Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Jakab Péter újra beszólt Márki-Zay Péternek

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Jobbik elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: szerinte többek között a rossz kommunikáció, a rossz kifejezések okozták az ellenzék kiábrándító eredményét.

    Jakab Pétert egyrészt arról kérdezték, hogy miért nem ment el az ellenzéki eredményváróra, mire azt mondta: mérges volt. Kifejtette, hogy összesen 120 településen járt a kampányban, és a legtöbb helyen nem tudott a Fideszről beszélni, hanem Márki-Zay Péter szavait kellett magyaráznia.

    6 hónapig eleget mostuk a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét

     – mondta a jobbikos az elmaradt eredményvárós szerepléséről. 

    Jakab Péter mindeközben azt is felrótta, hogy az előválasztás idején szerinte még ellenzéki előny volt. Utána Márki-Zay Péter hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg, és fél év alatt durva ellenzéki hátrányt csinált ebből.

    A Jobbik elnöke ezenfelül azt mondta: úgy tudja, hogy tavaly 250 ezer bizonytalan szavazót hozott az együttműködésbe, ám nekik nem tudták megmagyarázni a miniszterelnök-jelölt kijelentéseit.

    Rájuk Márki-Zay Péternek kellett volna vigyáznia. Ezek a szavazók attól féltek, hogy Márki-Zay Péter háborúba viszik a fiaikat

    – mondta Jakab Péter, hozzátéve: az ellenzéki koalíció pártelnöki értekezletén a pártvezetők egységesek voltak abban, hogy Márki-Zay Péter a felelős a választási kudarcért.

  • Szél Bernadett Facebook-posztjában köszönte meg szavazóinak a támogatást. Választóit arra szólította fel, hogy ne fordítsanak hátat Magyarországnak.

    Ahogy fogalmaz:

    Magyarországot most egy fortélyos hatalom irányítja, céljuk is a hatalom maga, számukra minden és mindenki csak eszköz. Ennek a törekvésnek minden létező módon ellen kell állni. Arra kérek mindenkit, ne legyen partner a gyűlöletben, mert akkor nyertek. Ne adja fel az értékeit, mert akkor nyertek. Ne fordítson hátat Magyarországnak, mert akkor nyertek. Egészen eddig választásokat nyertek, rengeteg erőforrást elvittek, de minden nem lett az övék. Még nem. És mindannyiunk közös feladata, hogy ne is legyen.

  • Az LMP is alakíthat frakciót a következő Országgyűlésben – erről beszélt képviselőjük, Ungár Péter hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az ellenzéki politikus elmondta: úgy állapodtak meg a DK-val – „és magabiztos vagyok, hogy ezt tartani fogják” –, hogy Gyurcsány Ferenc pártja kisegíti az LMP-t, ha nem lenne elegendő képviselőjük a frakcióalakításhoz.

    Erre a vasárnapi eredmény tükrében szükség lesz, hiszen egy országgyűlési képviselőcsoport létrehozásához minimum öt parlamenti képviselő szükséges. Az LMP az egyesült ellenzék listájáról három helyhez juthat, míg Csárdi Antal egyéni választókerületben szerzett mandátumot Budapesten.

    Ungár Péter azt is elmondta, hogy a közös listán a soron következő LMP-s jelölt Bakos Bernadett, így várhatóan vele alakíthatnak frakciót.

  • Tóth Imre (Bruti), a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szimpatizánsa egy videóban reagált a választásokra.

    Ezúton gratulálok a győzelemhez, és örülök a sikereiknek. Örülök, mert tisztességtelennek tartottam volna, hogy az ellenzék aratja le az elmúlt 12 év verejtékes munkájának gyümölcsét. A gyümölcsöt, amely az elkövetkező nehéz hónapokban fog beérni, és megmutatja, hogy milyen erős, gazdaságilag stabil és önálló, a nehézségekkel megbirkózó, saját lábon álló, sikeres országot építettek az elmúlt 12 évben

    – mondta, hozzátéve: a Fidesz–KDNP által termesztett gyümölcs „beérett, nekünk csak le kell tépni”.

    Az MKKP szimpatizánsa mindezzel arra utalt, hogy nehéz időszak következik, ahol válságkezelő kormányzásra lesz szükség (erről épp ma beszélt a Kibeszélő című műsorunkban Stumpf István jogász).

    Bruti korábban a köztévé adásában, öt percben erős karikatúrát fogalmazott meg a magyar médiaviszonyokról. Az esetről utána részletesen is beszélt az Indexnek.

  • Mint megírtuk, a miniszterelnök a kampánykörútjára egy széket is állandóan vitt magával. Orbán Viktor ezt most megköszönte Margit néninek.

    Köszönöm Margit néninek, hogy kölcsönadta. Jól bírta a strapát!

    – írta a Facebookon.

    A „szolgálati szék már korábban is a kampány témájává vált. Gyurcsány Ferenc például azt tette szóvá, hogy pont a székre álló Orbán Viktor az, aki „mini Ferinek” nevezi az ellenfelét. Márki-Zay Péter pedig azt mondta, hogy a miniszterelnök „kis székével járja az országot”, ahelyett, hogy kiállna vele vitázni.

  • Brüsszelnek tiszteletben kell tartania a magyar választók akaratát Giorgia Meloni, a szélsőjobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke szerint. Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak a „rendkívüli győzelemhez”.

    Az Olasz Testvérek elnöke kijelentette:

    a magyar kormányfő legyőzéséhez nem volt elegendő a teljes baloldal és az – érdekes módon ez alkalommal szalonképesnek tartott – szélsőjobb összevissza választási csődülete. Éveken át támadták a határokat és a családot védő politikája miatt, de senki sem mondott (Orbán Viktornak) köszönetet az utóbbi hetekben befogadott több százezer ukrán menekültért. Magyarország a NATO és az EU tagja, és tiszteletben tartja a vállalt kötelezettségeket.

    Az Ansa hírügynökség jelentése szerint Giorgia Meloni hozzátette: ha Európa újra akarja éleszteni a magyarok érdeklődését a közös ügyek iránt, „Brüsszelnek mindenekelőtt tiszteletben kell tartania az akaratukat, amely egyértelműnek bizonyult”.

  • Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke először szólalt meg nyilvánosan a tegnapi országgyűlési választások után, amely a Fidesz–KDNP kétharmados országgyűlési többségét hozta. A politikus döbbenetesen fájó érzésnek nevezte a kudarcot, de hangsúlyozta: a küzdelem nem egyenlő feltételek szerint zajlott.

    Az orosz–ukrán háború, a választás előtti osztogatás, valamint a hatpárti együttműködésből kiszűrődő belső ellentétek a választók jelentős részének korábbi álláspontját az utolsó másfél hónapban meghatározó módon befolyásolták, és sajnos nem a kormányváltás irányába.

    Tóth Bertalan ezután arról beszélt, hogy az egységes ellenzék országosan nagyjából annyival kapott kevesebb szavazatot, mint ahányan 2018-ban a Jobbikra szavaztak.

    A Demokratikus Koalíció és a Jobbik szorosabb együttműködésének hatására a Jobbik szavazói vélhetően a Mi Hazánkra, a Fideszre és más pártokra adták a szavazatukat, vagy távol maradtak a választástól.

    A pártvezető kifejtette, hogy az élet nem áll meg, a csalódottság közös, de a jövő is az. A jövőről elmondta: az értékelés, a sorok rendezése és a tervezés következik, azt pedig nem tartja helyesnek, ha az együttműködő pártok és vezetőik egymásra mutogatnak, vagy egy emberen akarják elverni a port.

    Tóth Bertalan bejelentette: országjárásba kezdenek, és az elnökség kezdeményezte a választmány kibővített ülésének összehívását április 23-ára. Videója végén azt is kiemelte: fontos az MSZP–Párbeszéd-szövetség megerősítése, amely továbbra is meghatározó erő lesz az ellenzéki oldalon. Az MSZP társelnöke úgy látja, hogy csak egy világosan beszélő, baloldali alapokra építkező erő képes leváltani a Fideszt.

  • Magyarország érdeke továbbra is az eredményes együttműködés fenntartása Kínával és Törökországgal a kereskedelem, a gazdaság és a beruházások terén, és a jövőben is az eredményes együttműködésen dolgoznak – írta Facebook-posztjában Szijjártó Péter.

    külgazdasági és külügyminiszter jelezte: Kína és Törökország súlya és szerepe is egyre nő az új világgazdasági korszakban, így Magyarország érdeke továbbra is az eredményes együttműködés fenntartása ezekkel az országokkal a kereskedelem, a gazdaság és a beruházások terén.  

    Szijjártó Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy Vang Ji kínai és Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter is telefonon gratulált a magyar kormánypártok győzelméhez, „melynek mértéke és jelentősége sok ezer kilométerrel odébb is világosan látszik”. 

  • Felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét hétfőn Benjámín Netanjáhú korábbi izraeli kormányfő, és gratulált a Fidesz nagyarányú, kétharmados választási győzelméhez.

    Az első gratuláló még a választás éjszakáján Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök volt. Li Ko-csiang kínai miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő táviratban, Narendra Modi indiai miniszterelnök Twitteren, Karl Nehammer osztrák kancellár, Alekszandar Vucsics szerb elnök, Andrej Plenković horvát miniszterelnök, Petr Fiala cseh miniszterelnök, Eduard Heger szlovák miniszterelnök telefonon fejezte ki gratulációját Orbán Viktornak.

    Edi Rama albán miniszterelnök, Janez Janša szlovén miniszterelnök, Milorad Dodik, a Bosznia-Hercegovinai államelnökség szerb tagja, Zoran Milanović horvát elnök, valamint Miloš Zeman cseh elnök nyilatkozatban gratulált, Marine Le Pen francia elnökjelölt, Santiago Abascal, a spanyol jobboldali VOX párt elnöke és Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője pedig Facebookon fejezte ki elismerését a Fidesz győzelme után.

  • Donáth Anna szerint nincs mit szépíteni, elveszítették ezt a választást.

    Eltűnt legalább nyolcszázezer ellenzéki szavazó, és erre nem csak a rendszer működése, a hatalom erőforrásfölénye vagy a kampányban elhangzó néhány, a propaganda által hazug módon kiforgatott mondat a magyarázat. Ennek az okait fel kell tárnunk és meg kell értenünk. De nem szabad most egy-egy bűnbakot keresnünk. Ezért a bukásért ugyanis ellenzéki politikusként mindannyian felelősséggel tartozunk

    – fogalmazott Facebook-posztjában a Momentum elnöke.

    A politikus hozzátette: tegnap nem tudtak élni a lehetőséggel, de ez „a mi országunk is, és a mi jövőnk is kockán forog”, ezért az a feladatuk, hogy a most érzett dühöt és csalódottságot teremtő erővé formálják.

  • Petr Fiala cseh miniszterelnök levélben gratulált Orbán Viktor magyar kormányfőnek a választási győzelméhez, hozzátéve: „Európának egységesen ki kell állnia Ukrajna mellett, amelynek területén Oroszország háborús bűncselekményeket követ el.”

    Fiala kifejtette: bízik abban, hogy Magyarország a parlamenti választások után aktívabban bekapcsolódik az Ukrajna elleni orosz háború okozta helyzet megoldásába.

    „A magyar nép támogat téged, mert tudatosítja, hogy mindig a magyar érdekeket helyezed az első helyre, és hazád szolgálata számodra küldetés” – írta Miloš Zeman cseh államfő gratuláló táviratában hétfőn. 

    Az MTI tájékoztatása szerint a cseh államfő hangsúlyozta, hogy a cseh–magyar kapcsolatok kitűnők, jól fejlődik az együttműködés az Európai Unióban és a NATO-ban. A V4-es együttműködést szerinte kiemelten kell kezelni.

    Ivan Bartoš kormányfőhelyettes Twitteren megjelent bejegyzésében bírálta Orbán Viktort. Szerinte arra alapozta a kampányát, hogy nem bántja meg a Kremlt, valamint terjesztette az ukrán vezetés elleni orosz propagandát.

    Andrej Babiš volt miniszterelnök kijelentette: Orbán Viktor bebizonyította, hogy egyike az Európai Unió legtapasztaltabb politikusainak.

  • „A Jobbik országos elnöksége mai ülésén megerősítette az eddigi néppárti politika helyességét” – írja Facebook-oldalán Jakab Péter.

    A párt elnöke szerint azok, akik a korábbi Jobbik szavazóit keresik rajtuk, „a régi Jobbik szélsőségektől sem mentes hangját akarják viszonthallani”.

    A Jobbik azonban nem kíván letérni a párt elnöksége által kijelölt néppárti útról, és nem kíván letérni az összefogás útjáról sem. Vissza fogjuk szerezni azokat a jobbikos és baloldali szavazókat is, akiket a közös miniszterelnök-jelölt megszólalásai elriasztottak az egységes ellenzéktől

    – szúrt oda ismét Márki-Zay Péternek Jakab Péter, aki már a választás éjszakáján is keményen kritizálta a miniszterelnök-jelöltet.

    Az ellenzéki politikus hozzátette: készen állnak arra, hogy kivezessék az országot a válságból.

  • Az egyesült ellenzék eredményét pártokra bontva látszik, hogy a Jobbik szenvedte el április 3-án a legnagyobb vereséget.

    Akik a jelenlegi képviselőik közül mind nagy eséllyel távozni fognak a parlamentből:

    • Szilágyi György
    • Csányi Tamás
    • Nunkovics Tibor
    • Magyar Zoltán
    • Rig Lajos
    • Kálló Gergely
    • dr. Steinmetz Ádám
    • Stummer János
    • Potocskáné Kőrösi Anita
    • Gyüre Csaba
    • Ander Balázs
  • Jóval magasabb volt a vasárnapi választásra regisztrált külhoni magyarok száma, mint négy évvel ezelőtt – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád.

    A jelenlegi adatok alapján 456 129 külhoni magyar regisztrált, azaz 78 ezerrel többen, mint négy évvel ezelőtt; a levélszavazatok száma több mint negyvenezerrel nőtt.

    A nem végleges adatok szerint a csíkszeredai főkonzulátusra 139 783-an, a szabadkaira 60 913-an, a kolozsvárira 65 474-en, az eszékire 390-en, a lendvaira 149-en, egyéb külképviseletekre pedig 5840-en juttatták el szavazatukat.

    Közvetlenül a Nemzeti Választási Irodához 34 653 voks érkezett, ami összesítve 307 202 szavazatot jelent. 

    (via MTI)

  • A közismert politológus a választási eredmény részletes elemzése helyett ezúttal most egy grafikont posztolt, amely a 2002-től kezdődő idővonalon mutatja meg egészen 2022-ig a jelenlegi kormány, illetve az ellenzéki összefogás pártjai összességének adott időpillanatban birtokolt támogatói létszámát.

    Mindennél beszédesebb hullámzás, megfontolásra érdemes népszerűségi krikszkraksz. No komment.

  • Nyilván nagy a csüggedés, ezen valahogy túl kell lépni, fel kell dolgozni – nyilatkozta Lukács László György, a Jobbik alelnöke a választási eredményeket értékelve a Spirit FM-nek.

    Az ellenzék jövőjével kapcsolatban elmondta: meg fogják nézni, hogy ki miben hibázott, mert alapos kiértékelés és őszinte szembenézés nélkül nem lehet továbblépni.

    Hozzátette: bíztak benne, hogy az előválasztással olyan vezető kerül az egyesült ellenzék élére, aki a legjobbat hozza ki a csapatból. Ehhez képest sok volt a hiba a kampányon belül, amit Márki-Zay Péter és a pártok is próbáltak orvosolni.

    Lukács László György szerint izgalmas, de pokolian fájó időszak jön. 

  • Facebook-bejegyzésben reagált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a gyakran hangoztatott felvetésre, miszerint ha ők is csatlakoznak az ellenzéki összefogáshoz, a Fidesz nem szerez újabb kétharmadot április 3-án.

    Most, hogy besült az a logika, hogy össze lehet adni az ellenzéki pártok szavazatait (sőt! több lesz belőle, ha összefogás van!), és kiderült hogy 2+2 az nem 5, hanem 3, lehet, hogy nem azok a kutyapártos jelöltek lesznek a felelősek a kétharmadért, akikre szavaztak ugyan emberek, de semmi nem garantálja, hogy ugyanezek az emberek az ellenzéki jelöltre is szavaztak volna?

    – írta a posztban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amelynek eredményváró eseményén vasárnap este ott járt az Index is, és beszélt a pártot vezető Döme Zsuzsannával és Kovács Gergellyel, valamint a pártigazgató-féle Nagy Dáviddal. 

  • Már zajlik is a friss győzelem utáni kormányülés, mert ahogy Magyarország régi-új miniszterelnöke hivatalos Facebook-oldalán posztolta:

    A munka nem állhat meg!

  • Az első urnák New Yorkból, Chicagóból, Washingtonból, Montrealból, Abu-Dzabiból és Szentpétervárról érkeztek meg hétfő délelőtt. Ezen a hat külképviseleten összesen 1884-en szavaztak az országgyűlési választáson és a népszavazáson.

    A 145 külképviseleten szombaton és vasárnap 57 623, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár szavazott összesen.

    A külképviseleteken nem számolják meg a voksokat, hanem csütörtök éjfélig a Nemzeti Választási Irodába szállítják. A parlamenti választás országos listás eredményét a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg legkésőbb a szavazást követő 19. napon, azaz április 22-én.

    (via MTI)

  • Saját közösségi oldalára feltöltött történetében fogalmazta meg véleményét az április 3-i parlamenti választások eredményéről Tóth Gabi. A kormánypártokkal szimpatizáló énekesnő ebben a Fidesz győzelmével kapcsolatban azt írta:

    Meg volt írva.

    Az énekesnő korábban a Fidesz–KDNP székesfehérvári kampányzáróján is fellépett, de részt vett a március 15-i Békemeneten is.

  • A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggeli adatai szerint 88 százalékos volt a részvétel a külképviseleteken az április 3-i országgyűlési választásokon és népszavazáson – tudatta az MTI.

    A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok Magyarország külképviseletein, például nagykövetségein és konzulátusain szavazhattak. A külképviseleti névjegyzékben összesen 65 480-an, közülük 57 623-an el is mentek szavazni, vagyis 88 százalékos volt a részvétel a külképviseleteken.

    Sanghajban a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megtartani a voksolást, itt 60 választópolgár szerepelt a névjegyzékben.

    A legtöbb választópolgár Londonban szerepelt a névjegyzékben, 8138-an, közülük 6951-en el is mentek szavazni, vagyis a londoni részvétel 85,41 százalékos volt.

    Nagyon sok választópolgár jelentkezett Münchenbe (4646), közülük 4015 szavazott is (86,42 százalék). Stuttgartban 3719, a névjegyzékben szereplő választópolgárból 3079 szavazott (82,79 százalék).

    Tizennyolc olyan külképviselet volt, ahol a névjegyzékbe vett valamennyi választópolgár elment szavazni; ezek név szerint:

    • Addisz-Abeba (8 voksoló),
    • Algír (13),
    • Almati (16),
    • Besztercebánya (4),
    • Chisinau (18),
    • Ho Si Minh-város (29),
    • Jekatyerinburg (9),
    • Kuvaitváros (35),
    • Luanda (14),
    • Lusaka (10),
    • Montevideo (8),
    • Mumbai (18),
    • Phnompen (9),
    • Rámalláh (4),
    • Riga (34),
    • Taskent (13),
    • Ulánbátor (13),
    • Vientián (9).
  • Országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137 szabálysértési eljárás indult a választással összefüggésben a rendőrségen a kampány február 12-i kezdetétől egészen a választás napjának végéig – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A 247 büntetőeljárás közül

    • 66 esetben hamis magánokirat felhasználása,
    • 58 esetben rongálás,
    • 52 esetben választás rendje elleni bűncselekmény,
    • 23 esetben lopás,
    • 20 esetben garázdaság,
    • 5 esetben rágalmazás,
    • 4 esetben zaklatás,
    • 19 esetben pedig más bűncselekmények miatt indult a nyomozás.

    A büntetőeljárásokban összesen 18 embert hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök. Jelenleg 228 ügy van folyamatban, 19 esetben ugyanakkor befejezte az eljárást a nyomozó hatóság.

    Két esetben bíróság előtt kell felelnie a gyanúsítottnak, 8 alkalommal határoztak a feljelentés elutasításáról, 8 nyomozást más szervhez tettek át, míg egy ügyben felfüggesztették az eljárást.

    A 137 szabálysértési ügy közül 125 esetben a tulajdon elleni szabálysértés, 4 esetben garázdaság, 2 esetben az egyesülési, a gyülekezési szabadság megsértése, 2 esetben gyülekezési joggal visszaélés, 4 esetben pedig egyéb szabálysértés miatt indult eljárás – tudatta a rendőrség. 

  • Hétfőn, a választásokat követő reggelen egy takarítónő jelezte, hogy az óbudai Pais Dezső Általános Iskolában egy lezárt, bontatlan, szavazólapokkal teli dobozt talált. Az iskola igazgatója az esetről értesülve tájékoztatta a tankerület vezetőjét, ő pedig a jegyzőt, aki azonban nem tartotta magát az ügyben kompetensnek.

    Az Index információi szerint a szavazatszámláló bizottság tagjai már úton vannak a helyszín felé, az iskola munkatársai érkezésükig a területet lezárták, a dobozhoz nem nyúltak, és átmenetileg gondoskodnak a szavazólapok őrzéséről.

    Az ügyről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

  • Így telt az éjszaka az Egységben Magyarországért választási eredményváróján a Városligeti Műjégpályán. Márki-Zay Péter elsőként értékelt az Indexnek.

    Egy katasztrofálisan rossz eredmény ez az ellenzék számára, ebben a rendszerben láthatóan még ezzel a modellel sem sikerült Orbán Viktort legyőznünk. Nyilvánosság kellett volna, az, hogy a mi üzeneteink is eljussanak az emberekhez

    – fogalmazott az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje lapunknak. Erről készült videóinterjúnkat itt nézheti meg.

  • Sokan Budapest 3-as számú körzetében számítottak az egyik legszorosabb küzdelemre a fővárosban, a várakozások pedig be is igazolódtak. Az Egységben Magyarországért színeiben induló Hajnal Miklós valamivel több mint kétezer szavazattal győzte le a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt, a Fidesz–KDNP jelöltjeként induló Fürjes Balázst – a politikus Facebook-oldalán gratulált ellenfelének.

    Sajnos, oda Buda, az egyéni választási küzdelmet elveszítettem. A győzelem csapatmunka lett volna, a vereség az én felelősségem. Vállalom. Természetesen eleget tettem íratlan kötelezettségemnek, este 10 órakor telefonon gratuláltam Hajnal Miklósnak. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy jó képviselője legyen Budának. Ha ebben tudom segíteni, mindig megtalál

    – írta Fürjes Balázs a közösségi oldalán.

  • Jakab Péter keményebben, Gyurcsány Ferenc visszafogottabban kritizálta a választási vereség után az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert. A Jobbik elnökének nyilatkozatát ide kattintva találja, a DK elnökének beszédét pedig itt olvashatja el újra.

    Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Donáth Anna, a Momentum elnöke is megszólalt az ellenzéki eredményvárón, az ő szavaikat itt olvashatja.

  • Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2022. április 19. (kedd) 16:00-ig fogadja a sajtótermékek tájékoztatóit a népszavazást megelőző kampányidőszakban közzétett politikai hirdetések adatairól – olvasható az ÁSZ szerkesztőségünknek küldött közleményében.

    Felhívták a figyelmet, hogy a népszavazás kezdeményezéséről, eljárási szabályairól szóló, valamint a választási eljárásról szóló törvény szerint mindazon sajtótermékeknek, amelyek a népszavazást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést tettek közzé, a népszavazást követő 15 napon belül tájékoztatniuk kell az Állami Számvevőszéket a közzétett politikai hirdetésekről.

  • Nagy Attila Tibor politikai elemző a Magyar Nemzet megkeresésére úgy fogalmazott: nagyon meglepte volna a baloldali összefogás választási győzelme. Szerinte az ellenzéki tömörülést folyamatos hibák jellemezték, most álltak ki a legnagyobb erővel az elmúlt tizenkét évben, mégse tudták táborukat mobilizálni. 

    Nagy Attila Tibor szerint a baloldali összefogást folyamatos belső feszültségek jellemezték, és nem tettek jót Márki-Zay kommunikációs hibái sem. Hozzátette: az ellenzék katasztrofális vereséget szenvedett.

    Márki-Zay Péterről azt mondta, hogy kiemelten felelősnek tartja a vereségért, mert szerinte a politikus lerombolta az ellenzék esélyeit. Hozzátette: a baloldal egyedül az Orbán-ellenességgel tudta feltüzelni a táborát. Az elemző szerint 

    a legegyszerűbb üzenetet, miszerint a magyarok a háború és a béke között választanak, a Fidesz közvetítette, és ez segített legjobban a mozgósításban. 

  • Alig néhány napja látogattunk el a Borsod megyei Fáj településére, ahol négy évvel ezelőtt, a 2018-as országgyűlési választásokon 99 százalékkal nyert a Fidesz. 

    A község ezúttal sem okozott csalódást: a fideszes jelölt, Demeter Zoltán 216 szavazatot kapott, míg mindenki más 0, azaz nulla darab voksot. Nem egységes ennyire a kép a listán, ahol a pártokra ment az iksz: a Fidesz–KDNP 215 szavazatot kapott, míg a Mi Hazánk Mozgalom 1 szavazattal gazdagodott.

  • Természetesen a magyar választások eredménye mindenhol a lapok címoldalára került. Az első kommentárok mindenhol kiemelik Orbán Viktornak és a mögötte álló pártszövetségnek a vártnál nagyobb győzelmét.

    Erről bővebben itt írtunk.

Rovatok