülésén, január 15-én tárgyalják.
A kérdést a tanács következő ülésén, január 15-én tárgyalják.
Nagy vihart kavart a megállapodás.
Az ítélkezési szünet a büntetőügyek határidő-számítását nem érinti.
A kinevezett több mint 30 éves bírói pályát tudhat maga mögött.
A bíráknak nem tetszett, hogy Putyin bíróságához hasonlította működésüket.
Nagyon fontos tisztségről döntöttek zárt ajtók mögött.
Dühödt önkényeskedés és az igazságszolgáltatás leuralása.
Az Alkotmánybíróság elutasította Karsai Dániel alkotmányjogi panaszát.
Fontos megállapodás született.
A bírói tanács demokratikus legitimációját feszegető kérdéseket tettek fel.
Nagy visszhangot keltett a törvényszéken, amikor Tatár-Kis Péter elismerte, hogy találkozott Schadl Györggyel.
Eddig 36-ot vettek nyilvántartásba.
Bár az igaz, hogy megkereste a hivatal első emberét.
Interjú az Országos Bírói Tanács szóvivőjével.
Senyei György Barna szerint Magyarországon teljesülnek a jogállami követelmények.
Alkotmányjogi szempontból nem problematikusak a kiválasztási eljárásba épített szubjektív elemek.
A korábban Handó Tünde által megbízott bírósági elnök kinevezéséről egymondatos közleményben számolt be az OBH.
A fegyelmi felelősségen túl nem találtak bűncselekményre utaló adatokat az ügyben másodfokon eljáró bírák esetében.
Erőss Monikának a Sándor-palotában adta át Áder János a kinevezési okmányát.
Handó Tünde utódja felterjesztette Áder János államfőhöz, hogy az igazságügyi miniszter férjének édesanyja vezesse mellette a bírósági igazgatást.
Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal új elnöke nem mindenben ért egyet elődjével, Handó Tündével. De vajon mit gondol a bíróságokat érő, az utóbbi időben újra fellángolt támadásokról?
Senyei György Barna lett az alkotmánybíróvá választott Handó Tünde utódja. Előre jelezte, hogy van, amit máshogy csinálna.
Egyhangú döntést hoztak a bírók Handó Tünde utódjelöltjéről, aki megígérte nekik: törvényesen irányít majd és az OBT-vel is együttműködik.
Az Országos Bírósági Hivatal új elnökét akár már a jövő héten is megválaszthatja a parlament.
Handó Tünde gyorsan alkotmánybíró lesz. A parlamenti meghallgatásán a fideszesek körberajongták, majd simán meg is szavazták. Az ellenzék keményen nekiment az OBH távozó elnökének, de Handó a felvetéseikre nem válaszolt.
Két perccel az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság ülése előtt jelentették be. Stumpf István helyére érkezik az OBH éléről.
A bírók testülete szerint manipulatív kérdésekkel próbálja ráerőltetni, a jelenlegi OBT ellehetetlenítését célzó javaslatait a bírói karra.
Nem lesz személyi következménye a bírói érdekvédelmi szervezet tagjairól készült listának.
Darák Péter szerint nemcsak, hogy nem működésképtelen az OBT, de hiába fordult Alkotmánybírósághoz az OBH-elnök, azzal semmire se megy.
Saját nemzetközi jogi érvelését semmisítette meg a Fidesz-KDNP azzal, hogy úgy határozott: az Országos Bírói Tanács nem felügyelheti érdemben az Országos Bírósági Hivatal elnökét.
Az OBH elnökének nem tetszettek Vadász Viktor gondolatai, ezért eredménytelenné nyilvánította a pályázatot.
A Fidesz-KDNP félórás bizottsági ülésen, valódi vita nélkül döntött az OBH-elnök törvénytelenségeinek eltussolásáról.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont közölte: a törvény úgy jó, ahogy van.
Az Országos Bírói Tanács szerint nemcsak elismeri törvénysértéseit, de visszamenőleg legalizálná gyakorlatát az OBH elnöke. Újabb felvonás a bírók csatájában.
Handó Tünde nyomán az ombudsman kért alkotmányjogi vizsgálatot, a kormányoldal erre hivatkozva állítja: megkérdőjeleződött az OBT legitimitása.
Az Országos Bírói Tanács vezetői az Alaptörvényt és a sarkalatos bírósági törvényeket védik. Az Országos Bírósági Hivatal regnáló elnökével szemben.
Az Országos Bírósági Hivatal sokat kritizált elnöke kiállt a különbíróságok mellett.
Forradalom, lázadás, taktikai KO Handónak - így értékelték a testületi választás eredményét.
Az OBH elnökének utasítása sérti a bírói függetlenséget és a jogorvoslathoz való jogot.
Közeledik a választás, naná, hogy szépen felpörgött a pártalapítási láz. 219 bejegyzett párt mellé majdnem ugyanennyien várnak bejegyzésre. Aki ügyesen gyűjti majd az aláírásokat, ezúttal is 597 milliót kaphat.
Heti öt bugyi, fehér, fekete vagy testszínű. A nők műkörmöt nem hordhatnak, a férfiaknál engedélyezett a fülbevaló.
Strasbourgban és az Alkotmánybíróságon is támadják az OBH elnöke, Handó Tünde túlhatalmát.
Sokan szeretnének kártérítést kapni, és a bíróságok a perdömpingre is felkészültek.
A bírósági hivatalvezető visszaszólt az ügyészségnek. Zéró tolerancia jön a lassú ítélkezés ellen.