Megnézhetik a New York-i rabok a napfogyatkozást, engedélyezte a bíróság
Védőszemüveget is kapnak.
Védőszemüveget is kapnak.
Krediteket gyűjthetnek a rabok, melyekkel kedvezményeket kaphatnak.
Többek között két drogbáró sem tért vissza a börtönbe.
A kiránduláson harminc ember vehet részt.
Így dolgoznak a börtönök kommandósai.
18 rab meghalt, tíz ember megsebesült.
Magyarországon van a legtöbb fogvatartott az Európai Unióban.
Előkerült a bot, a balta is.
Körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie.
Vegán ételekkel is készülnek az elítélteknek.
Csaknem 20 százalékos az emelés.
A 19 ezer fogvatartott közül több mint kétezren.
Tavaly 17 920-an ültek börtönben, hozzátartozóik számát 100 ezerre becsülték.
A fegyházak állásainak mindössze 58 százaléka van betöltve.
Halálos áldozatokkal járó börtönlázadások törtek ki a koronavírus-járvány miatt egy szigorúan őrzött börtönben.
A korábbi 10 ezer után.
Levélben kérik Kozma Ákost, lépjen a börtönök túlzsúfoltságának ügyében. A koronavírus megjelenése ugyanis katasztrofális következményekhez vezethet.
A világ számos országában ezrével, akár tízezrével engednek ki ártalmatlannak tekintett rabokat a börtönökből, amelyek a zsúfoltság és összezártság miatt a vírus félelmetes melegágyaivá válhatnak. Ha elkésnek az óvintézkedések, és a falakon belül elszabadul a járvány, azt odakint is megszenvedik.
Évtizedek óta a legvéresebb börtönlázadás volt Brazíliában. A rivális bűnbandák összecsapása után lefejezett holttestek maradtak, mások a tűzben haltak meg. Túlzsúfolt börtönökben virágoznak a drogbandák, amik kinti háborújukat bent is folytatják.
Halála előtt módszeresen kínozták, megalázták. Az ítélet nem jogerős.
Egy pár véletlenül bezárta a kocsi ajtóit, az egyéves lányuk a hátsó ülésen ült beszíjazva.
A földmunkától kezdve a festétsig sok feladatuk lenne az elítélteknek.
Sok esetben nincs háziorvosuk, emiatt nem kaptak közgyógyellátást.
A váci vasútállomásig jutottak.
Politikai foglyokat és drogbűncselekmény miatt ülő rabokat is kiengednek.
Kilencvenegy rab lógott meg egy börtönből.
Előbb jutnának a sértettek a pénzükhöz, mint az állam. Kivétel, ha a sértett egy cég.
Csatlakoztak a jóvátételi programhoz, a REX állatotthonban segítettek takarítani, simogatni.
Egy különleges alakulat rendőrségi kutyákkal és helikopterrel próbálta visszaszerezni az ellenőrzést.
A kormány szerint ennyivel fog nőni az elkövetkező öt évben a letartóztatottak száma.
Amerikai rabok között már a ramen a legértékesebb csereeszköz. Megkérdeztünk egy magyar elítéltet is, és meglepődtünk.
A hála nem maradt el: megerősítették a fogdát Texasban.
De tésztagyártással is bővül a büntetés-végrehajtás vállalkozási köre.
Régen külsős vállalkozók biznisze volt, de jövőre már az ország összes börtönében a bv. cégeinek termelnek hasznot a belső boltok, ahol a rabok elkölthetik, ami megmarad a keresetükből. Főleg a dohány fogy, de a vécépapírt is maguknak veszik.
Tele vannak az amerikai börtönök, faragni kell a létszámon. Három nap alatt hatezren mehetnek.
Mostantól telefonon érintkezhetnek a hozzátartozókkal, igaz, csak néhánnyal.
Rabok fonják, a honvédség építi, csak három méter magas lesz. A 6,5 milliárd forint viszont csak az anyagár a Népszabadság szerint.
A brit igazságügyi miniszter szerint komoly az ügy. Elnézést kért, vizsgálat indult.