Órákig ült cellában a magyar anya, mert elsietett egy parkolást
Autista fiát szerette volna felvenni egy rendelőnél, de végül rabosították. Telefonálni sem engedték.
Autista fiát szerette volna felvenni egy rendelőnél, de végül rabosították. Telefonálni sem engedték.
A rendőrök bevásárlóközpontok környékén nézték meg, kik parkolnak a speciális helyeken.
A celebritás még a kép posztolása után sem vette észre a hibát.
Az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy megvalósítható lehet a 3-as metró klimatizálása is, de az orosz gyártó engedélye kell hozzá.
A főpolgármester azt mondta, hogy mégiscsak kinyitják a vitát és az egyeztetést a parkolás központosításáról.
A jegyző törvényességi kifogást nyújt be a hétfői döntéssel kapcsolatban, az ingyenes lakossági parkolás is billeg.
A kerület saját kézbe veszi a parkolás üzemeltetését. Június 13-tól a kerületi lakosoknak ingyenes lesz a parkolás.
Új táblákat szereltek fel az utcában, miután beköltözött a miniszterelnök veje.
A zuglói parkolóórákkal akciózott a budapesti Fidelitas.
Avagy lehet-e egységes a fővárosi fizetős parkolás? Ahol jól működik a rendszer, ott a kerületek nem engednék el. Ahol nem, vagy botrányok vannak, ott szabadulnának tőle. A főváros tárt karokkal várná.
Nem állt fel önkormányzati vizsgálóbizottság a parkolási ügyek kivizsgálására, és döntés sem született a a továbblépésre Zuglóban.
Kijelentette: ha még egyszer meghallja a kerületektől, hogy a főváros dönt a fizetős zónákról, javasolni fogja: mindenhol 0 forint legyen a parkolás.
Hamis adatokat szolgáltattak, a Közbeszerzési Hatóság tett pontot a csatározásra.
Alig került helyére a Kodály köröndön az új megállni tilos-tábla, az ott parkoló autósokat már kora reggel elkezdték bírságolni.
Nagy Tibor a párt ferencvárosi oldalára posztolta véleményét a parkolási maffiáról.
A posztban a parkolási botrány kapcsán hangsúlyozták az ártatlanság vélelmét, és kijelentették, nem támogatják a visszaélés ellen harcoló Baranyi Krisztinát.
Sestriere-ben esett egy kis hó, rögtön lett egy nem szokványos baleset. Goggia viccelődött utána.
Pedig már azt hittük, azért, mert kiderült, hogy a Fidesz-MSZP-közösmutyi az ő előterjesztésével olyan túlárazott szerződést hozott össze, hogy a fal adta a másikat.
A főpolgármester nekiment kihívójának a parkolási rendszer ügyében, Karácsony most replikázott.
De másnap már arról beszélt, hogy az őt támogató MSZP is elkötelezett a parkolási rendszer megváltoztatásában. Miközben jobbikosok tiltakoztak. Akiket szövetségeseinek nevezett.
A NER kilencedik évében nem a budapesti parkolás az egyetlen nagy terület, ahol hiába a korlátlannak tűnő hatalom, a Fidesz nem jutott egyről a kettőre.
Akár már holnap - írta a zuglói polgármester a pénzügyminiszternek.
Szép új burkolat, új fák, a teljes útfelújítás ideje alatt, április elejétől több ütemben egyirányúsítják a kétsávos utat.
Turbó fokozatra váltott a főpolgármester-választási kampány, a jelöltek a parkoláson ugrottak össze.
Riválisát, Karácsony Gergelyt kritizálta a parkolási rendszer miatt.
Arról is beszélt, mit gondol Orbán a jelenlegi parkolási rendszerről.
De nem akart tenni ellene, mert "az alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna".
Azonosítószám nélküli parkolójegyek, elsikkadt bevételek, csaló parkolóőrök, VIP-lista: túl sok sebből vérzett a kerületi parkolás.
Attól még, hogy felkerül a VIP-listára egy rendszám, az autós nem élvez előnyt. Érthető?
Felújítják a Podmaniczky teret, több fa, új közvilágítás és egyirányú utcák jönnek.
A parkolási díjak csökkentése és a be nem fizetett pótdíjak miatt tűnik úgy, hogy baj van.
Az építkezések miatt kiszorultak a lakók autói, de kellett nekik a hely, ezért levágtak a járdából.
A kérdés csak az, hogy te mennyit fizetnél egy jó parkolóhelyért?
Egy felmérés szerint. A nők hajlamosabbak elveszteni az autót, a férfiak több idő megtalálni.
Az ünnepek alatt a főváros nagy részén ingyenes a parkolás.
Lesznek azért kivételek, például a Várban és a Margitszigeten és az Örs vezér téren.
Több mint hétszázezer forintos kár egy egyszerű parkolási incidensből, szakértői vélemény, bíróság pedig csak egy Toyota és egy Mercedes keresgéltek parkolóhelyet.
December 1-jén dolgozzuk le december 24-ét.
És itt történik a legtöbb baleset is. Szűk utcák, gátlástalan autósok és a XIII. kerület, amely különféle módszerekkel próbál javítani a helyzeten.
Pedig de. Hétköznapi rend van a közlekedésben.
Utascsere idejére a Műcsarnoknál és az Állatkerti körúton állhatnak meg, hosszabb időre a volt SYMA-csarnoknál.
A gyalogosoknak egy 15 centi széles csík maradt a járdán a parkolóhely és a kerékpársáv között. A csíkokat az önkormányzat festette fel, rakodóhelynek.
A külügy új irodaháza alatt több száz férőhelyes mélygarázs van, de nekik az utcaszín is kellett.
A vádat képviselő ügyészség is kapott az ingyenes parkolóbérletekből. Botka koncepciós eljárást emleget.
Mobilon nézhetjük meg a szabad parkolóhelyeket az V. kerület néhány részén.
Egy szálloda parkolójában letette a kocsit, vett egy egyórás jegyet, majd felszívódott. 10 éve.
A munkahelye közelében állt meg a más nevére szóló igazolvánnyal. Civil ruhás rendőrök érték tetten.
Arra is fény derült, hogy a szigetországban melyik autómárka tulajdonosai szegik meg leggyakrabban a parkolási szabályokat.
Elfogták a 69 éves pécsi nőt.
Nyolc perc alatt egyikük sem tudta beparkolni a két autónyi helyre szegény Civic-et.
Még a kijelölt parkolóhelyre beállók sem úszhatják meg, ha hibáznak.
Még az inflációval is számolt, mikor elküldte az összeget.
Néha az is segít elfogadni a nehéz helyzeteket, ha tudjuk, hogy másnak sokkal rosszabb napja van.
A tendert a parkolási cég ügyvezetőjének vállalkozása nyerte.
A sok autó zavarta a parkban pihenőket.
Budapestről indul a parkolás Ubere? Nemcsak alacsonyabb vele az óradíj, de perc alapon fizetsz, és mindig tudod, hol van szabad hely.
Fizetni kell a Műegyetem előtt, Zuglóban is terjeszkedik a rendszer. Elbontják a Széna téri buszvégállomást.
Sok átköltözött szlovák állampolgár az utcán parkol, ezért mindenkit megbüntetnének.