Varga Judit benyújtotta az Alaptörvény tizedik módosítását
Magyarországnak biztosítania kell a gyors nemzeti válaszok lehetőségét – írta az igazságügyi miniszter.
Magyarországnak biztosítania kell a gyors nemzeti válaszok lehetőségét – írta az igazságügyi miniszter.
Az Egyesült Államok korábbi elnöke mocsári szörnynek nevezte William Barrt.
Hetvenöt éve született Balsai István.
Bár az igaz, hogy megkereste a hivatal első emberét.
Megkérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot.
A döntés közel háromezer bírót és kétezer ügyészt érint.
A miniszternek a Simpson család egyik jelenete jut eszébe a kötelező kvótáról.
A miniszter szerint Brüsszelnél pattog a labda.
Az elfogott politikus számos nyomozást végzett korrupciós ügyekben, volt Peking rendőrfőnöke is.
Három évvel ezelőtt azért kényszerült lemondásra, mert megromlott a kapcsolata a republikánus elnökkel.
Az alapítványt Áder János és felesége hozta létre.
A kabinet határozatban utasítja el a melegellenes törvényt bíráló megjegyzéseket.
Eric Dupond-Moretti ellen januárban indítottak eljárást.
Igyekezett lojális maradni a főnökéhez, de nem talált bizonyítékot Trump állításaira.
Minden felnőtt úgy él, ahogy szeretne.
Ötödik éve ítélik oda a Magyar Családokért díjat.
Szerinte a megoldás nem az újabb és újabb intézmények létrehozatalában van.
A témák között szerepel a nemzeti kisebbségek védelme és a környezetvédelem is.
A szentély 2010-ben lett Szerhij Holovatij tulajdona.
Aki mer, azt felköszönti Varga Judit.
És konzultációt kezdeményez más nagy techcégekkel is.
A koronavírus okozta kihívásokról és az újranyitásról is tárgyaltak az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának ülésén.
Ökrös Oszkár és Szilágyi Tamás személyében.
Az igazságügyi miniszter reagált a lakásvásárlásukról szóló hírekre.
A miniszter vasárnap délig Facebook és Instagram oldalán várja a munkájával, a nézeteivel vagy éppen személyével kapcsolatos kérdéseket.
Donald Trump azért is bírálta, mert nem talált széles körű választási csalásra utaló jelet.
Vincent Van Quickenborne a közelmúlt incidensei miatt jutott arra, hogy szigorítani kell a szabályokon.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy egyszer a magyar ellenzék is rájön, Brüsszelben is a magyar érdekeket kell képviselni.
Az igazságügyi miniszter szerint az Európai Bizottság a belga vagy dán médiahatóságokkal szemben más normát alkalmaz.
Megköszönte az ellenzéknek a támogatást a korlátozások elfogadásához.
Hétfőn találkozott egy koronavírus-fertőzöttel. Az első tesztje negatív lett.
A vád szerint feleségével 29 millió jent költöttek szavazatvásárlásra, hogy a nő bekerüljön a parlament felsőházába.
A koronavírus-törvényről és a jogállamiságról vitáznak csütörtökön az EP-ben, ahol a miniszterelnök helyett Varga szólalt volna fel. Ám ezt nem engedélyezték.
Az igazságügyi miniszer és férje hosszú interjúban beszélt az idillinél is idillibb házasságukról.
A gyerekeit megölő győri apa miatt szigorítaná a kormány a törvényt.
Tüntetők vették körül a Peking-párti minisztert, aki a földre esett. Kína szerint az eset támadás volt, de ezt nem erősítették meg a hatóságok.
Varga Judit bejelentette: komoly szakmai vitát követően a kormány úgy látja, hogy a bíróságot meg kell óvni a felesleges vitáktól, ezért megtartaná az egységes bírósági rendszert, nem lesz önálló közigazgatási bírósági szervezet.
Orbán futballnyelven köszöntötte Varga Juditot.
A miniszterelnök szerda délután egyeztetett a jelölttel.
Ezért előbbit lehet büntetni, utóbbit nem. De továbbra is azt remélik, itt is fontos lesz majd az európai integráció.
Akik önként jelentkeznek a rendszerbe. Június 1-ig lezárul a folyamat, aztán a miniszterből uniós biztos lesz.
Az új ENSZ-nagykövet pedig a korábbi Fox News-os külügyi szóvivő lett.
Az elnök már régóta ki akarta piszkálni a kormányból.
Minden korábbinál keményebben támadta saját miniszterét, Jeff Sessions-t.
Bevándorlási törvények miatt feszül egymásnak a szövetségi kormány és Kalifornia.
Négy nap alatt átment a házon.
Obama embere volt, a bevándorláspolitikát bírálta, és amúgy is mennie kellett pár napon belül.
Egyiptom igazságügyi minisztere kétszer is elnézést kért a kijelentésért, hiába.
A Francia Guyanában született Christiane Taubira nem ért egyet a tervezett alkotmányreformmal.
Hazaárulás gyanújával indítottak eljárást elllene.
Oké, enyhülget: rekordarányban kegyelmezett meg elítélteknek az év első három hónapjában.
Szabálytalanul szerzett fegyvertartási engedélyt. Az ügyben nyomozó ügyészt leváltották.
A külügyminiszter előre bejelentette, amiről Orbán csak a kormányalakításkor beszélt volna: Trócsányi László tényleg miniszter lesz.
A 30 évvel ezelőtti eset miatt lemondott a több oldalról is támadott igazságügyi miniszter.