Hét és fél évet kapott Drajkó Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettese
Többéves börtönbüntetéseket szabott ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egy félmilliárdos csalássorozat ügyében.
Többéves börtönbüntetéseket szabott ki hétfőn a Fővárosi Törvényszék egy félmilliárdos csalássorozat ügyében.
Az egyik legnagyobb brit bank, a HSBC korábbi lebukása után újra érintett egy piramisjátékban.
Egyre profibb módszerekhez folyamodnak: netbankos belépőkódra és kártyaszámra utaznak.
A bűnözői csoport működéséhez a NAV szerint egymillió doboz cigi köthető.
Steve Bannon társaival együtt több százezer dollárt tett zsebre a gyanú szerint, akár 20 évet is kaphatnak.
A csalással vádolt három férfi egy üldözéses jelenetet is eljátszott, de közben megosztoztak a pénzen.
Az 51 éves férfinak 2010 óta anyagi nehézségei voltak. A 39 gazdának összesen közel 23,5 millió forintnyi kárt okozott.
Csalók élnek vissza az OTP-elnök nevével.
P. Mária harminc napra került előzetes letartóztatásba.
A volt elnök ellen csalás, kenőpénz elfogadása és korrupció miatt folyik eljárás.
Az unokázós sztorik királyát szállította a rendőrség a 71 éves nőről, aki nem hagyta magát.
A román férfi és társai több mint 147 millió forintot sikkasztottak.
A többszörösen visszaeső férfi a négy fal között sem bírt magával.
A csaló már nem először játszott és károsított meg mást ezzel a módszerrel.
15 hónapon keresztül tartotta fogva a nőt a férfi, akihez időközben feleségül is ment. Eközben 48 ezer dollárt rabolt el tőle.
Hiába jelentették fel sokan a rendőrségen, az ügyészség elengedte Sz. Andrást, aki évtizedek óta abból él, hogy átver embereket, cégeket.
A főnökök külföldről irányították a többieket.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség emelt vádat ellenük, az MTI úgy tudja, a Seres Mária Szövetségesei pártról van szó.
A rendőrség elfogta a három fiatal csalót, és kérte az idős ember gondnokság alá helyezését.
Hiányzik pár milliárd euró.
Vádat emeltek a 2015-ös, trükkös pécsi buszbeszerzés ügyében. Spoiler: nem volt olyan trükkös.
A tatabányai férfi potencianövelő üzlettel kecsegtette partnerét.
Azt állította a férfi, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez pénzre van szüksége. A rendőrök a pénzátadás után nem sokkal elfogták.
A Wirecard részvényei történelmi zuhanásba kezdtek, a pénz továbbra sincs meg.
Adathalász emailekben minden magyar cégnek ingyen védőfelszerelést ígérnek. Maszk helyett vírust küldenek, de legalább nem koronát.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki százmilliókat utaltatott át magának egy romániai számlára.
Elvisz az ördög, ha nem fizetsz. Nálam kell elrejtened az értékeidet. Beszélek a halott fiaddal.
A férfi Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság.
A vállalat e-mailt küld az érintett felhasználóknak, és arra kéri az ügyfeleit, ellenőrizzék a vásárlási előzményeket.
Csőzik László polgármester szerint százmilliós nagyságrendű hűtlen kezelés történhetett a klubnál.
Egy házaspárt loptak meg a SIM-kártyás csalók.
A 4 ember százezreket, értékes ékszereket csalt ki idős emberekből, letartóztatták őket.
A kaposvári fiatal a megrendelt telefonokat tovább értékesítette. A szolgáltatónak több mint 600 ezer forintnyi kárt okozott.
Feltűnő volt, hogy a nulla pontos Daniel Abt hirtelen harmadik lett, ki is zárták.
A reklámokban azt sugallták, hogy a szer mindenféle betegségre jó. Az üzlet mögött álló Varga Gábort korábban már elmeszelték semmit nem gyógyító "gyógygombák" miatt is.
Gyámügyi intézők, hivatásos gondnokok, idősotthon-vezetők a 11 gyanúsított között. A házkutatásnál pénzt, autót, ékszereket találtak.
Öttel szemben fegyelmi eljárás is indult, a rendőrség pedig csalás gyanújával nyomoz.
De nem számolt azzal, hogy egy fordulatos krimiben van, amit Guszti irányít. Kicsit bénán.
Felfüggesztett fogházra ítélték.
Az elmúlt hetekben megszaprodtak a panaszok a magyar felhasználók részéről, legyen óvatos.
Azt állította, pozíciója miatt könnyebben el tudja intézni a pár lakásának adásvételi papírjait.
Valódi számlát is használtak már a csaláshoz. Ennek ellenére se adja meg a bankkártya-adatait.
Ne dőljön be az adathalász átverésnek, figyeljen oda az árulkodó jelekre!
Biztosan nem nyert Samsung Galaxy telefont. Ne adja meg a bankkártyaadatait!
Önkormányzati dolgozónak adták ki magukat, hogy bejussanak a lakásokba. A pár férfi tagját letartóztatták.
A 67 éves férfi 10-100 százalékos hozamot ígért, és talált is olyat, aki hitt neki.
A német hatóságok 2,4 millió eurót ki is fizettek. A nyomok Nigériába vezetnek.
Olyan is volt, hogy egy évig nem jelentkezett, majd közölte, hogy inkább valami mást küldene a kifizetett cuccok helyett.
Korábban koncertjegyeket árult, de hamar felismerte, most mire van igény. A vevők hiába várták, hogy megérkezzen a megrendelt termék.
Kihasználják a koronavírus miatti pánikot, kórházaknak hazudják magukat.
A munkát kerülni kívánó nő füllentése elég nagy problémát okozott az étteremnek.
A WHO és az OGYÉI is arra figyelmeztet, hogy veszélyes könnyelműség otthon tesztelni magunkat kétes eredetű és hatékonyságú eszközökkel.
A kamusztorik a fodrásztanulói vizsgától az elromlott autón át a hagyatéki költségig terjednek. Volt, akit 14 millióra húztak le.
Álomnyaralást ígért, sokan be is dőltek neki, mert a műsorai is egzotikus helyeken játszódtak. És egyébként is közkedvelt ember volt, Szűz Mária-szobrot állíttatott, a gyerekeknek pedig Mickey egér- és Télapó-jelmezben, átalakított golfkocsiról osztogatott ajándékokat. Több mint száz károsult is lehet.
Gyorsteszt, álmaszk, kamu fertőtlenítés: különösen az időseknek erre is kell vigyázniuk.
Letartóztatták, mert már egy hónappal ezelőtt is elítélték lopásért.