Index Vakbarát Hírportál

Sajnáljuk, de nem fog megérkezni a karácsonyi ajándéka

Ez történt a gazdaságban az év 50. hetében

2016. december 18., vasárnap 16:05

Botrányos állapotok uralkodnak a Postán, az ügyészségen és a NAV-nál is, legalábbis ha az eheti hírek irányadók. De nemcsak az állami szerveknek nem megy, döglődik a magyar ipar, bénák a magyar cégek és nem akar szűnni a munkaerőhiány sem. De jövőre minden megoldódhat, legalábbis Matolcsy György brutális meglódulásra számít.

Káosz a postán

Ha esetleg napok óta hiába nézi a Posta honlapján, hogy mikor jön már küldeménye, akkor jobb, ha tudja, hogy ezzel nincs egyedül. Ugyanis a szokásos karácsonyi roham eleve leterhelte a kézbesítőket, az pedig, hogy még 2,7 millió nyugdíjasnak ki kell hordani az Erzsébet-utalványokat is, hazavágta az amúgy sem a világ leghatékonyabb csomagküldő cégének számító Magyar Postát.

A Posta 65 ezer forintnyi utalvánnyal próbálja kárpótolni leterhelt dolgozóit, de sajnos ettől a csomag nem fog előbb megérkezni. Nem szép összehasonlítás, de eközben az Amazon Nagy-Britanniában éppen drónnal szállít házhoz csomagot. Pedig nemrég még kiröhögték a céget, amikor bejelentette, hogy erre készül.

A karácsonyról amúgy az is kiderült a héten, hogy a magyarok többet költenek, mint szeretnének, de még így sem sikerül eltalálniuk, hogy mire vágynak szeretteik.

Nem a nyomozók hete volt

Jól telik viszont az advent a Quaestor-ügy vádlottjainak, akik a vád szerint 200 milliárd forintot loptak el magyar kisbefektetőktől.

A sok helyen brókercégként emlegetett, bár valójában nagyjából másfél évtizedig összetett pilótajátékként és lehúzásként működő Quaestor ügyében ugyanis a bíróság kizárta az eljárásból az ügy egyik szakértőjét, mert a perben sértettként szereplő egyik cég felszámolójához köthető.

Amivel az a gond, hogy szakértői véleményre alapoz a vád jelentős részben, ezért ha a mostani kizárás ennek pártatlanságát is kétségbe vonja - ami logikus lenne -, akkor nagyon fontos bizonyítékok vesznek el az ügyben. 

Egy másik hírhedt gazdasági bünöző, az ismeretlen okból szintén brókerként emlegetett pilótajátékos, a karcagi Kun Mediátor Mária néven ismert vezetője viszont nagy nehezen végre megkerült a héten. Az ismert pénzmosóhelyen, Belize-ben fogták el a helyi hatóságok, ahol egy titkos segítő tartotta el egy ideig. Azért bukott le, mert miután kint elfogyott a pénze és a segítsége, újra csalni kezdett, csak ott ez hamarabb feltűnt. Bróker Mária mindenesetre mosolyogva érkezett haza, és azóta ki is hallgatták.

Besárazódott az adóhatóság patyolattiszta renoméja

A nyomozóhatóságoknak volt dolguk a héten a NAV háza táján is. Bár a legtöbb gyanús ügyet lesöpörték az asztalról, azért egy eljárásban mégiscsak vádemelési javaslatot tett a Nemzeti Nyomozóiroda a Horváth András volt NAV-dolgozó által kiteregetettek közül.

Horváth Andrásé az utóbbi évek egyik emlékezetes és nagy hatású ügye volt, a NAV egykori dolgozója kiállt a nyilvánosság elé, hogy felhívja a figyelmet az adóhivatalban folyó visszaélésekre. Az Indexnek kitálaló Horváth fő állítása szerint a NAV csak a kishalakat kapja el, az igazi nagy adócsalók tevékenysége felett szemet huny.

A Horváth által átadott iratokból a nyomozók úgy ítélték meg, hogy a Delta Feed nevű cég ellenőrzésekor valóban hivatali visszaélés történhetett, az ügyet átadták a Fővárosi Főügyészségnek. További tizenegy esetben azonban lezárták a nyomozást, pedig több ügy is adott okot a gyanúra.

A NAV a héten egy kis késéssel ugyan, de azt is megmagyarázta, hogy nem kell adóbevallást leadni a kárcsonyra a nyugdíjasoknak juttatott Erzsébet-utalvány után, miután korábban az adószakma több képviselője is úgy nyilatkozott, hogy értelmezésük szerint adóköteles az állami ajándék. Plusz azt is közölték, hogy adótartozással nem lehet katázni, azaz nagyon kevés adófizetés mellett vállalkozni. És ha nem lenne elég az adóhatóságból a hétre, még arra is futotta nekik, hogy elárverezzenek egy teltházas időotthont a lakók feje fölül egy adótartozás miatt.

Minden rossz Magyarországon :'(

Miközben a kormány úton-útfélen az ország újraiparosítását hirdeti, valójában idén teljesen kifulladt az ipari termelés. Az év egészét tekintve nagyjából stagnál, de az utóbbi hónapokban már kifejezetten csökken a magyarországi ipari kibocsátás.

A kilátásokat pedig tovább rontja, hogy egy friss elemzés szerint Magyarország azon hét ország között van, amelynek gazdaságát a világon a legjobban fenyegeti az egyre növekvő és a többszáz milliárd eurós állami támogatásoknak köszönhetően erőteljesen fejlődő kínai ipar. Ami azt jelenti, hogy hosszabb távon az újraiparosítási politika halálra van ítélve.

De nem megy az üzlet a gazdáknak sem, az építőipar pedig továbbra is gyengélkedik. És a magyar cégek eredményei alapján más szektorokban sem nagyon fényesek a kilátások. Ugyanis az Opten jelentése alapján a hazai cégek mindössze egy-két százalékának termelékenysége számít nyugat-európai szemmel elfogadhatónak

És ha esetleg azt gondolná, hogy az utóbbi időben csökkent a munkaerőhiány, csak mert kevesebb hír volt róla, hát nem.

És akkor arról még nem is volt szó, hogy ellehetetlenülhetnek a munkahelyi menzák is az áfakulcsok össze-vissza módosítgatása miatt. Vagy hogy egyes emberek két éve nem vehetik használatba lakásukat egy garázstrükk miatt.

Minden jó Magyarországon

Matolcsy György jegybankelnök hatalmas bombát robbantott a héten, amikor közölte, hogy jövőre 4 százalékos gazdasági növekedés lehet Magyarországon. Bár Matolcsy jegybankja jellemzően optimistább a független elemzőknél, ez a becslés azért elég kiugró, hiszen jó másfél-két százalékkal erősebb a várakozásoknál. Az utóbbi évek alapján pedig nem sok alapja van, hiszen nemzetközi szinten a középmezőny alján vagyunk.

Mindazonáltal nem mondhatni, hogy nincs ok optimizmusra.

Ez volt a szerencsésebb országokban

Ez volt a szerencsésebb magyarokkal

Rovatok