Németország magával rántja Magyarországot a lejtőn
Siralmas adatok érkeztek, amelyek hatását egyből a bőrünkön éreztük.
Siralmas adatok érkeztek, amelyek hatását egyből a bőrünkön éreztük.
Ez a legnagyobb bankfúzió az ország eddigi történetében.
Ha nem lesz megvehető bank, emelkedhet az osztalék mértéke.
A Vasas és a Kazincbarcika labdarúgócsapatok mérkőzésén jártak.
Hónapok óta húzódott az ügy, de most elhárulhatott az utolsó akadály.
Többmilliós bírságot kell fizetnie.
Az ügyfeleknek nincs további teendője.
Öt perc alatt félmillió forintot vontak le az egyik ügyféltől.
A Fővárosi Önkormányzat ezt most nem tudja kifizetni.
A becslés szerint már háromszor annyit ér a vállalat, mint az OTP Bank.
Az Economx cikkéből kiderült, mit lehet tenni a pénzügyi csalások ellen.
Céltartalékot szabadítottak fel.
A magyarok csaknem 70 százaléka rendszeresen vásárol online.
Amerikából is kapott erősítést a devizánk.
Azonban egy titkot még el kell árulnia Csányi Sándornak.
Az emelkedésnek a történelmi felvásárlás előtt álló bankcsoport volt a húzóereje.
A bank tovább terjeszkedik, vételi ajánlatot tett az egyik uniós országban.
A költségvetési hiányt még idén 4,5 százalékra szorítják – jelentette ki a pénzügyminiszter.
Több szolgáltatás is elérhetetlenné válik.
Valósággal aranybánya lett a hazai nagybank.
Soha nem volt ilyen magas a BUX index.
A nyugati cégek már régóta fájlalták, hogy a lista, akarva-akaratlanul is, komolyan csorbította hírnevüket.
A jegybank új korszakot nyitott, ez mindenkire hatással lesz.
Bár januártól él a lehetőség, egyelőre csak néhány bank kínálja ezt a lehetőséget.
Leállás várható szombat este.
Hasítanak a részvények, további emelkedés várható.
Újabb átveréssel próbálják megszerezni az adatainkat.
A forintárfolyam elmúlt két évben mutatott mélyrepülése nyomot hagyott.
Rekordévet zárt az OTP-bankcsoport.
Péntek hajnalban kerültek fel a tavalyi utolsó negyedév adatai a BÉT oldalára.
Több is elérhetetlen lesz.
A magyarok egy része nagy pénzeket bukna, ha káreset történne.
Húsz év után teljesen kivonul a magyar bank a szomszédból.
Az új díjszabás március 1-jétől lép életbe.
Konkrét indokra hivatkozva léptek.
Igaz, nem találták meg a probléma okát.
Az új internet- és mobilbank és az OTPdirekt is döcög.
Jó hírt közölt a pénzintézet.
A csalástípus egyre elterjedtebb, az áldozatok saját maguk osztják meg adataikat.
Több mint 418 millió forint értékben.
Olyan változások jönnek, amelyeket megérez a lakosság.
Bátrabb lépéseket tehet a jegybank.
Pénzügyi stratégák vázolták fel a sikeres befektetés receptjét.
Sorra döntik a rekordokat a magyar tőzsde sztárjai.
Szép napra ébrett a BUX.
A magyar lakosság jelentős részét nem jellemezi, hogy megtakarításokat képezne; pénzügyi szempontból nem készülünk a jövőre. Pedig az öngondoskodás nem a gazdagok sportja. Szakemberek beszélnek a témáról az OTP Öngondoskodási Index apropóján.
A vásárlók és az elfogadóhelyek körében is egyre népszerűbbek az elektronikus fizetési megoldások.
Örülhet, aki a papírjaikra fogadott.
Pár héttel ezelőtt egy kérdőív keretében kérdeztük az olvasókat megtakarításaikról. Az eredmények alapján az Index olvasók felkészültek, bár van olyan kérdés, ahol sajnos a válaszadók több mint egyharmada nem tud élni a piac adta lehetőségekkel. Ön melyik csoportba tartozik?
Akadozik a Simple Pay fizetési rendszer.
Pénteken érkeznek a friss beszámolók.
A bank kéri, hogy senki ne kattintson a gyanús cikkekre.
Az utóbbi időszak nehezen kiszámítható gazdasági helyzetében a megtakarítások szerepe tovább erősödött.
Egyre kevesebb helyen juthatunk készpénzhez.
Létezhetnek legendásan híres spórolók? Mi utána jártunk, és érdekes vonásokat fedeztünk fel. Legyen szó ókori császárról, amerikai vezetőről vagy a béke indiai hirdetőjéről, van mit tanulni ezektől a hírességektől a tudatos pénzkezelésről. Ön is ezek szerint az elvek szerint él?
Elképesztő kamatcsökkentést vállaltak be a bankok.
Tételesen cáfolták a korrupciómegelőzési ügynökség állításait.
A pénzügyminiszter szavai belemartak a nagybank papírjaiba.
A pénzügyminiszter meglepő mondatai után már borítékolható volt, mi fog történni.