Járvány ide, járvány oda, az amerikaiak repülőre ülnek
Több mint kétmillió amerikai állampolgár ült repülőre csak a hétvégén.
Több mint kétmillió amerikai állampolgár ült repülőre csak a hétvégén.
Mélyponton a Liszt Ferenc reptér forgalma, és tovább csökken.
A vasárnap esti landolás előtt látta több utas is, hogy egy sárga-fekete tárgy repül a gép közvetlen közelében. A Fehér Ház vizsgálja az esetet.
Sokkal kevesebben férnek el rajta, mint a Concorde-on, de gyorsabb is lesz a gép.
Húsz éve történt, hogy egy Budapestről induló járat emberi hibák miatt először behúzott kerekekkel ért földet és megrongálódott. A második landolási kísérlet után csodával határos módon végül mindenki sértetlenül szállt ki a gépből Görögországban.
Ők fizethettek valakiknek azért, hogy helyettük menjenek el vizsgázni.
A kínai hatóságok minden külföldi légitársaságnak heti egy járatot engedélyeztek.
A májusi balesetben az egyik pilóta meghalt.
A brit pár alaposan meglepődött, mert rendszeresen jár a tengerparton.
A repülőn mindössze két ember utazott, akik így több mint 4 óra alatt jutottak el Düsseldorfból Düsseldorfba.
Szokatlanul alacsonyan repült, a katonák azt hitték, öngyilkos merényletre készülő gép.
250 beteget szállítottak repülőn, helikopterrel és vonaton kevésbé terhelt kórházakba.
Több légitársaság is felfüggeszti járatait, saját országaiknak segítenek inkább a járvány alatt.
Két héten át töröltetnek minden járatot.
Az izraeli légitársaság jelezte: téves volt az információ a járat vasárnaptól való felfüggesztéséről.
Csütörtökön három emailt is kaptak, hogy utasszállító repülőkön bomba van.
Azt hiszi, érti a felhajtóerőt? Akkor nem érti a felhajtóerőt.
A Boeing időnként elérte az 1327 km/órás sebességet, 80 perccel előbb ért célba.
A gépen 172 utas volt, egy közeli orosz fennhatóságú légi támaszpontra irányították át a repülőt.
Akinek már van jegye, három lehetőség közül választhat.
A „pokol járataként” írta le azt a Budapest–Edinburgh-repülőutat, amin egy lányt újra kellett éleszteni, és többen rosszul lettek.
De csak hat nap múlva, február 7. és március 27. között függeszti fel a Hainan Airlines.
A magaslati légnyomás nem barátja az illedelmes viselkedésnek. Tudományos neve is van a jelenségnek: HAFE-szindróma.
Justin Trudeau hiába szólította fel Iránt, hogy Franciaországba küldje a feketedobozokat.
A cég szerint az önvezető gépek korában is szükség lesz a pilóták jelenlétére és szakértelmére.
Újra több ezren vonultak utcára a lelőtt repülő miatt, a rendőrség éles lőszert használhatott ellenük.
A tüntetésen letartóztatták a brit nagykövetet is.
Kötelékben repülve akár 10 százalékkal kevesebb üzenyagból is kijön egy transzatlanti út.
Egymás után két este is teljes reptérzárat kellett elrendelni. A drónok az irányítótornyot és a futópályákat is megközelítették.
A pilóta kisebb sérülésekkel megúszta.
Hét halott van, 13 ember utazott a B-17-es nehézbombázón.
A United Airlines két pilótáját őrizetbe vették a glasgow-i repülőtéren. New Yorkba repültek volna.
Azt mondta, hogy egy kuvaiti szuvenír.
A Jet2 légitársaság örökre kitiltotta és megbírságolta a 25 éves nőt a júniusi incidens után.
Az indiai hatóságok három hónapra eltiltották a repüléstől a rossz vészkódot kiküldő másodpilótát.
A vasúti közlekedés alternatívát nyújthat a légi közlekedéssel szemben.
Egyre súlyosabb problémát jelentenek a késések a légi közlekedésben.
Még a legmodernebb Dreamlinerekben és A380-asokban is ott a hamutartó a mosdóban, pedig elvileg akár börtön is járhat a használatáért.
Váradi Józsefet, a cég vezérigazgatóját kérdeztük az elmúlt idők botrányairól.
A határőrök át akarták vizsgálni a török elnök repülőgépét, ez volt a probléma.
A madarak jobban látják, hűvösebb és olcsóbb is az unalmas fehér festés.
A Pristinából felszállt gép turbulenciába került, az egyik utas videóra vette a történteket.
A pilóta mégis normálisként kezelte a helyzetet.
A két géptörzs egyszerre a két szárny is, ami állítólag szuperalacsonyra viszi le a fogyasztást.
A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást.
A pilóta és segédje vesztette életét, a repülőteret rövid időre lezárták.
Mi visz rá egy öregedő férfit, hogy menyasszonyi ruhákkal tömje tele az alagsorát? És miért jó egy thai templomot kerülgetni a nappaliban, vagy az udvarban pilótafülkéket? Norvégia legszenvedélyesebb gyűjtőit látogatta végig egy fiatal fotós. Nagykép.
A meghibásodások, katasztrófák után 13 százalékkal csökkent a cég adózott eredménye.
Tizenkét német állampolgárt szállítanak haza.
Egy szívinfarktusgyanús eset miatt kellett leszállnia Budapesten egy Londonba tartó gépnek.
A kormány néha bérli az OTP gépét, bár azt nem tudni, mennyiért. Csányi most arról beszélt, hogy Orbán fizet érte. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni Orbán OTP-útjairól.
A sárba írt "segítség" felirat és egy jelzőtűz segített megtalálni őket.
Kipróbáltuk, milyen landolni egy szakadék és egy sziklafal közé szorított, ultrarövid, lejtős leszállópályán, 2800 méter magasan a Himalájában.
Ketten meghaltak, hárman megsérültek.
Több tornádó söpört és söpör végig az országon.
Többek között Kínába, Dubajba, Torontóba, Philadelphiába és Brüsszelbe.