Újabb készülékek robbantak fel Libanonban, többen meghaltak
Csipogók után walkie-talkie-k robbantak a Hezbollah fegyvereseinél.
Csipogók után walkie-talkie-k robbantak a Hezbollah fegyvereseinél.
Az ukrán fél csak annyit közölt, hogy több száz halott és sebesült van a helyszínen.
Ketten meghaltak.
Egy időben, két, egymástól távoli helyszínen is előfordult.
A jármű egy tengerparti piknikezésre tartott.
A hatósági beavatkozás idejére lezárták az érintett útszakaszt.
Számos katonának sikerült elhagynia a helyszínt.
Öt embert sikeresen újraélesztettek.
Hat embert kellett kórházba vinni.
A forgószél egy nagy méretű kamiont is feldöntött.
A gyanúsítottat elfogták.
Több halott és eltűnt is van.
Heten meghaltak, köztük egy nyolcéves kislány is.
A körülményeket még vizsgálják.
Többen is megsérültek.
Több mint hatezer anya halt meg.
Korábban is történt egy támadás az országban.
Két súlyos sérült is van.
Az utóbbi években megugrott az erőszakos támadások száma az országban.
A jármű hatvan utassal a fedélzetén borult az oldalára.
Háromnak halálos áldozata is van.
Nem kérdeztek, csak lőttek.
A balesetben többen megsérültek.
Ez volt az első ilyen incidens, mióta tárgyalni kezdtek a békemegállapodásról.
Többen is megsérültek a szerencsétlenségben.
Szellőztetés okozta a balesetet.
Több mint 80 embert temetett maga alá.
Több mint ötszáz embert evakuáltak otthonából, és csaknem ezer mentőst küldtek a helyszínre.
A helyiek szerint a robbanás után hatalmas, fekete füstben úszott az épület.
Legalább 14-en megsérültek.
Több ember meghalt.
Az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, de a súlyosan sérült fiatal életét nem tudták megmenti.
Több mint húszan megsérültek.
A zavargás a hinduk és a keresztények között tört ki.
Nem tudja még, melyik számban induljon az olimpián.
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
A sárlavinák autókat és házakat temettek el.
A merénylet az ország legnagyobb muzulmán lakosságú városában történt.
Csúnyán elfajult egy piaci veszekedés.
A rendőrség körbevette a helyszínt.
Sokan megsérültek.
A tűz miatt két ember kórházba került.
A 4-es kategóriájú Koinu tájfun csapott le az országra.
A buszon 54-en utaztak, rengeteg a sérült.
Baleset történt.
Az ünnepségen körülbelül ezren vettek részt, 150-nél is többen sérültek meg.
Földcsuszamlás miatt történt a szerencsétlenség.
Még fel sem fogta a tragédiát a kétgyermekes családanya.
A kommandósok döntően testszerte csonttöréseket és égési sérüléseket szenvedtek.
Egy hibás gumiabroncs miatt történhetett a tragédia.
Nyolc-tíz métert repültek a közelben lévő rendőrök.
Jelenleg is az életükért küzdenek.
A balesetben két ember is életét vesztette.
Sok ember autójára fák zuhantak.
A balesetben többen megsérültek.
Ketten meghaltak a robbanásokban, több környékbeli ház pedig leégett.
Egy volt rendőrtiszt rántott fegyvert.
Többen is életüket vesztették a szerencsétlenségben.
Több kilométeres torlódásra kell számítani.