Új zsebbel bővül a SZÉP-kártya, megnő az éves keretösszeg is
Örülhetnek a sportot kedvelő munkavállalók.
Örülhetnek a sportot kedvelő munkavállalók.
Már az is megvan, mire költenék.
Ebből juthat pénz egyebek között a víziturizmus fejlesztésére is.
Veszélyes szögvasak fúrták át a felfújható vízicsónakokat.
Lázár János csak 2024 első felére ígérte a szabályozás kiegészítését, míg az új KRESZ-t egy-két évvel későbbre.
A program fontos elemei a mentálhigiéné és a dietetika.
A panaszos szerint olyan bűncselekményért vonták felelősségre, amelynek elkövetési eszközéről, azaz az elektromos rollerről a jog nem is rendelkezik.
Sok még a vitás kérdés.
A kormány évente 10-12 milliárd forintot költ kerékpárutak fejlesztésére.
Több százezren buzdították a világ legjobb kerékpárosait.
A pálya megépítésének teljes költsége 80 millió forint volt, ebből 20 millió kormányzati támogatás.
Menet közben derült ki, hogy nem lenne gazdaságos, ezért elengedték. Más turistaházakkal is gond van.
Jelentősen emelkedik a fenntartásra és a fejlesztésre fordítható összeg mértéke.
A fideszes politikus szerint a rendőri vezetőket pedig a politika szintjéről bátorították 2006. október 23-án.
Ez nem a pillanat műve volt, hanem egy folyamatnak a betetőzése. Révész Máriusz írása.
A KRESZ kiegészítésétől várják mindezt.
A KRESZ nem ismeri, vita van róla, minek számít.
A június 9-i Magyar Közlöny beszámolt egy új törvénymódosításról, miszerint adókedvezményeket kapnak a vállalatok a kerékpár vásárláshoz.
„A 2022-es Nagy Rajt sokkal perspektivikusabb lesz, mint a 2020-as lett volna.”
Hiába a nemzeti parkok napja a mai, ha tovább romboljuk környezetünket.
Öt szlovák és négy magyar településen lehet használni a bringákat.
Áprilisban eldől, szükséges-e. Az is, hogy elsodorja-e a választás a jövő évi Giro D'Italia budapesti szakaszát.
A kerékpárosinfrastruktúra-fejlesztések önmagukban nem elegendők, a közgondolkodásban is változásokat kell elérnünk.
A kormány négymilliárd forintot biztosított az építések előkészítésére.
Átlagosan 600-640 ember halt meg a közutakon 2012 és 2019 között.
A céges e-kerékpár-flottákra adna adókedvezményt a kormány.
Révész Máriusz bejelentette, hogy 2020/21 itthon a kerékpározás éve. Karácsony Gergely visszacsalogatná a bringaversenyt a fővárosba.
Építik az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárutat a Duna mindkét oldalán, de szentendrei kerékpáros hídnak lőttek.
Azok, akik elvégezték a képzést, táboronként bruttó 100 ezer forintot kapnak.
A sportparkok várhatóan 2021. május végére készülnek el, és azokat ingyen lehet majd használni.
A kormánybiztos szerint kedvező a környezet ahhoz, hogy a gyalogosok és kerékpárosok védelmét erősítsék a közlekedésben.
Szerdán helyére emelték a Budapest–Szentendre bringaút leglátványosabb elemét, egy 36 méteres acélhidat. A teljes szakasz augusztusra lesz kész.
Elindul a 1357-es adományvonal is, ahol pénzt lehet felajánlani.
Újraindul a 1357-es hívószámú telefonos adományvonal és a hozzá kapcsolódó számlaszám, ami a dunai árvizek idején is működött.
Kerékpáros híd már biztos nem lesz, de a vita habzik tovább a kormány és a város között, hogy kinek a hibájából.
Három éve tett számos ígéretet Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Most azt mondja, a kerékpárutaknál hajmeresztő igényekkel találkoztak, a biciklizz munkába program elbukott a kormányon, testmozgást illetően pedig a nagy bumm még előttünk van.
A versenyt nyitó időfutam útvonalán is változtatnak a szervezők. Kimarad a Parlement.
A kormánybiztos nem akarja, hogy elvesszen az uniós forrás, ezért, ha nem dönt Szentendre, kénytelen átcsoportosítani más célra az összeget.
Fenntartások vannak a belvárosba tervezett híddal szemben, a szentendreiek inkább kijjebb szeretnék látni. Ott viszont a vízbázis védelme miatt nem lehet. Kevés az idő, elúszhat a beruházás.
A Giro d'Italia Nagy Rajtjának megrendezésében. Intelmek és jótanácsok Révész Máriusztól.
Jövőre a tervek szerint 12 új drótkábeles hegyi útvonal épül a Bükk, a Bakony és az Aggteleki-karszt szikláin, aztán további hét helyszín következhet.
De az ország leghíresebb kisvasútja kimarad a buliból.
Révész Máriusz szerint a balesetveszély miatt a felújítások sürgetőek, mert állapotuk miatt több vonalszakasz a bezárásközeli állapotba került.
A 900 millió forintos program állami és önkormányzati forrásból valósul meg.
Még idén elkezdődhet az építkezés Budapest északi határa és a Lánchíd között. De pontosan hol, azt még nem tudni.
Révész Máriusz javaslatot fog tenni erről a kormánynak.
Révész Máriusz mutatta be az Utazás kiállításon. Még 9 ilyen érkezik a Tisza-tóra, Felső-Tiszára.
1,6 milliárd helyett 1,51-ért sikerült lakóhajókat venni.
Egyre több pénzt különít el a kormány a tiszai hajós turizmus fellendítésére.
Igaz, hogy opcionálisan, és csak a gyalogos és kerékpáros része, de ősszel ott lesz az összes 4.-es és 5.-es hátizsákjában a munkafüzet.
Először készült átfogó kutatás a magyar kerékpározási szokásokról. Dániát és Hollandiát üldözzük.
Néhány balatoni szakaszt az aggódó lakosság torpedózott meg a kerékpáros forgalom okozta várható zaja miatt.
Reagált a Fertő tavat a Balatonnal összekötő útvonalról szóló cikkünkre a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
A mobilappon dokumentált kilométerek dupla nyereményt hozhatnak a regisztrált kerékpárosnak.
Ezt nem más, mint a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos ígérte meg.
Pedig a Kerékpáros Magyarország Szövetség maga dicsekedett ezzel az elnöki „kulisszatitokkal”.
Az országban 11 szakaszon 67,5 kilométerrel bővül a hálózat, aminek üzemeltetését átvette a Magyar Közút.
A programra 4,6 milliárd forintot szán a kormány.
A kormánybiztos legalábbis ezt ígéri, és a KRESZ-t is módosítanák, hogy csökkenjenek a konfliktusok kerékpárosok, autósok és gyalogosok között.