Rendeletmódosítással változtatna a kormány a személyi okmányok kiállításán
Jövőre életbe is léphet.
Jövőre életbe is léphet.
Egyszerűbbek lettek a feltételek.
Eltérő vélemények vannak a témáról.
Szijjártó Péter közösségi oldalán közölte, a jövőben nem kell útlevél.
A kormány szerint Brüsszel tehet róla.
Országos hiba miatt leállt a rendszer, jogosítványt, személyit és útlevelet sem lehet készíteni.
Országos leállás van a kormányablakokban.
A szerb elnök szerint a válaszuk józan lesz, de halálos.
Megjelent az erről szóló kormányrendelet.
Új határidőt szabott a kormány, legalább százezer embert érint a változás.
Tőkés László viszont szívből támogatja.
Anna munkát keres, de a papírjain férfinév szerepel.
Kivételt képeznek azok, akik tartózkodási engedélyért folyamodtak, és azt meg is kapták.
Új világ közeleg a népszerű közösségi oldalon.
Attól tartanak, hogy a változás megnyitja az utat a transzneműek elismerése előtt.
Egy második biometrikus azonosítóval, digitális ujjlenyomattal egészülnek ki.
Rosszul jár, aki most veszíti el az iratait.
Pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is alkalmas lesz az új típusú személyi igazolvány
Legalábbis mostanában. Kár, hogy a tesztünk alapján nem minden kalauz tudja, hogy kell ellenőrizni. De lassan azért belejönnek. Bónusz: tudta hányféle mutációja van a jó öreg QR-kódnak?
Három fideszes képviselő nyújtott be erről törvényjavaslatot. Ha megszavazzák, jövő augusztustól vezetnék fel a személyikre is.
A valójában ukrán és albán férfiak így nem jutottak el Londonba.
Az énekes állítólag lefizetett egy hivatalnokot, hogy hamis személyit állítson ki kiskorú barátnőjének.
Ha valakinek nincs érvényes személyije vagy lakcímkártyája, az utolsó pillanatban is beszerezheti.
Sebezhetőek voltak a digitális kártyák. A csiphiba világszerte más eszközöket is érint.
Módosult a pénzmosás elleni törvény, de a sima számlákhoz ezután sem szükséges azonosítás.
Illegálisan, hamis személyivel tartózkodott Pakisztánban, ahová a kiújuló polgárháború elől menekült el.
Rohamosan terjed a jövő, ami egy chipben útlevél, TAJ-kártya, adókártya, aláírás és minden egyéb.
Több igazolványt kivált, és online ügyintézésre is jó lesz. Ebből viszont most még semmi nem működik, mert nem épült ki a rendszer. Már 220 ezer e-kártyát igényeltek, kérdés, hogy mikorra lesz olvasó mindenhol.
Álhír terjed arról, hogy csak a régi személyivel lehet átlépni a határokat. Ebből semmi sem igaz.
Az első elektronikus személyi-igazolványt kapó átlagos magyar állampolgár mégse volt átlagos.
Mától lehet. Nyolc nap alatt készül el, és kiváltja az adóazonosító és a tajkártyát.
Beépített chip tárolja majd az ujjlenyomatunkat, de a TAJ-kártyákat és adóazonosítókat is felváltják.
A német férfi félt, hogy megfigyeli az állam. Letartóztatták közokirat megrongálásáért.
Januártól jön az e-kártya, ami a személyi igazolvány, a lakcímkártya, a tajkártya és az adókártya adatait is tartalmazni fogja. Jó ez nekünk?
Jön az e-személyi, ami kiváltja a taj-kártyát és az adóigazolványt is. Sőt, utazni is lehet majd vele.
Először tiltják meg dzsihadista csoportokhoz készülő állampolgároknak, hogy elhagyják az országot.