Ha az olaj ára rövid idő alatt sokat változik, azt megérzi a világ, az olaj ára pedig rövid idő alatt sokat változott. A piaci mozgások mögött nagyobb játszmák zajlanak, de minket egyelőre nem zavar: kevesebbet költünk a benzinkúton, nyárra pedig sokan már kétszáz forintos benzint várnak. A jegybankárok mégis idegesek, az MNB is ugrásra készen áll. A hét egyébként is tiszta káosz volt, jó nagy zűrzavart hozott az útdíj, és véletlenül majdnem tönkre tettek egy teljes ágazatot, amit aztán mégsem. Remekül ment tavaly az uniós pénzköltés, és a munkanélküliség is látványosan csökkent, igaz csak közmunkával. Piramisjáték a CIG-nél, leépítés a Vértesi erőműnél, rossz bőrben a Tesco.
Milyen fontos dolog történt a héten a gazdaságban? Nagyjából, ami eddig. Ha egy ábrán kellene megmutatni, ez lenne az:
A Brent olaj hordónkénti árának elképesztő zuhanását látjuk rajta, ami a héten is folytatódott: ami tavaly nyár végén még 105 dollárba került, az most már nagyjából 50 dollárba, évek óta nem volt ilyen olcsó az olaj. És megy ez még lejjebb is az elemzők szerint, júniusra sokan már 20 dolláros árat várnak.
Az áresés megbolygatja az egész világot: az olajár alakulása éppúgy kihat a geopolitikai viszonyokra, az államok gazdaságpolitikájára, mint a vállalatokra, vagy a lakosságra. Hatása begyűrűzik szinte mindenhová a termelési, szállítási költségek csökkenésén keresztül, az importáló országok hirtelen levegőhöz jutnak, az exportálók megbillennek.
Az árcsökkenést alapvetően a túlkínálat okozza: az amerikai palaolaj-forradalom, és a megszokottnál kisebb termeléskiesések elég lanyha kereslettel találkoznak, a lassan döcögő világgazdaság nem igazán issza fel a kitermelt temérdek olajat. A legnagyobb OPEC-kitermelő Szaúd-Arábia akár egyedül gátat vethetne az árak csökkenésének a termelés visszafogásával, ha éppen úgy tartaná kedve. Egyelőre azonban nem tartja úgy a kedve. (Bizonyos szempontból meg is engedhetik maguknak, a szaúdi olajmezők kitermelési költsége öt dollár környékén mozog.)
A szaúdiak valódi terveiről, motivációiról számos találgatás született: főként piaci pozíciójuk megőrzése, az izmosodó versenytársak legyengítése lehet a cél akár átmeneti áldozatok árán is. Így hosszabb távon több pénzt kereshetnek.
De az élénkebb képzeletű elemzők találgattak már az USA-val kötött politikai háttéralkukról is, az alacsony olajár ugyanis az egyre erőszakosabb putyini Oroszországnak is elég fáj. A héten amúgy le is minősítették az oroszokat, a Fitch a befektetési kategória alsó határára sorolta Oroszországot, negatív kilátással.
Európa és azon belül Magyarország a nagyok csatájából mindenesetre még előnyt is húzhatna. Bár az olajár emelkedése jellemzően jobban visszafogja a növekedést, mint amekkora lökést általában egy áresés hoz a gazdaságnak, azért ha így megy tovább, nyárra nálunk is visszajöhet a kétszáz forintos benzin, a részben az olajárhoz kötött gázár olcsóbb rezsit is hoz, a cégek termelési költségei pedig csökkennek, több pénz marad a zsebünkben.
Az energiaárak mostani csökkenésének nem mindenki szerint örülhetünk. Az egyéb kockázatok mellett a defláció réme már itt riogat egy ideje, és a piacokon attól félnek, hogy ha az olajárak esésének hatása szétterjed a gazdaságban, akkor a defláció nem csak riogat majd, hanem rombol is. Kialakul egy lefelé tartó spirál, az emberek nem akarják majd elkölteni a pénzüket, senki nem tud árat és bért emelni, az adósságszolgálat is egyre nehezebbé válik.
Részben ezek miatt a félelmek miatt esik most az euró, emiatt gyengülnek az unió periféria devizái, köztük a forint: a héten már a 320-as szint fölé is benézett az EUR/HUF árfolyam.
Ezek miatt a félelmek miatt mondta azt Matolcsy György, hogy nem jó hír az olajárak esése, ezért kezdhetnek majd további kamatcsökkentésbe is. Az Európai Központi Bank is (EKB) ezért indíthat hosszas vonakodás után az inflációt felpörgető kötvényvásárlási programot.
Más vélemények szerint a piacok kicsit túlizgulják a dolgot, az EKB-nak sincs miért aggódnia. Az olajárak esésével valójában egy csomó pénz marad a fogyasztók zsebében, amit el is fognak költeni, az euró is sokat gyengült, ami élénkíti az exportot, miközben a banki hitelezés is élénkülhet. Ez a három tényező pedig gyorsuló növekedést generál, ami inflációs hatással jár, és tulajdonképpen mindez egészen örömteli.
A pénz egy részének egyébként, ami az olcsóbb benzinnel a zsebünkben maradna, az állam már talált is egy jobb helyet: útdíj formájában fizethetjük be a közös zsebbe, az új januártól életbe lépett teher és az üzemanyagárak alakulása között a héten éppen Németh Szilárd rezsibiztos vont párhuzamot. Szerinte a csökkenő benzinár kárpótol az útdíjért.
A rohamtempóban bevezetett útdíjrendszer még recseg-ropog, és nem csak az autósok, de a fideszes vezetésű városok és kerületek vezetői is lázadoznak ellene.
A nem fideszes vezetésű Budaörs pedig már fel is lázadt. A napokban várható az első olyan rezsiszámla, amelyet az M1-M7-es autópálya közös szakaszán meglévő világításért szeretne majd behajtani a szolgáltató, de a budaörsi önkormányzat azt mondta, nem hajlandó kifizetni.
Orbán Viktor szerint érthető, hogy az útdíj, mint minden ilyen beavatkozás, sok bosszúságot szül, de amit most hallunk, az csak "a próbaüzem gépház zaja". Kritikára, észrevételekre biztatta az embereket, és azt ígérte, beépítik az értelmes észrevételeket a végleges változatba.
A törvényhozás kerregő gépházába egy másik ügyben is bepillanthattunk a héten: kis híján megsemmisítettek egy teljes ágazatot, mert a képviselők anélkül szavaztak meg egy törvényt, hogy a tartalmával tisztában lettek volna, a hiba 150-170 italnagykereskedő végét jelentette volna.
Mivel a témában nem először csúszott be hasonló törvényalkotói hiba, nehéz volt nem szándékosságot látni a dolog mögött, de némi magyarázkodás és egymásra mutogatás után a fideszes képviselők mindenkit megnyugtattak, ez tényleg csak bénaság, semmi hátsó megfontolás.
Bocsánatot kértek, jóvátételt ígértek, módosítót adtak be, hogy aztán a Miniszterelnökség néhány órával később újabb csavart hozzon a történetbe: sem az nem lesz, ami lett volna, de még az sem, amit az előbb helyette ígértek, minden marad a régiben. (Ha teljesen elvesztette a fonalat, itt olvashatja el a történet összefoglalóját.)
A csetlés-botlás ellenére vannak azért területek, ahol tényleg jók vagyunk. Rekordévet zártunk például az uniós pénzek lehívásában és kifizetésében. Ezzel szinte biztos, hogy az előző hét éves költségvetési ciklus összes nekünk szánt uniós forrását sikerülhet elkölteni, jelentette a héten az örömhírt Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. Összesen 1845 milliárd forintot kifizetett a pénzek folyósításáért felelős intézményrendszer, az összeget pár tétel még fölfelé módosíthatja.
Jó hír az is, hogy a munkanélküliség Magyarországon esett a legnagyobbat az Eurostat szerint 2013 és 2014 novembere között Görögország és Spanyolország mellett. A sikert viszont itt is árnyalja, hogy jó szereplésünk a tartós eredmények tekintetében igencsak vitatható közmunkának köszönhető.
Munkanélküliségről közölt adatokat a héten a KSH is, eszerint a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 83 ezer fővel, 321 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2 százalékponttal, 7,2 százalékra csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde indexe a héten 16222 ponton zárt, tavaly év vége óta a Mol és az OTP részvényeinek értéke nőtt, a Richter és a Magyar Telekomot papírja gyengültek.
2014 51. heti záró | 2015 2. heti záró | |
BUX | 16 382 | 16 222 |
OTP | 3755 | 4080 |
Mol | 11 480 | 11 630 |
Richter | 3401 | 3360 |
Magyar Telekom | 339 | 333 |