Ezt üzeni a lábadozó Károly király húsvét alkalmából a világnak
Előre felvették az üzenetet.
Előre felvették az üzenetet.
Az uralkodó nehezen viseli a betegséget.
Katalin és apósa, Károly király kapcsolata még bensőségesebb lett azután, hogy kiderült, a hercegné is daganatos megbetegedéssel küzd.
A király édesanyja, II. Erzsébet is rákkal küzdött. Galéria!
A királyi sarjnak a kötelezettségei miatt megromlott a kapcsolata feleségével.
Videóüzenetben szól majd az ünneplő tömeghez.
Bár úgy hírlik, a király állapota szépen javul, más betegségektől is szenved Harry herceg szerint.
Június elején hozzák őket forgalomba.
A brit királyi családban nem ritkák a különféle, sokszor gúnyos becenevek.
Vilmos walesi herceg személyes okokra hivatkozva nem lesz ott egy számára rokoni szálak miatt is fontos eseményen.
Az uralkodó egy poénnal indította a hivatalos találkozót.
A régiek továbbra is érvényesek lesznek.
Károly király rákos megbetegedése ilyen hatással van az uralkodó lelkiállapotára.
Károly király minden eddiginél fényűzőbb, 90 milliárd forintos temetést tervez, ami sokkal nagyobb és pompásabb lesz, mint hajdani édesanyjáé.
A király hálás a biztató szavakért, számára ezek jelentik a legnagyobb vigaszt és bátorítást.
Az idejében felfedezett prosztatarák nagyon jó eredménnyel gyógyítható. Ám vizsgálat nélkül sajnos gyakran későn érkezik a diagnózis.
Az uralkodó sok jókívánságot kapott hétfő óta.
Közben Harry herceg már vissza is repült az Egyesült Államokba.
Vajon mennyire lehet veszélyes?
Hogyan vált Károly rövidnadrágos kisfiúból uralkodóvá? Galériánk a király életét mutatja be.
III. Károly állapota miatt egyelőre nincs szükség államtanácsosok kinevezésére, de az biztos, hogy a királyi család élete alapjaiban változik meg.
Ki látja el az uralkodói teendőket addig, amíg a király lábadozik? Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Nagyon meglepődött a híren.
Károly király és Katalin miatt is megkönnyebbülhetett a brit királyi család, mivel elhagyhatták a kórházat, de hosszú még az út a teljes gyógyulásig.
Jóindulatú elváltozás miatt prosztataműtéten esett át a mai napon III. Károly brit király.
Nem tudni, a király mit reagált.
De az is lehet, hogy csak a túlhajszoltság a jellemző inkább.
Egy ideig eltarthat a lábadozása.
Kiderült az is, hogy mi volt az utolsó teendője uralkodóként.
Károly király kezdeményezte a békülést.
„Szó sem lehet róla!” – kérte ki magának II. Erzsébet lánya, amikor megpróbálták elrabolni.
Minek az embernek ellenség, ha van családja?
Öniróniából jelesre vizsgázott az uralkodó.
Károly király és Kamilla királyné a sandringhami templom szentmiséjével kezdik a karácsonyi ünneplést, folytatva Erzsébet királynő hagyományait.
III. Károly az eleganciára helyezte a hangsúlyt, Vilmos hercegék pedig lazábbra vették a karácsonyi fotózást.
Évek óta terjed a hír, miszerint Károly királynak és Kamilla királynének van egy régóta eltitkolt, közös gyermeke.
Hszi Csin-ping és Taylor Swift sem maradt ki.
Bár távolinak tűnik mindaz a pompa, ami a királyi családokat körbeveszi, hozzánk egészen hasonlóan karácsonyoznak. Mások pedig igazán különlegesen.
Az államfő a Klímacsúcson szólal fel.
Az uralkodó forintban számolva milliárdokhoz juthatott hozzá egy középkori rendelet miatt.
Újabb kellemetlen könyv érkezhet a belviszályokról.
Barbra Streisand nemrég megjelent memoárjában tárja fel a titkokat III. Károly királlyal fűződő viszonyáról.
Az egyik leghíresebb és legfurcsább meseregény által vált népszerűvé ez a keresztnév, de viselőinek névnapján született Mátyás király felesége is.
A sajtó különös figyelmet szentel az önkéntelen reakcióira.
II. Erzsébet királynőnek nem maradt más választása.
Az új titulusát apósától, III. Károly királytól kapta.
Nagy-Britannia uralkodója egy franciákhoz köthető ételért rajong.
A brit uralkodók szokása merőben megegyezik Vilmos herceg és Katalin hercegné módszerével.
Már Skóciában is királlyá koronázták Károlyt.
Kiadta az éves költségvetési beszámolóját az uralkodó.
Tovább mélyülhet a sussexi herceg konfliktusa.
Idén is ellátogatott székelyföldi birtokára a brit uralkodó.
Nagyon költséges a ház fenntartása.
Tilos könyvet írnia.
A koronázási ünnepségen állapodtak meg az uralkodó látogatásáról.
A király a hintóban ülve panaszkodott feleségének.
Vannak, akik szívesebben látták volna a szívek királynője fején a koronát.
III. Károly megkoronázása alkalmából.