Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország Európa élvonalába került a Minecraftban
A DK politikusa elmondta, hogy Európa-bajnokok lettek egy egyedi szerver létrehozásával.
A DK politikusa elmondta, hogy Európa-bajnokok lettek egy egyedi szerver létrehozásával.
Olyan sokan akartak részt venni, hogy elszállt.
Új, precedensértékű negatív rekord született.
Csökkenhetne a mesterséges intelligencia környezeti lábnyoma.
Napjainkban nem csak a nagyvállalatoknak, de akár a kis- és középvállalkozásoknak is szüksége van informatikai háttérországra, akkor is, ha nem az IT területén tevékenykednek. Összegyűjtöttük, mit érdemes végiggondolni, mielőtt kiválasztjuk, kire bízzuk online működésünket.
Nagy galibát okozott a mancsaival.
Állításuk szerint azonnal reagáltak a történtekre.
Egyelőre nem érkezett visszajelzés vagy magyarázat.
De alighanem technikai hibáról, és nem sajtóellenes összeesküvésről van szó.
Az Instagram, a Messenger és a WhatsApp sem működik rendesen, szerverhiba állhat a háttérben.
A Lenovo megmutatta a kereskedelem jövőjét, és úgy adja el a hardvereket, mint más a csapvizet.
A 24 gigás adatbázisban az alapvető személyes adatok mellett a pontos tartózkodási hely is szerepelt.
Annyian akartak előre jegyet venni a Bosszúállók: Végjáték IMAX-vetítéseire, hogy a rendszer lefagyott.
A hozzászólásoktól kezdve a fotókig mindenféle dolgokhoz hozzáférhetett bárki.
Márciusban költözteti a szervereit a bank.
Három nagy nehezen megszerzett atombombát dobtak le egyszerre, hogy lássák mi történik.
Az Apple és más amerikai cégek szervereibe épültek be a Bloomberg hírügynökség szerint.
Gattyán György cégétől 900 ügyfél bérel szervereket, ezeknek egy része leállt az éjszaka.
Gyanús szerverekre ment át a Facebook forgalma is, megpróbálhatják dekódolni az adatokat.
A padlón villog a pici szerver, azon megy az Office és a naptár is. Így is megúszható a Facebook és a Google hirdetéses nyomulása.
A Conan Exiles csak nehezen bírja a rá nehezedő nyomást, amelyről részben egy péniszhosszállító csúszka miatt tehet.
A túlterheléses támadásokhoz nem feltétlenül kell óriási botnetet bevetni.
A hűtés nem olyan nagy probléma, de a használt adathordozókat nagyon kis darabokra törik össze.
Az egész világon összesen 233 szerver szolgálja ki a felhasználók igényeit.
Élő közvetítést adtak a hekkerek az aggódó szülők által telepített biztonsági kamerán át.
Nem fejlesztettek szoftvert a HP-nek gyártott szerverekhez. Négy év után ellenük ítéltek.
A demokrata jelölt túlságosan rá volt kattanva okostelefonjára ahhoz, hogy külügyminiszterként az okosabbakra hallgasson. Volt munkahelye keményen elmarasztalta, ami az egész elnökválasztásra kihathat.
De ezúttal ez jó hír: az óceánba telepítenének adatközpontokat.
A republikánusok be akarják bizonyítani, hogy sérültek a nemzetbiztonsági érdekek.
1997 óta folyamatosan futott a 200 MHz-es Pentium. 32 megabájt memória volt benne.
Leszakadhat a házi szerver, beakadhat az okosított redőny online távirányítója.
Nyugaton több startup azzal kísérletezik, hogy a nappalikba pakolja a nagy teljesítményű számítógépeket.
Akár dollármilliókat is bukhattak a hiba miatt.
Gond van az App Store-ral, az iClouddal és a Game Centerrel is.