Hiába a szélsőséges időjárás, bizakodóak a dohánygyárosok
Idén két héttel korábban kezdődött a betakarítási szezon.
Idén két héttel korábban kezdődött a betakarítási szezon.
Több ezer forintba fog kerülni az áthaladás.
Feltámad az ikonikus szórakozóhely.
Még az országhatárt sem kell átlépnünk.
Felháborodott a zöldpárt.
A lövedék csaknem nyolc évtized óta szunnyadt a padló alatt.
A Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója mindent kitett az asztalra.
Sátoraljaújhelyen beszélt a házelnök.
Összesen kilenc ember sérült meg a balesetben, közülük ketten súlyos állapotban vannak.
Egy hete nem találják a rendőrök.
Késsel fenyegetőzött egy dohányboltban.
Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, január végén nem csak a hideg érkezhet meg hozzánk.
Eddig túlmunkával tudták biztosítani a városban a hétköznapokon felüli ellátást, nem bírják tovább az orvosok.
Az elkövetőt sikerült elfogni.
Tetten érték őket, amikor kimásztak egy épületből.
Hét év hét hónapra ítélték, az ítélet nem jogerős.
Éjszaka találtak rá, nem tudott segítséget hívni.
Nem tűntek szentföldi zarándokoknak.
A miniszter szerint Közép-Európára vár a feladat, hogy újra legyen.
A helyszínelés idejére lezárták a 37-es utat.
Megkezdődött a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem Sátoraljaújhelyen.
Újraindítás-megújulás címmel rendezik meg az erdélyi, a kárpátaljai és az anyaországi magyarság szellemi műhelyét.
A legforróbb órákban.
Újra járnak a vonatok Sátoraljaújhely és Sárospatak között.
Belekötöttek a vendégekbe, verekedést kezdeményeztek.
A műszaki mentés még napokig tartani fog.
Múlt héten ment el otthonról, azóta nem látták.
Még nem tudni, mi okozhatta a tüzeket Borsodban.
Összeveszett a fiával, a sátoraljaújhelyi rendőrök találták meg a bozótosban.
Egy szlovák cég, a Tatralift a.s. nyerte meg a nyílt tendert.
Traktort, vontatót, betonkeverőt és világító angyalkát is vitt a szlovák páros.
A 34 éves férfiről még egy júliusi közleményben írták, hogy támadó viselkedése és dühöngése miatt kényszerintézkedést alkalmaztak, ekkor vesztette eszméletét.
A rendőrök őrizetbe vették a férfit.
A Rákóczi Szövetség tábora hétfőn kezdődött, a fertőzötteket kórházba szállították, többen otthoni megfigyelés alatt vannak.
A mi nemzedékünk, ami megfordítja Magyarország sorsát, de a döntő ütközetet a következő nemzedéknek kell megvívnia, mondta Sátoraljaújhelyen turulszobor-avatás közben.
Hivatalos indoklás nincs, de az intézmény honlapján található közlemény keresőszavaiban benne maradt az, hogy coronavírus.
A sátoraljaújhelyi bíróság ítélete nem jogerős.
Nemazalány és Lil G volt egyértelműen a Youtube legnagyobb sztárja 2018-ban, mi pedig velük forgattunk pár napon át, hogy bemutassuk az életüket.
Sátoraljaújhelyen mentettek siklóernyőst a tűzoltók.
Előzetes felmérések szerint több helyen is meg lehetett volna szorongatni a Fidesz-KDNP jelöltjeit, de a valóságban ez már nem jött össze.
Így is van olyan választókerület, ahol 33 ember neve szerepelhet majd a szavazólapon.
A sátoraljaújhelyi kórházban történt az eset.
De még keresnek szakorvost, hogy ne kelljen megint orvoshiány miatt bezárni a gyermekosztályt.
Egyetlen gyerekorvos sem marad a sátoraljaújhelyi kórházban, naná, hogy ez a válasz.
A 85 kilométerre lévő Miskolcra kell vinni a beteg gyerekeket.
A településfejlesztési program pénzeiből csak az részesül, aki a helyi parlamenti képviselőhöz közeli céggel pályáztat, állítják polgármesterek.
A polgármester szerint évi egymillió turista jönne megnézni. Egyelőre a látványtervnél tartanak.
Farkas Bertalan szülőfaluját és a sátoraljaújhelyi várhegyet is csodákkal fejleszti a kormány, potom pár milliárdért.
Az hibázott, aki másfél hónapig nem ellenőrizte a véralvadási szintjét Sátoraljaújhelyen.
Egy fiatal nőt támadott meg, másnap elkapták.
A tűzoltók húsz embert menekítettek ki az épületből.
Levették napirendről a miskolci nyomorteleplakók távoltartására kitalált, alkotmánysértő tervezetet.
Hiába szólította fel a várost a borsodi kormányhivatal, nem vonják vissza a rendeletet, ami a miskolci nyomortelepek lakóit tartaná távol. Pedig senki nem is akar odaköltözni.
Az emberrablás megbízója elszámolási vitában állt a sátoraljaújhelyi vállalkozóval, akit egy budapesti szállodában végzett razzia során véletlenül találtak meg a rendőrök.