Jogsértőnek találta a lombikbébiszektor államosítását az EU
Két ügyben is kötelezettségszegést állapítottak meg.
Két ügyben is kötelezettségszegést állapítottak meg.
Az LMP volt társelnöke szerint az akció jogszerű volt, de a rendőrség ezt máshogy gondolja.
Felvétel is készült a Békásmegyeren és Gazdagréten történt esetekről.
Tizenkét éve nem változott az értékhatár, ami eldönti, valaki szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el.
A BKV-s kollégái szerint azt csinálnak, amit akarnak, mert kevesen vannak.
Mind a tíz csapat betartotta tavaly a költségvetési maximumot.
Többször is ellenállt az intézkedésnek.
Hamarosan jóval drágább lesz a szabálysértés.
Elkezdődött a vizsgálat, további részleteket a nyomozás befejezéséig nem közölnek.
A képzésben résztvevők keveset vagy egyáltalán nem ülnek például vitorlásba.
Egy lesifotós meg is örökítette a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész újabb akcióját.
A képviselő több lesifotót is megosztott az államtitkárról.
Hunter Bident hamis tanúzással és hazugsággal vádolták meg.
Két emberhez mentőt kellett hívni.
A MÁV arra kérik a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a szabályokat.
A BRFK szerint számíthatnak rájuk a gyorshajtók.
A II. kerület polgármestere is reagált a színész legújabb kihágására.
Több millió forintos bírságot állapítottak meg.
A vállalat reagált a felvetésre.
Hiába keresték az egészségügyi államtitkárt, nem változott semmi.
Megsértette az etikai kódexet.
Az ámokfutó alaposan ráijesztett a szabályosan közlekedőkre.
A rendőrség szerint a jogellenes gyűlés tagjai agresszívvá váltak.
A pénzbüntetés mellett több büntetőponttal is sújtották őket.
Rendszeresen veszélyeztették a közlekedés résztvevőit.
Összesen 44 ellenőrzést tartottak a rendőrök a főváros útjain augusztusban.
A tiltott fürdéstől kezdve az orvhorgászaton keresztül egészen a csendháborításig.
Az engedély nélküli pecások 130 és 660 euró közötti pénzbírsággal számolhatnak.
Csak a szerencsén múlt, hogy nem következett be tragédia.
A gyorshajtók akár 390 ezer forintos közigazgatási bírságot is kaphatnak.
Közösen razziáztak.
A szabálysértő megállás nélkül hajtott tovább.
A szabályok megszegésén viccelődtek.
Az elmúlt napokban öt horrorkaravánt szűrtek ki a rendőrök.
Nem kevés büntetést osztottak ki.
Volt, aki majoránnával és porcukorral próbálkozott.
A fiatal sofőr bekerült a rendőrség látókörébe.
A záróvonalnál előzés csak a jéghegy csúcsa.
Pénzbírsággal büntetnék a jogsértőket.
Még videót is készített a szabálysértésről.
Több járművezető ellen is eljárást indított a rendőrség.
Életveszélyes helyzetet idézett elő az eltévedt sofőr.
Pirotechnikai szabálysértést követ el az, aki január 5-ig nem viszi vissza a fel nem használt tűzijátékot.
Jogosítvány nélkül vezette a járművet.
Titkos temetést tartottak, és még rendetlenséget is hagytak maguk után.
Mindkettőről felvétel készült.
A nyolcszáz sofőrből egy bizonyult ittasnak.
Nem akart 5 órát várakozni.
Videón a történtek.
Veszélyeztette az utazókat.
Videón az eset.
Súlyos bírság jár az ilyen szabálysértésért.
A hivatalos panaszok 13 éve kezdődtek.
Az esetet egy autó fedélzeti kamerája rögzítette.
A férfit egy autós üldözte.
Alexis Kohlert üzérkedéssel, összeférhetetlenséggel és korrupcióval vádolják.
Az esetről felvétel is készült.
A levegőből látszik a közlekedők összes kihágása.
Nyomoz a rendőrség a szabálysértők után.