Bottas nyert Isztambulban, ismét Verstappen vezeti a vb-t
Hamilton rajtbüntetése után az ötödik helyen zárt.
Hamilton rajtbüntetése után az ötödik helyen zárt.
A címvédő a 11. helyről vághat neki a Török Nagydíjnak.
Nem kockáztathatott tovább a Mercedes, be kellett vállalni a motorcserét.
Önnek hogy tetszik?
Az új idényig hátralévő időben persze még sok változás lesz.
A Mercedes komolyan fontolóra vette, hogy motorcserét alkalmazzon Hamiltonnál Isztambulban.
Először adhat otthont futamnak az ázsiai ország. 2023-tól hosszú távú együttműködés jön.
Az eső mindent felborított, Hamilton nyert, Verstappen a második helyen futott be, Sainz lett a harmadik.
A Mercedesek eltaktikázták az időmérőt.
A világbajnoki pontversenyt vezető holland és Leclerc is a mezőny végéről indulhat.
Csütörtökön a Haas is bejelentette két pilótáját a 2022-es idényre.
Bereznay Dániel simán legyőzné az F1-es versenyzőket a száguldó cirkusz hivatalos játékában.
Toto Wolf szerint a hétszeres világbajnok képes lesz megtartani a dominanciáját.
A kanadai Lance Stroll a 2021-es idényben is a csapatnál versenyez.
A német szervezők nem bíznak eléggé magukban.
Három hellyel hátrébb kerül a rajton az időmérős helyezéséhez képest.
Daniel Ricciardo nyerte az Olasz Nagydíjat, Lando Norris a második helyen futott be. A harmadik hely Pérez időbüntetése után Valtteri Bottas ölé hullt. Hamilton és Verstappen kéz a kézben nullázott ma.
Bottas nyerte a szombati kvalifikációt, de Verstappen rajtolhat holnap az élről.
Marad a francia-japán duó a junior-csapatban.
Senkinek nem volt esélye a Holland Nagydíjon, a Red Bull versenyzője átvette a vezetést a vb-tabellán.
Az idény végén visszavonuló, világbajnok finn pilóta tünetmentes.
Alonso szerint sokkoló, hogy pontokat osztottak a Belga Nagydíjon.
Michael Masi úgy döntött, hogy a Belga Nagydíjat már nem indítja újra. A verseny véget ért, pedig nagyon el sem kezdődött, mindössze négy kört teljesített a mezőny az SC mögött. Az első tíz helyezett az eredeti pontok felét zsebeli be. Max Verstappené a győzelem, George Russel a második és Lewis Hamilton a harmadik helyen végzett.
A Belga Nagydíj időmérőjének Q3-as szakaszában Lando Norris hatalmas balesetet szenvedett az EAU Rouge-ban. Az összetört McLarenből saját lábán szállt ki.
Max Verstappen volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj pénteki napján. Valterri Bottas is jó tempót autózott, mindkét gyakorláson megtudta verni vb-címvédő csapattársát Lewis Hamiltont.
Úgy tűnik, megvan a melbourne-i versenyhétvége helyettesítője.
Franz Dubois ezt követően saját életét is kiontotta.
Hamilton az utolsó helyről feljött a dobogóra, Verstappen egy pontot szerzett.
A vb-éllovas Max Verstappen harmadik lett a Magyar Nagydíj időmérőjén.
Palkovics László szerint ugyanakkor átfogó fejlesztésre szorul a pálya.
A kétszeres világbajnok spanyol úgy érezte, 18 év után nincs tovább.
Lewis Hamilton 10 másodperces büntetést kapott.
Leclerc motorproblémakkal küzd, de rendkívül jól menedzseli a tempót az élen. A második helyen Valtteri Bottas áll, a harmadik a büntetését már letöltő Lewis Hamilton.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy vasárnap a pole pozícióból indul a címvédő.
Minden, amit tudni kell a 2021-es, FIA által jóváhagyott hátsó szárny-konstrukciókról.
A McLaren pilótája közösségi média oldalán üzent a rajongóinak.
Letépték a kezéről a 16,5 milliót érő óráját.
A holland simán nyert, mögötte Bottas és a kiválóan versenyző Norris állhatott még dobogóra. Hamilton sérült autóval lett negyedik.
Verstappen nyerte az Osztrák Nagydíjat, ezzel tovább növelte előnyét összetettben, és egyértelműen a 21-es világbajnokság legnagyobb esélyesévé lépett elő. A második helyen Valtteri Bottas, a harmadik helyen Lando Norris végzett.
Az osztrák nagydíj pénteki napján az első edzést még Max Verstappen, a délutánit viszont már Lewis Hamilton nyerte.
Oroszlánhoz hasonlították a Red Bull holland pilótáját.
A holland győzelméhez nem férhetett kétség, mögötte Lewis Hamilton lett a második, míg a harmadik helyre Valtteri Bottas ért oda.
A holland magabiztos győzelmet aratott a Red Bull Ringen. Lewis Hamilton lett a második, Valtteri Bottas pedig megtartotta a harmadik helyét. A plusz 1 pont végül a brit zsebében landolt.
A holland szerezte meg a pole-t a Stájer Nagydíj időmérőjén. Vasárnap közvetlenül mellőle Lewis Hamilton rajtol majd, Lando Norris pedig az előkelő harmadik helyről várhatja a piros lámpák kialvását.
Idén és jövőre még Szocsiban köröznek a versenyzők.
Lewis Hamiltonék már idén kipróbálják a gyorsabb, több előzési lehetőséget kínáló versenypályát.
Max Verstappen mind a két szabadedzést megnyerte, de a Mercedest nem szabad leírni.
A koronavírus-járvány előtt legutóbb 351 ezer néző volt jelen a hétvégén.
A hollandnak az is belefért, hogy Hamiltonnál többször cserélt kereket.
Max Verstappen nyerte a Francia Nagydíj időmérő edzését. A Mercedesek javuló tendenciát mutatnak, a második és a harmadik helyről kezdhetik meg a holland üldözését vasárnap.
A Paul Ricard az első gyakorláson Valtteri Bottasnak feküdt leginkább, délután Max Verstappen volt a leggyorsabb. A Red Bull és a Mercedes jelenleg közel azonos tempót tud.
Pérez sikere helyett Verstappen, Hamilton és Mick Schumacher volt a középpontban.
Verstappen az élről esett ki, Hamilton sem szerzett pontot, így a vb-sorrend változatlan maradt.
Négyszer is félbe kellett szakítani az időmérő edzést Bakuban.
Az Azeri Nagydíj pénteki napja deja vu érzést hozott. Folytatódott a Red Bull szárnyalása, az első gyakorlást Max Verstappen nyerte, a másodikat csapattársa, Sergio Pérez vitte el.
Bottas versenye a bokszban ért véget, Hamilton csak a hetedik lett. Verstappen vezet összetettben.
A hazai versenyző indulhat az élről Monacóban, Hamilton csak a 7.
A Kanadai Nagydíj helyére beugró Törökország mégsem tud futamot rendezni júniusban.