Szemenyei: lassan elmúlik a kisfiús báj
Két ősbemutató, egy művész: Szemenyei János komponálta a Sándor Mátyás-musical zenéjét, most pedig az István, a király klasszikus átiratában énekel.
Két ősbemutató, egy művész: Szemenyei János komponálta a Sándor Mátyás-musical zenéjét, most pedig az István, a király klasszikus átiratában énekel.
A kormányfő láthatóan megrendülten mondott beszédet - ahogy fogalmazott - bajtársa temetésén. "Direktor úr, nyugodj békében!"
Temetésén Orbán Viktor bajtársaként búcsúzott tőle.
A miniszterelnöki megbízott, színigazgató 74 éves volt.
44 millióba kerül majd a tábor megszervezése.
A Vörösberény projekt fejenként 250 ezer forintba kerül, nem menekülhetnek sem a polgármesterek, sem a miniszterek.
Kerényi Imre kijelentette, helyt ad a gyűlöletkeltésért elítélt publicistának Jókai és Móricz mellett a Nemzeti Könyvtárban.
A kultúrharc a jobbos értelmiség egy részét is szembefordította a kormánnyal. A lépések, amiket a kormányközeli elemzőcég is kritizált..
A Magyar Nemzet szerint a Nemzeti Könyvtár fölösleges pazarlás, a Kerényi által kiadott könyvek iránt silány az érdeklődés.
Az eddigi 6-7 Kerényi-projektre fogja költeni. Ide jöhet egy véletlenszerű pitypangvicc.
Az V. kerület megvédte a jegyzőt, amiért engedte a polgármester testvérét fb-elnökké kinevezni.
Kétszeres törvénysértés volt az adminisztrációs hiba mögött, kétszeres díjazás jut Kerényinek.
Vajon miért pont rá esett a választás? Ezt még akkor se fogja kitalálni, ha tényleg elereszti a fantáziáját.
Államtitkári bért kapnak, de nem is államtitkárok. Összeszedtünk pár jól kereső tanácsadót.
Államtitkári bért kapnak, de nem is államtitkárok. Összeszedtünk pár jól kereső tanácsadót.
Egyikük se Tarlósra, se Bokrosra nem fog szavazni. A másik adott egy jó tanácsot a baloldalnak. A harmadik pedig akkor is a rezsivel lesz elfoglalva, ha már nem is lesz rezsi.
Orbán kultúrfelelőséről kiderült, hogy csak egy dologról tud beszélni, kérdezhetik bármiről. Kerényi ma az egyetemistákat oktatta ki.
Sem pedig a többi Kerényi Imre által 24 millió forintért megrendelt kép.
Ismert emberek furcsa nevű titulusokkal. Teszteld tudásod!
Mi ugyanis nem. Pedig hiba is lenne kihagyni Kerényi Imre lapjának második, nem kevésbé zavarbaejtő számát.
Alföldi zseniális darabot rendezett, a Kerényi Imrének ajánlott Őrült nők ketrece vicces és elgondolkodtató.
A fideszes EP-képviselő a legöntörvényűbb magyar politikus.
Nem szakembernek, hanem politikusnak tartja Vidnyánszkyt, Kerényi pedig nem kultúrlény.
A miniszterelnöki megbízott a Népszabadságnak beszélt Hitlerről, Horthyról, Conchitáról és Kulkáról.
Bemutatták a Magyar Krónikát. Az első lapszámban számtalan furcsaságot találtunk.
Megjelent a Magyar Krónika, Kerényi Fidesz által támogatott lapja. Ide bárki írhat örömhírt, ha az nem Lázár Jánosról vagy a melegekről szól.
Megjelent Kerényi Imre lapja, amiben csak jóról lehet írni. Orbán levelet, Tarlós István könyvkritikát írt bele. Kiderül az is, hogy hamarosan államosítják a Gundel éttermet. Elolvastuk a Magyar Krónikát, ami tökéletes lap.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy Kerényi-közeli nyomtatott anyag kalózkodásba keveredik,
Bognár Zsolt színművész nyílt levelében azt állítja: amit Kulkáék csinálnak, az provokáció.
Janisch Attila és Karsai György Kerényi lemondatására szólítja fel Orbán Viktort.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai válaszolnak a kulturális kormányember kirohanására.
A színész nyílt levelében kérte a miniszterelnököt, határolódjon el a homofób Kerényi Imrétől.
Elvenné a pénzt a színművészeit egyetemtől, a dramaturgokat a Ludovikán képezné.
A pünkösdi próbaszám a Várkert Bazárról szól. 980 forintba kerül, Orbán Viktor is írni fog bele.