Kölyök a hóban
Husky, az életrevaló.
Husky, az életrevaló.
A hírt a vállalat is megerősítette.
„Ellopták a vízórát, a lakatot, de még a templom tetejét is” – riport a Kunhegyesi járásból, az ezerforintos drog hazájából.
Riport a borsodi szomorú valóságról.
Riport a szocializmus árnyékában maradt szegénységből.
Riport a meseszép Ormánság gettósodó zsákfalvaiból.
Az üzenetet a desszert kellős közepén továbbítják.
Van, aki a Kádár-korszakot hiányolja, mert akkor legalább lopni lehetett – Magyarország egyik legszegényebb járásában jártunk.
Vizes hóréteg is kialakulhat.
A szakértő szerint belső periféria a Zalaszentgróti járás, amely elsősorban az elnéptelenedéssel küzd.
„Téli vibe” – üzente a kormányfő
Megnéztük azt is, hogy mi is okozta a valenciai villámárvizeket és a pusztítást.
Ennyivel drágul a kacsa, a liba, a hal és a sertés.
A tél kezdete Finnországban komoly gondot jelent,de van megoldás.
Az elmúlt évtizedekben nőttek a lavinabalesetet szenvedők túlélési esélyei.
Több tíz millió köbméter vizet engednek le a tározóból.
Kiderült, hogy mennyit kell fizetnünk egy mázsa fáért.
Elmondása alapján a tagállami gáztartalékok 90 százalékos szint felett vannak.
Az ország kétharmadát szeretnék lefedni.
Egy meteorológus lapunk megkeresésére elmondta, hogy mire számíthatunk.
A Balatontól északra és a Mátrában is esett a hó.
Most sem érdemes otthon maradni.
Szinte biztosan az átlagosnál enyhébb lesz az idei tél.
Olyan nap is lesz, amikor már a kabátot is ledobhatjuk.
A Szegedi Vadasparkban előbújtak a vadállatok.
Januárban ilyen meleget nem tapasztaltak mostanáig.
Megfulladunk-e éjszaka nélküle?
Egy rövid felmelegedés után újabb lehűlés jön.
Néhol mínusz 15 Celsius-fok is lehet.
A hektikus időjárás tendencia lehet.
Balesetekre figyelmeztettek, sok helyen akadozik a közlekedés.
Ördög Nóra és Gianni Annoni elmondják, miért érdemes most is ellátogatni a magyar tengerhez.
Akár mínusz 57 Celsius-fok is lehet, sorra törlik a járatokat és az eseményeket.
Jó eséllyel többet lehet csúszni idén a hóágyúzott hazai pályákon, mint tavaly.
Kicsit enged a fagy, de nem lesz melegünk.
Néhol akár mínusz 15 Celsius-fok is lehet.
Hosszú idő óta nem mértek ilyen alacsony hőmérsékletet a területen.
Az este sem a felmelegedésről szól majd.
Az erős szél és a fagy megtette a hatását a parton.
Narancssárga figyelmeztetést és citromsárga riasztást is kiadtak.
Norvégiában csak pár tized Celsiussal volt melegebb az idő.
Nem kizárt, hogy hétvégén havazik majd.
Elővigyázatosságból leállították a vonatközlekedést.
A kurátorok összeválogatták a legjobb programlehetőségeket.
Borbála is megunta a bizonytalanságot, és anélkül, hogy elvált volna, Triesztben hajóra szállt, és hastáncosnő lett Egyiptomban.
Van, ahol húsz Celsius-fok közelébe ér a hőmérő higanyszála.
Elindult a Best of Balaton szavazása.
A havazás is megérkezik a hét második felében.
Az egyik civil szervezet elmondta, hogyan lehet segíteni a bajbajutottakon.
A tó átlagos vízszintje 11 nap alatt 9 centiméternyit emelkedett.
Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést.
A Felzárkózó települések program keretében.
Budapestre is havat hozott a Mikulás.
Akár a szánkókat is előkaphatjuk.
A Best of Balaton kurátorai ismét a közönség ajánlásait várják.
Az ország több része is fehérbe borul.
A fővárosban pedig a szélrekord dőlt meg.
Fronttal köszönt ránk az első adventi hétvége.