Felmosta velünk a padlót a Netflix új második világháborús filmje
Kegyetlenül szórakoztató.
Kegyetlenül szórakoztató.
Charles Lindbergh titokban három nővel is házasságtörő viszonyt folytatott, és hét gyereke született balkézről, akik DNS-vizsgálat segítségével bizonyították, ki az apjuk.
Marcel Tilmont gépét egy német éjszakai vadász lőhette le 1944-ben.
Nagyzási mánia a javából: Benito Mussolini olasz diktátor lóháton magasba emeli az iszlám kardját. Valójában mind a kard, mind a fotó hamisítvány.
Nem véletlenül emlegetik a tavasz legnagyobb mozis szenzációjaként.
Jeannette Guyot Franciaországban kémkedett a német megszállás idején, és az egyik legkiválóbb ügynök vált belőle.
Szerinte a mostani kijelentéseknek is politikai okaik vannak.
Böröndi Gábor fogadta a kijelentéseit kritizáló nagykövetet.
A tragikus sorsú Teleki Pál életében mindig édesanyja maradt az első számú nő.
A diplomatának egyetlen szó is elég lenne.
A régi legenda szerint Roosevelt elnök előre tudott a Pearl Harbor elleni japán támadásról, de hagyta, hogy megtörténjen, és legyen ok belépni a második világháborúba. Mennyi igaz ebből?
Kiakadtak a lengyelek Böröndi Gábor szavain.
Olyasmihez nyúlt a náci tiszt, amit előtte még senki nem vetett be vallatások alkalmával. Sikere meglepő volt.
A 25 kilogrammos robbanótestet elszállították megsemmisítésre.
Weisz Árpád a labdarúgás nemzetközileg elismert szaktekintélyének számított az 1930-as években, mégis üldözték származása miatt.
Egy építkezésen bukkantak rá a robbanótestre.
Ki volt Marcel Tilmont?
A varsói gettófelkelés 80. évfordulója alkalmából szólalt fel.
A nagy holland éhínség a túlélők gyerekeire és unokáira is hatással volt.
A holdra szállás közvetítését, a színes televíziót és a nagylemezt is a budapesti születésű Goldmark Péter Károlynak köszönhetjük.
Hermann Göring a Harmadik Birodalom egyik legbefolyásosabb embere volt, míg testvére, Albert a nácizmus ellenfeleként üldözött zsidókat mentett.
Az ismert történet szerint a japán öngyilkos pilóták, a kamikazék önszántukból mentek a halálba – de tényleg így történt?
Ünnep a fronton: 1945 húsvétvasárnapján két színes bőrű amerikai katona különleges húsvéti tojásokat – tüzérségi lövegeket – küldött a németeknek.
Benjamin Ferencz egyike volt azoknak, akik bíróság elé állították a náci háborús bűnösöket.
Tanigucsi Szumiteru csodával határos módon élte túl a Nagaszaki elleni atomtámadást. Három évig küzdött az életéért, mégis felgyógyult, és az atomfegyverek elleni küzdelem arcaként vált ismertté.
A szovjet–ukrán Ljudmila Pavlicsenko a második világháború idején 309 ellenséges katonával végzett, ezzel minden idők leghalálosabb női mesterlövésze.
A második világháborút követően Franciaországban legkevesebb 20 000 kollaboránsnak tartott nőt nyírtak kopaszra. Jogos bosszú, vagy az országukat megvédeni képtelen férfiak túlkapása?
Richter Gedeon árva gyerekből lett az egyik legsikeresebb magyar üzletember, származása miatt azonban kisemmizték, és meggyilkolták.
Witold Pileckiről számos szobor található, nem véletlenül: Auschwitzból önként gyűjtötte az információkat, hogy legyőzzék a németeket.
A nácik találták ki a Németországot behálózó autósztrádák ötletét, és tényleg máig a Hitler által építtetett autópályákat használják a németek?
Huszár Károly, vagy ahogy mindenki ismerte, Pufi a magyar némafilm legnagyobb komikus sztárja volt, aki Hollywoodban is jelentős karriert futott be.
Szenes Hanna alig 23 évet élt.
A '30-as évek legnagyobb angol férfisztárja, Leslie Howard halálát egy végzetes félreértés okozhatta.
Irena Sendler a zsidó gyerekek megmentője volt a második világháború alatt.
A második világháború előestéjén kutyák és macskák százezreivel végeztek önszántukból Anglia-szerte: miért történt a borzalmas „kisállat-holokauszt”?
A Harmadik Birodalom Darwin-díjasának is nevezhetjük a szuper-tengeralattjárót, mely egy kínos vécéincidens miatt veszett oda a skót partoknál.
A magyar királyi 2. honvéd hadsereg alakulatai hősiesen harcoltak ugyan, de nem bírták feltartóztatni a többszörös túlerőt.
Az igazi Bosszúállók célja a megtorlás volt a második világháború után: így képzelték el.
Magdalene Mouldnak még egy bombatámadást is sikerült megúsznia.
Top 10-es listába szedtük őket.
Egészen döbbenetes a jól ismert városkép egy egészen más arcát látni.
360 kilogramm lőszert találtak a földművesek.
Hahner Péterrel, a Rubicon Intézet főigazgatójával beszélgettünk Harry S. Trumanról, aki ötven éve halt meg.
A díjat átvevő történész elmondta, hogy a második világháború alatt 45 ezer lengyelnek segített Andrássy Ilona grófnő elmenekülni.
Történelmi jelentőségű támadásban vett részt Németország ellen 1943-ban.
A holokauszt során elhurcolt későbbi profi bokszoló, Harry Haft az életéért szállt ringbe az auschwitzi haláltáborban, az őrök szórakoztatására.
A második világháború egyik legbrutálisabb fotóján egy 12 éves lengyel kislány szembesül nővére halálával – a felvétel ráébresztette a világot a nácik kegyetlenségére.
A győzelem és a béke jeleként ismerjük a kinyújtott mutató- és középső ujjat, egykor azonban vulgáris gesztust takart az ismert mozdulat.
Frieda Belinfante volt az első hivatásos női karmester; a háború idején a holland csellistanő az ellenállásnak segített üldözött zsidók mentésében.
A robbanószerek egy elmállott bőröndből kerültek elő.
Megítélése a történészek feladata.
Mezőgazdasági munka közben bukkantak a leletekre.
Förtelmesen nézeti magát.
Többen meghaltak a második világháborús eseményen.
Az ostrom ideje alatt érzéstelenítés nélkül operáltak a budapesti Sziklakórházban, amely a hidegháború éveiben szigorúan titkos objektumnak minősült.
Budapest ostroma a második világháború egyik legvéresebb és leghosszabb küzdelme volt.
Sokan emlékszünk „Osztyapenkóra”, a Budapest határában integető katonára: de vajon kit ábrázolt a híres szobor?
A finn hadsereg kötelékében 300 zsidó származású katona harcolt a németekkel együtt a szovjetek ellen: mi volt az oka a kényszerű szövetségnek?
Demkó Attila válasza Bródy Jánosnak.
A történészek is a csodájára jártak.