Major Endre már biztos érmes a párizsi paralimpián
Érem nélkül maradtak a magyarok a kerekesszékes vívók első versenynapján.
Érem nélkül maradtak a magyarok a kerekesszékes vívók első versenynapján.
Azt is közölte, hogy az aranyérmet csak „kölcsönadta”, 2028-ban már az övé lesz.
Húsz év után született magyar dobogós hely a sportágban.
Sőt, többen a csapatból lebetegedtek.
Sportlövészetben is örülhetünk magyar kvótának.
A tegnapi harmadik hely után újabb éremmel gazdagodott a küldöttség.
Az UTE sportolójáé a harmadik magyar sportlövő-kvalifikáció a párizsi játékokra.
Szenzációs évet zárt idén a sportember.
De merre és hogyan tovább?
Ezzel Fábián meg is szerezte a párizsi kvótát.
Az érmek mellett olimpiai kvóták is kiosztásra kerülnek a vb-n.
Ezúttal csapatban remekeltek sportlövőink.
Pekler Zalánék a cseheket győzték le az Európa Játékokok döntőjében.
Lehengerlő magabiztossággal nyerték a finálét.
Pekler Zalán és Mészáros Eszter párosa remek teljesítménnyel nyerte az aranycsatát.
Közben még román állampolgár is lett.
Pekler Zalán a 29. helyen fejezte be a küzdelmet az 52 fős mezőnyben.
Péni István ötödik lett.
A felnőttek között ez az első érem a vb-n.
Árulkodó törmelék, szétszórt korongok.
A világ- és Európa-bajnok sportlövő 66 éves volt.
Vadászbaleset áldozata lett az olasz Cristian Ghilli.
Nem tudni, folytatja-e pályafutását.
Dávid Krisztina bronzérmet nyert légpisztolyban.
Három körön múlt a világcsúcs a selejtezőben.
A nyolcas középdöntőbe még sikerült bejutniuk, a helyosztós forduló viszont már nem jött össze.
Az olimpiai ötödik helyezett sportlövő szerint amit vele tettek, azt senki sem érdemli meg.
Jól kezdte a döntőt, a szétlövésre viszont már nagy hátrányt szedett össze.
Hetedikként jutott be a döntőbe, Pekler Zalán 39. lett.
Sokba került a gyenge kezdés.
Lemaradt a döntőről a magyar sportlövő.
Újra magyar éremesélyekkel.
A márciusi világkupáról úgy érkeztek Budapestre, hogy a reptéri rendőrök hazaárulóknak hívták őket.
Sidi Péter eltiltását két évre súlyosbították, ő koncepciós eljárásnak nevezi az ügyet.
Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, az olimpiai kvótás Sidi lemarad a tokiói játékokról.
Épphogy ott lehetett az Eb-n, miután a nemzetközi szövetség felmentette a doppingvádak alól.
Az ISSF megállapította a szabotázst.
Úgy véli, már az eljárás megindításának és felfüggesztésének módja is szabályellenes.
Kezdeményezte önkéntes felfüggesztését.
Egyre több részlet derül ki a sportlövők nem mindennapi botrányáról.
Sidi Péter engedély nélkül tartózkodhatott Péni István szállodai szobájában.
A sportlövő életének 57. évében, koronavírus-fertőzés következtében halt meg április 8-án.
Folytatódik a sportlövők botránya.
Sidi Péter eltiltást kaphat a következő kihágásnál.
Sidi Péter a többiek szerint szabálytalan fegyvert akart használni.
Dénes Eszter saját országos rekordját javította meg.
A magyar sportlövő kiemelkedően teljesített a vasárnap zárult Hungarian Open légfegyveres viadalon.
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést is kért négy vádlottra, egy orvost eltiltatna.
Bobana Momcilovic Velikovic öt hónapos terhesen még Európa-bajnokságot nyert. 30 évet élt.
A sportlövő Varga Károly különleges körülmények között lett olimpiai bajnok 1980-ban. Nem vágyik rá, hogy így mutassák be.
A kétszeres vb-bronzérmes sportlövő, Sike Renáta civil foglalkozása gyógyszertári szakasszisztens.
Április közepétől rendezték volna a lövészet utolsó próbáját Tokióban, de ez elmarad.
Pályafutása legnagyobb sikerének nevezte ezt a győzelmet a 23 éves sportlövő.
A wroclawi Európa-bajnokságon döntőbe jutott, ami kvótát ért. A tokiói már a hatodik olimpiája lesz.
Hammerl Soma puskában lett aranyérmes, apja, László az 1964-es olimpián nyert.
Négy ponttal maradt le az aranyról.
Bajos Gitta és férfi puskás csapat után a női pisztolyosok is harmadikok lettek.
A magyarok 22 körrel maradtak el a világcsúccsal nyerő norvégok mögött.
A magyar páros utolsóként jutott be a legjobb nyolcba, de ott már nem volt ellenfele.
Nyolc kört vert rá a második helyezettre.