Hahner Péter szerint nem Sztálin állt a Kirov elleni merénylet mögött
A Rubicon Intézet főigazgatója cáfolja az összeesküvés-elméletet.
A Rubicon Intézet főigazgatója cáfolja az összeesküvés-elméletet.
Büntetőeljárás indult az ügyben.
Szentpéterváron járt a külgazdasági és külügyminiszter.
A külügyminiszter fontos tárgyaláson vesz részt.
Az esetről videó is készült.
A hatóságok is a helyszínre érkeztek.
A beruházás összege 35 milliárd rubel, vagyis mintegy 140 milliárd forint lesz.
Mintegy 100 embert állítottak elő.
Az eset közfelháborodást váltott ki Oroszországban.
Nicaraguából érkezett a kábítószer.
A balesetben legkevesebb négy ember, köztük egy gyermek életét vesztette.
Az orosz elnöknek nagyon nem volt ínyére a dolog.
Szijjártó Péter szerint a magyarországi földgáztárolók feltöltése jól halad.
„Fűteni továbbra is csak gázzal lehet.”
Először az iskola előtt, majd az épületben adott le több lövést.
Dmitrij Medvegyev szerint a merényletek elkövetői nem fogják elkerülni méltó büntetésüket.
Az orosz nyomozó bizottság adatai szerint Ukrajnából hajtották végre a terrortámadást.
A gyanú szerint egy fiatal nő csempészte be a pokolgépet a kávézóba.
Egy orosz katonai blogger meghalt, tizenhatan megsérültek.
Az orosz hatóságok szerint reggel fél nyolc körül öntötte el a víz az éttermet.
A kuncsaftot egy vagyonért hantolják el, igaz, fel is támasztják.
Már márciusban leállították a gyártási munkálatokat.
A városban a járvány kezdete óta összesen 1 553 762 esetet regisztráltak.
Bombafenyegetést jelzett két, Belgrádba tartó repülőgép, egy Ausztriából érkező kisgép pedig nem jelentkezett rádión.
A szövetség döntése értelmében szimbolikus jelentése is lehet a finálé új helyszínének.
Egy budavári dombormű sejteti gróf Esterházy Miklós titkos szerelmi akcióját. Az Árpád- és a Hunyadi-ház után a Romanov-dinasztia is magyar lehet?
168 tűzoltónak kellett eloltani.
Kannibált fogott a rendőrség Szentpéterváron.
A zaklatási botrányba keveredő rendező alig élte túl a vádak következményeit.
NFT formájában árulja hatalmas pénzekért a digitális portrékat, de a szentpétervári múzeum szerint szerződést szegett.
Már két város is készíti olimpiai pályázatát.
Idén és jövőre még Szocsiban köröznek a versenyzők.
Szibériában újabb tűzvésztől tartanak a rendkívüli hőség miatt.
Az első félidőt alighanem mindenki szívesen elfelejtené.
Az orosz elnök másfél hét múlva, június 16-án találkozik Genfben Joe Biden amerikai elnökkel.
Több emelet ég, negyven embert mentettek ki, egy ember meghalt.
Alekszandr Kaganszkij jelentős szerepet játszott az orosz vakcina kifejlesztésében.
Történelmi rekord született a felvételek számában a fertőzöttek számára átalakított kórházakban.
Sajtóinformációk szerint családi konfliktus áll a háttérben.
A felesége darabolta fel az Ukrajnában született Andy Cartwright holttestét Szentpéterváron. A nőt gyilkossággal vádolják, ő azonban tagad.
11 régió lazít, miközben két kórházban is tűz ütött ki.
Körülbelül harmincegyezer forintért.
A 2023-as jégkorong-világbajnokságra újítják fel a stadiont. Lángvágóval dolgoztak, egyszer csak megrogyott a csarnok fémváza.
A szentpétervári klinika vezetőjének Putyin idősebb lányával közösen egészségügyi érdekeltsége van. A Kreml nem kommentálta a Reuters értesülését.
A 2017-es robbantásba 16-an haltak bele, és maga a merénylő sem élte túl.
A férfit tök részegen egy folyóból húzták ki, hátizsákjában egy fiatal lány levágott kezeit találták meg. Ismerői szerint az egyetem és a rendőrség több bejelentést is eltussolt, pedig volt előjele a Napóleonnak is öltöző férfi által elkövetett gyilkosságnak.
Még két Forma-1-es futam lehet Szocsiban.
A szlovéniai kongresszuson rengeteg változtatást hoztak nyilvánosságra: átalakítják a Nemzetek Ligáját, és 2023-ig kiosztották a BL-döntőket is.
Nem sokkal előtte 1:1-re állt a világranglista-15. Coric ellen.
A szentpétervári tenisztornán nyert meccset pocsék kezdés után.
Vlagyimir Putyin vezette a katonai parádét, ahova most először külföldi hadihajókat is meghívtak.
Hollik István kereszténydemokrata kormányszóvivő azt mondta az RTL Klubnak, hogy nincs ezzel baj, ez a bevett gyakorlat.
A dagesztáni férfi azt tudakolta, hogy leszállnak-e.
A feleségeik utazását azért ők fizették.
A 400 kilós szállítmány Ecuadorból érkezett egy halkonzervekkel teli konténerben.
A kórus vezetése szerint nem fognak régi csasztuskákat átírni a píszí kedvéért.
A fenyegetések miatt tízezreket kell evakuálni.
Nem tudni, miért. Egyelőre úgy tűnik, nem sérült meg senki.
Azok után, hogy el sem akart menni Szentpétervárra, ráérzett a bulira.