Index Vakbarát Hírportál

A Yellowjackets című sorozat egy egészen izgalmas egyveleg, amit legkönnyebben úgy lehetne körülírni, hogy olyan, mint A legyek ura, csak éppen tinilányokkal a főszerepben. Persze nem lenne igazságos ennyivel elintézni, hiszen a vadonban ragadt túlélők sztorija sokban emlékeztet A hó társadalma című filmben látott megtörtént esetre, amikor uruguayi főiskolások gépe zuhant le az Andokban, ők pedig a jéggel, faggyal, éhezéssel dacolva, a kannibalizmus eszközeihez is nyúlva maradtak életben. Na és misztikus körítés tekintetében ne felejtsük el a Lostot sem, amihez egyre egyértelműbben nyúlkál vissza a Yellowjackets.

A SkyShowtime-on február 27-én immár a harmadik évadával visszatérő sorozat igencsak feszült szituációban veszi fel a fonalat. A kilencvenes években játszódó történetszálon a lányok izzadtsággal felépített törzsi hierarchiája éppen összeomlani látszik, mivel úgy tűnik, az egyre instabilabb Shauna egy mozdulattal felrúghatja mindazt, ami eddig felépült. Míg a jelenben a túlélők felnőttkori verziói számára sem épp legegyszerűbb az élet. Főképp Mistynek nem, aki kénytelen legjobb barátnője halálával megbirkózni, azzal, hogy ő gyilkolta meg a Juliette Lewis-féle örök lázadó és rocker Natalie-t.

Fotó: Showtime

A Yellowjackets új évadának premierje kapcsán a SkyShowtime-tól lehetőséget kaptunk rá, hogy exkluzív interjút készítsünk Christina Riccivel, a sorozat Emmy-jelölt színésznőjével, aki Misty felnőtt változatát játssza a sorozatban.

A Wednesdayből is ismerős, különc karaktereket szívesen alakító Christina Ricci többek között arról beszélt az Indexnek,

• egyetért-e azzal, hogy az általa játszott Misty egy pszichopata, egyáltalán, mitől lesz valakiből pszichopata,
• de a Yellowjackets sztárja a Natalie-ként látott Juliette Lewis kiválásáról,
• Elijah Wooddal való közös múltjáról,
• és arról is mesélt, irigyli-e fiatal kollégáit, hogy a vadonban kalandozhatnak a Yellowjackets forgatásán.

A szó legszorosabb értelmében nem volt háborús bűnös, mégis kiszolgálta a náci rezsimet. Kétségkívül a filmtörténet egyik legmegosztóbb alakja volt, aki nő létére egy férfiak uralta világban próbált érvényesülni. Leni Riefenstahl munkássága emlékezetes és forradalmi – minden értelemben. A német rendezőnő életéről most új dokumentumfilm készült Riefenstahl címmel, amelyet itthon a Cirko Film forgalmaz. 

Kevés olyan művészt találni, akinél legalább annyira érvényes a kérdés, vajon szétválasztható-e egy alkotó munkássága és magánélete, világnézete, cselekedetei, mint Leni Riefenstahl esetében.

A 2003-ban, 101 évesen meghalt német rendezőnő művészi öröksége és a náci rezsimhez fűződő összetett kapcsolata nem egy interjút és dokumentumfilmet eredményezett már, de egyetlen ilyen komplex mű sem készült még róla, mint amilyen ez az új film.

Részlet a Riefenstahl című filmből

Fotó: Cirko Film

A Sandra Maischberger produceri közreműködésével készült, Andres Veiel rendezte Riefenstahl című 2024-es dokumentumfilm bemutatja a művész önmagáról festett képét, de számos olyan bizonyítékot is felmutat, amely arra utal, hogy a (később) tagadásban élő rendezőnő

Andres Veiel hozzáférést kapott a náci propagandafilmjeiről elhíresült Riefenstahl hétszáz doboznyi felvételből álló személyes archívumához, amelyekből elkészítette a filmrendező talán legösszetettebb portréját – a portrét, amely nem próbál meg igazságot osztani, nem próbál dobozokba helyezni vagy a spektrum egyik-másik szélén elhelyezni, sokkal inkább arra törekszik, hogy egyszerre hangsúlyozza ki a nő bűneit és erényeit. 

Steven Knight egészen fiatal kora óta az írásnak él, rádiós reklámokkal kezdte, szerzője volt regényeknek, könnyed vígjátékoknak és a Legyen Ön is Milliomos! kitalálói között volt, mielőtt a nagy presztízsű drámasorozatok felé vette volna az irányt. Napjainkban Steven Knight igazi nagyágyúnak számít a mozgóképes szakmában, aki olyan sorozatok történetét jegyezte, mint az iszonyatosan népszerű Peaky Blinders, valamint a Tom Hardy főszereplésével készített Tabu, amelynek folytatását a rajongók már régóta követelik a készítőtől.

Steven Knight

Fotó: Disney+

A forgatókönyvírót új sorozata, az Ezer bokszütés disney+-os premierje kapcsán értük utol egy Zoom-interjú keretein belül, ahol szűk körben beszélgettünk Steven Knighttal. Az Ezer bokszütés története az 1880-as évekbe kalauzol, és középpontjában egy Hezekiah Moscow (Malachi Kirby) nevű férfi és jó barátja, Alec Munroe (Francis Lovehall) állnak, akik Jamaicából érkeznek Londonba, hogy szerencsét próbáljanak. Hezekiah oroszlánidomárnak állna a helyi állatkertben. Ám egy kellemetlen élmény után inkább az illegális boksz világa felé sodródik hősünk, aki nem elég, hogy se veled, se nélküled viszonyba kezd a Forty Elephants nevű, csak nőkből álló gengszterbanda fejével, Mary Carr-ral (Erin Doherty), még vérszemet kapott nemezisre is talál a ringben, Sugar Goodson (Stephen Graham) által.

Intrikus, bűnözéssel és a londoni alvilág mocskával teli sorozatról van tehát szó, melynek írója, Steven Knight az Index kérdésére bővebben mesélt arról:

• hogyan talált rá a bokszolókat, női gengsztereket és egy brutális, 19. századi Londont felsorakoztató ötletre, amelyből kinőtte magát a február 21-én a teljes első évadával érkező új sorozat,
• a sport és bűnözés összefonódásáról,
• a kosztümös, történelmi produkciók iránti érdeklődéséről,
• és szó esett arról, hogyan ír, alkot a Peaky Blinders készítője, mennyire viselik meg az időnkénti hollywoodi kudarcai, s egyáltalán, mikor jön végre a Tabu második évada.

Mesélne egy kicsit bővebben arról, hogy miképp talált rá ezekre a karakterekre, és a kutatómunkáról, amit az Ezer bokszütéssel kapcsolatban végzett?

Hezekiah Moscow-ról először Stephen Grahamnek köszönhetően hallottam, aki megkeresett, és arra kért, hogy meséljük el ennek a fickónak a történetét. Egyszersmind az érdeklődését Sugar Goodson karaktere is felkeltette, akit ő maga akart eljátszani.

Két legyet ütöttem egy csapásra, mert ebbe a sorozatba végre beledolgozhattam a Forty Elephants nevű, nőkből álló bűnbandát is. A Forty Elephants már régóta foglalkoztatott, még a Peaky Blindershez végeztem kutatómunkát, amikor rájuk bukkantam. Sietős volt a dolog, féltem tőle, hogy valaki megelőz ezzel a sztorival, túl izgalmas volt ahhoz, hogy valaki ne dolgozza fel. Csak hogy jobban értsék, egy negyven nőből álló bandáról van szó, akik abból éltek, hogy áruházakat raboltak ki, és az ellopott ruhákat egyszerre magukra vették, ezáltal amikor elhagyták a tett helyszínét, úgy néztek ki, akkorák voltak, mint az elefántok. Innen kapták a nevüket. Ki ne akarná ezt a sztorit megírni?

Fogtam tehát Hezekiah Moscow karakterét, Mary Carrt, aki a Forty Elephants vezetője volt, és összehoztam őket egy történetbe.

Azt olvastam, hogy egyáltalán nincs rá bizonyíték, hogy a bokszolóknak közük lett volna a szervezett bűnözéshez.

Biztos vagyok benne, hogy volt közük, nem is kevés. Amikor a bokszolók elértek egy bizonyos szintet professzionálisan, onnantól valóban meg tudtak élni a sportból. De ne felejtsük el, hogy a sorozat az 1880-as évek Londonjában játszódik, egy kegyetlen és nyüzsgő világban. Mary Carrt és Hezekiah Moscow-t a valóságban nem kötötte össze semmilyen feljegyzés, de ugyanakkor, ugyanott éltek, így elképzeltem, hogy milyen lett volna, ha összefutnak. Nem állítom, hogy biztosan találkoztak egymással, de benne van a pakliban, hogy megtörtént.

Az új dátum szerint 2026. július 31-én érkezik majd a mozikba a Pókember 4 Tom Holland főszereplésével. Eredetileg július 24-re tervezték a megjelenést, de feltehetően a főszereplő másik mozis alkotása miatt tolni kellett egy héttel, nehogy túlságosan összefusson a két A kategóriás film. Ráadásul mindkettő sztárparádé, így pláne veszélyforrás lehetne egymás bevételeire a túlságosan közeli megjelenési dátum.

Tom Holland részt vesz a Columbia Pictures Pókember: Nincs hazaút című filmjének világpremierjén 2021. december 13-án

Fotó: Eric Charbonneau / Getty Images Hungary

Tom Holland ugyanis 2026. július 17-én debütál a frissen Oscar-díjas Christopher Nolan Odüsszeia című filmjében. Ahogy arról a Hollywood Reporter is beszámolt, Homérosz művének átdolgozásában olyan toplistás sztárparádét láthat a közönség, mint Tom Holland, Zendaya, Matt Damon, Anne Hathaway, Lupita Nyong’o, Robert Pattinson és Charlize Theron.

A Magyarországi Francia Intézet szervezésében idén 2025. február 27. és március 9. között tartják a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Leos Carax a kortárs film egyik legizgalmasabb, legkiszámíthatatlanabb figurája. Legújabb, kísérleti önéletrajzi filmje, a Leos Carax: Ez nem én vagyok magyarországi premierjére Budapestre érkezik a 2025. február 27-én kezdődő 15. Frankofón Filmnapokra. Ehhez kapcsolódóan a Magyarországi Francia intézet, a Cinema Niche és a Puskin Mozi február 28-tól március 2-ig retrospektív vetítéssorozatot tart a rendező munkásságából, eredeti nyelven, magyar felirattal.

Ennek keretében olyan meghatározó Carax-filmeket láthat a közönség, mint a Boy Meets Girl, a Rossz vér, A Pont-Neuf szerelmesei, az Annette és a Holy Motors. A vetítések után a közönség találkozhat a világ legnagyobb A-kategóriás filmfesztiváljain többszörösen díjazott alkotóval, aki ittléte során mesterkurzust is tart majd az ELTE és a Freeszfe hallgatóinak, oktatóinak.

Különleges, ingyenes vetítéssel készülnek Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének és a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválnak a munkatársai, ahol a Dalok a lassan égő Földről című filmet mutatják be. A koprodukciós alkotással, amin négy ország szakemberei dolgoztak, a három éve háborúban álló, egyre jobban összeroppanó Ukrajnára igyekeznek felhívni a figyelmet, aminek mindennapi harca lassan a feledésbe merül. 

Olha Zhurba rendező mintegy másfél órás filmjét a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be még 2024-ben. Az alkotás a 21. Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a Doc Future díjat. A koprodukcióban Ukrajna, Dánia, Svédország és Franciaország szakemberei dolgoztak együtt.

Éveken, sőt évtizedeken át hallottuk, hogy az Egyesült Államok a nagy költségvetésű közönségfilmek, avagy a filmgyártás otthona, míg Európa a filmművészet, a rendhagyó megközelítés bölcsője. Aztán néhány éve ez a szabály – amiben voltak azért bőséggel kivételek korábban is – egyre jobban kezdett felborulni. Ennek eredménye a mostani Éjféli játszma: Mindörökké démonok című alkotás is.

Ahogy korábbi interjúnkban az Oscar-díjas Kevin McDonald is kiemelte, jelenleg Amerika épp annyira megosztott, mint Európa, így nehéz bármelyik földrészen olyan filmet készíteni, ami mindenkinek szól. A tengerentúlon egyre több művészfilm kerül listára a legnagyobb díjátadók, az Oscar vagy Golden Globe jelöltjei között, míg Európában számos közönségfilm születik – erre itthon is jó pár példát látni az olyan nagy költségvetésű alkotásokkal, mint a Semmelweis vagy a Hunyadi-sorozat. 

Az Éjféli játszma: Mindörökké démonok mint dán film szintén a szélesebb közönségnek szól, de bármennyire is igyekszik levetni az európai köntöst, azért megmaradtak azok a jellemvonások, amelyek leleplezik. Ebbe tartozik többek közt a karakterrajz, a kettős felfogás és a forgatókönyv néhány olyan eleme, ami inkább a művészi kiteljesedést szolgálja, mintsem a közönséget. 

Az Emmy-díjas Alexander Skarsgård főszereplésével érkezik a Murderbot című sci-fi Chris és Paul Weitz rendezésében. A tízrészes sorozat első két részét 2025. május 16-án mutatja be az Apple TV+.

2025. május 16-án debütál az Apple TV+ új sci-fi sorozata, a Murderbot, amelynek főszereplője és ügyvezető producere az Emmy-díjas Alexander Skarsgård (Utódlás, Hatalmas kis hazugságok), rendezője pedig az Oscar-díjra is jelölt Chris és Paul Weitz (A fiúról, Mozart a dzsungelben). A tízrészes sci-fi sorozat első két epizódja 2025. május 16-án érkezik, adta hírül az Apple.com.

Alexander Skarsgård 2025. február 7-én

Fotó: Gilbert Carrasquillo / Getty Images Hungary

A Martha Wells azonos című bestsellerén alapuló Murderbot (magyarul Az Öldöklő-naplók címen jelent meg a sorozat) egy sci-fi thriller/vígjáték egy önfeltörő biztonsági rendszerről, „akit” elborzasztanak az emberi érzelmek, mégis vonzódik sebezhető ügyfeleihez. A Skarsgård által alakított Murderbotnak el kell rejtenie a saját akaratát, és végre kell hajtania egy veszélyes feladatot, miközben valójában csak arra vágyik, hogy békés magányban futurisztikus szappanoperákat nézzen, és kitalálja a helyét az univerzumban.

A filmben szerepel még Noma Dumezweni (Ártatlanságra ítélve), David Dastmalchian (Oppenheimer), Sabrina Wu (Kéjutazás), Akshay Khanna (Critical Incident), Tattiawna Jones (A szolgálólány meséje) és Tamara Podemski (Odakinn).

A 2019. november 1-jei debütálást követően az Apple TV+ lett az első teljesen eredeti streamingszolgáltatás, amely világszerte elindult, és rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, illetve számos díjat, elismerést szerzett.

A Fehér Lótusz új évada egy véres gyilkossággal kezd. Nem meglepő ez, a Mike White által írt és rendezett széria 2021-es premierje óta az a legnagyobb húzása, hogy egy Agatha Christie-regénybe illő krimiről van szó. Már ha nem számítjuk a produkció azon aspektusát, hogy egyúttal viccesen maró társadalomkritika is, ami a felső tízezret veszi célkeresztbe. Ennek megfelelően a főszereplők iszonyúan gazdag turisták, akik egzotikus helyszínekre – először Hawaiira, majd Szicíliába, a február 17-én elstartolt harmadik etapban pedig Thaiföldre – érkeznek, mindig a Fehér Lótusz nevű szállodalánc egy-egy hoteljébe, hogy az eleinte kéjes, negédes hangulat a végére veszélyes őrjöngésbe csapjon át.

Részlet A Fehér Lótusz című sorozatból

Fotó: Warner Bros Discovery

Bevallom, többségében úgy szeretem nézni a sorozatokat, hogy egyszerre haladok a szélesebb közönséggel, mégiscsak megvan annak a maga bája, hogy különféle fórumokon lehet kibeszélni a látottakat. Van is miről írogatni, hiszen Mike White, A Fehér Lótusz készítője, miután olyan realityket járt meg versenyzőként, mint a The Amazing Race és a Survivor, nyilván kiismerte ezekben a műsorokban, hogy milyen szemét húzásokra képesek egymással szemben az emberek. A valóságshow-beli tapasztalatait pedig fikcióba ültette át, ennek lett a végeredménye ez a pokolian realisztikus kapcsolatokkal és párbeszédekkel tömött széria. Amiben, ha lehet, most minden eddiginél több az utálható, tenyérbe mászó, opportunista, bűnözésre hajlamos, semmirekellő karakter, és még sorolhatnám a negatív tulajdonságaikat.

Többségében mindenki mással szeretek tévézni, ezúttal viszont az HBO kiadta A Fehér Lótusz első hat részét pár újságírónak, és elmondhatatlanul hálás vagyok nekik érte. Kapartam volna a falat, amennyiben ezt heti egy részben láthatom. A Fehér Lótusz új évada magához képest lassan, vánszorogva, csigatempóban indít, és a negyedik részig nem is szabadul el az a tipikusan „fehér lótuszos”, szürrealisztikus hangulat, amit egy ilyen régóta futó sorozattól rögtön az elejétől elvárna az ember.

A Marvel sorban szállítja mostanában a mozivászonra a nagy csalódásokat. A Thor: Szerelem és mennydörgés 2022-ben a két-három tényleg vicces poénjától és a visító kecskéktől eltekintve teljesen meggyalázta a képregényes alapanyagot. Olyannyira, hogy a rendező Taika Waititi emiatt a film miatt bukta el a Disney által rábízott Star Wars-filmjét. De a Fekete Párduc új felvonása is képtelen volt hasonló popkulturális hullámokat verni, mint az első rész, ami anno simán átlépte az 1 milliárd dolláros bevételt a pénztáraknál. A 2023 elején bemutatott A Hangya és a Darázs: Kvantumánia egy 120 perces szekunder szégyenérzetként hatott, míg a Marvelek annyi mindenbe kapaszkodott egyszerre (WandaVízió, Ms. Marvel, Marvel Kapitány), hogy végül a sok szék között a pad alá esett, még csak koherensnek nevezető történetet se tudtak írni neki a készítők.

A Multiverzum Sagának voltak azért felvillanásai, az azóta a DC-t vezető, James Gunn által rendezett A galaxis őrzői 3. például ezek közé tartozott, de a Deadpool & Rozsomák is hozta azt a fárasztó humorba ágyazott vérengzést, amit a Deadpool-filmsorozattól megszokhattunk és el is vártunk. Ugyanakkor nem csoda, hogy a korábban minden második rajongói rendezvényen felbukkanó, sokat nyilatkozó, lelkendező Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke egy ideje bujkál már. A Multiverzum Saga pedig többször is majdnem összeomlott, legfőképp éppen amiatt, mert az eredeti főgonosznak szánt Kang, a hódítót alakító Jonathan Majorst a zaklatási botránya miatt ki kellett rúgni.

Részlet az Amerika Kapitány 4. című filmből

Fotó: Eli Adé / Marvel Studios

Az MCU már olyan szinten irányvesztettnek, és a Bosszúállók: Végjáték óta feleslegesnek hatott, hogy ilyen-olyan rajongói fórumokon már felmerült az a sokszor ismételt, szinte klisés frázis, hogy régen minden jobb volt. Az egyszerűbb történetekre építkező Marvel Filmes Univerzumot visszasírók száma csak nőtt, és ha ránézünk az olyan, máig alulértékelt gyöngyszemekre, mint az első Amerika Kapitány, a Vasember 3., és a Doctor Strange, érthetővé válnak ezek a hangok.

Pont ezért meglepő egy kicsit, hogy végre kapott a közönség egy szög egyszerű, az oldschool Marvel-kalandokra hajazó, az Amerika Kapitány: A tél katonája nyomdokain lépkedő kémfilmet, egészen pontosan a mozikban február 13-a óta látható Amerika Kapitány: Szép új világot. A kritikusok mégis ezerrel fanyalognak, a franchise legrosszabb darabjának bélyegzik azt, és még a hurráoptimista fanok között is csupán elvétve találhatunk pár óvatos ellenvéleményt. Holott Sam Wilson első önálló filmje nem bűngyenge vagy megbocsáthatatlan, csak bántóan közepes.

Hatalmas lehetőségek voltak a február elején debütált Jelenlét című filmben, amely több szempontból is rendhagyó alkotás. Egyfelől kísérleti film mozis volumenben, amivel ritkán találkozni a multiplexek kínálatában, másfelől nemcsak feltörekvő, hanem ismert színészeket is felkértek hozzá, ami szintén nem mindennapos az ilyen minimalista műveknél. Ha ehhez hozzávesszük az Oscar-díjas rendezőt és a veterán forgatókönyvírót, minden adott a sikerhez, az alkotás mégis megbukott.

Felmerül a kérdés, hogy milyen szempontból, hiszen ha a bevételt nézzük, kétmillió dolláros büdzséből nyolcmilliós bevételt generálni kevesebb mint egy hónap alatt nem olyan rossz, plusz a kritikusok is többnyire pozitívan nyilatkoztak az alkotásról. Ezzel szemben a nagyközönség már jóval keményebb volt, hiszen az IMDb oldalán 6,7-es az értékelése, a Rotten Tomatoes felületén már csak 52 százalék, míg a Port.hu oldalán egészen 3,7-ig zuhant – legalábbis cikkünk születésekor ezek a számok láthatók. 

És ha a közönség utál valamit, de a szakma isteníti, az nem jó jel, ez pedig egy egyszerű okra vezethető vissza: a filmet elrontották, de nem átlagos módon. Nem gagyi dialógusokkal tették hiteltelenné, de nem is pocsék színészi játékok ölik meg. Még a középszerű sztori sem veszélyes, akad benne egy-két fordulat is, a koncepció pedig alapvetően érdekes. A valódi hiba a megvalósítás és vágás kettősségéből fakad, amit mindjárt ki is fejtünk, de előbb a sztori.

Több mint egy tucat Oscar-díjra jelölték, mégsem átütő alkotás a Jacques Audiard által rendezett – a dráma, az akciófilm és musical elegyeként leírható – Emilia Pérez. Bár szinte minden elemébe bele lehet kötni, pozitívum pedig vajmi kevés van benne, mégis egy közepesre sikeredett filmről beszélhetünk.

Úgy ültem be a 13 Oscar-díjra jelölt Emilia Pérez sajtóvetítésére, hogy fogalmam sem volt, mi vár rám. Nem tudtam, miről szól, nem olvastam róla kritikákat, és a trailert is csak félig néztem meg. Utóbbiból arra következtettem, hogy újabb drogos akciófilmet látok. A környezetemben mindenki azt szajkózta, hogy szörnyű film, miközben az ismerőseim is csak a nemzetközi sajtóból értesültek a produkció „borzalmasságáról”. 

Részlet az Emilia Pérez című filmből

Fotó: port.hu

A vetítés végén azonnal megírtam nekik, hogy az Emilia Pérez nem borzalmas, inkább hullámzó színvonalú alkotás. Való igaz, hogy sok benne az elképesztően béna és amatőrnek tűnő mozzanat, párbeszéd és jelenet, a dalokról pedig jobb nem is beszélni, de a film furcsamód működik. 

Óriási csalódás a Bridget Jones-filmek negyedik és – az ígéret szerint – egyben utolsó része. A legnagyobb hibát követték el az alkotók: a kétórás alkotás végtelenül unalmas lett, és bár nem indított valami sziporkázó magasságokban, a végére teljesen leült, és még az a szál is ellaposodott, amiben lett volna valami izgalom. A Bridget Jones: Bolondulásig című film 2025. február 13-tól látható a magyarországi mozikban.

Bridget Jones 1996-ban toppant be az életünkbe, és azonnal meghódította a toplistákat: nem véletlen, hogy a The Guardian a XX. század tíz legmeghatározóbb regénye közé sorolta a később sorozattá nőtt regényfolyam első részét, a Bridget Jones naplóját. Helen Fielding valamire nagyon rátapintott, hősnőjének problémáira milliók rezonáltak világszerte, mert először írta meg valaki ennyire érzékletesen, 

Mert bár Bridgetnek van munkája, ahol szintén kihívásokkal küzd, vannak barátai, továbbá evési és alkoholproblémái, a legfontosabb az életében az, hogy pasit találjon. Kapott ezért az író bírálatokat is, hogy hőse csupán a férfiakkal való relációban tudja értelmezni magát és helyét a világban, de az vesse rá az első követ, akinek nem hasonlóan fontos, hogy társat találjon, akivel megoszthatja az életét, és családot alapíthat. És talán először jelent meg a popkultúrában az a tételmondat, amelyet ma már minden pszichoedukációban jártas nő betéve tud: olyan pasit keres, aki úgy szereti, ahogy van. As she is!

Fotó: port.hu

Egy slank, hatalmas szemekkel pislogó fekete macska az egyetlen kapaszkodónk az Áradás (Flow) című animációs filmben, ami egy egészen különleges, posztapokaliptikus világba kalauzol el bennünket 85 perc erejéig. Lettország Oscar-nevezettjéről van szó, ami a díjátadón két kategóriában is esélyes, de az Áradás megkerülhetetlenségét az is erősen fogó ceruzával aláhúzza, hogy a világpremierje a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyszekciójában volt, és azóta bárhol vászonra kerül, nemcsak a nézők, hanem a kritikusok is körbetapsolják. Teszik mindezt teljes joggal.

Részlet az Áradás (Flow) című animációs filmből

Fotó: Vertigo Média

Manapság egy picit túlságosan is hozzá vagyunk szokva, legfőképp a Disney-animációknak hála, hogy az állatokról szóló filmekben a szereplők táncolnak, beszélnek, viccelődnek, rosszabb esetben énekelnek, akár rappelnek is. Az Áradás ennek a bugyuta, 6 éveseket célzó irányzatnak mutat egy hatalmas fityiszt azzal, hogy a lehető legkomolyabb tálalást kapta az író-rendező Gints Zilbalodistól, és írótársától, Matiss Kazától, akik – bár mágikus elemeket pakoltak a filmjükbe, mindenféle párbeszéd nélkül rakták le elénk a mozivászonra a végeredményt.

Az, hogy a készítők mennyire imádhatják a valóságban az állatokat, önmagáért beszél. A főszereplő macska már-már hátborzongatóan valósághűen viselkedik. Halat lop a kutyáktól, kicselezi őket, majd egy gazdátlanul álldogáló családi ház felső ablakán bemászva a napra fekszik, hogy a puha ágyon aludjon. Aztán felkel, kinyújtózik, ásítozik, mielőtt kénytelen-kelletlen nagy útra indul. Az Áradás címe egészen beszédes, a filmben a világvégét egy bibliai méreteket öltő özönvíz okozza, ami újfent támadásba lendül. Emiatt a fekete cicának menedékre kell találnia, mielőtt a hatalmas hullámok a vesztét okoznák.

Riasztó világban élünk. Megértük azt, hogy pár éve még jókat nevettünk a „Hasta la vista, baby!”-n és a Skyneten, most meg már mesterséges intelligenciával simítják ki a nagy Oscar-esélyes A brutalistában a főszereplők magyarnyelv-használatát. Sőt mi több, a képregényekből merítkező, rajzolók hadát foglalkoztató Marvel is mesterségesintelligencia-gyanús posztereket ad ki a Fantasztikus Négyeshez, az év egyik legjobban várt szuperhősös filmjéhez. Az MI itt van a nyakunkon, aminek egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy több veszélye van, mint haszna. Már ha nem számoljuk az olyan rendkívül szórakoztató filmeket, mint a Társ című új thriller, ami egy annyira modern szerelmes sztorit dolgoz fel, hogy a címszereplője konkrétan egy szexrobot.

Fotó: Intercom

A magyar mozikban január 30-a óta vetített, valljuk be, nem túl sok hype-ot kapott Társ úgy indul, hogy egy fiatal pár, a minden szerepében jófiúként felbukkanó, Jack Quaid által játszott Josh, valamint barátnője, a Sophie Thatcher-féle Iris elmennek hétvégére a barátaikhoz. Itt várja őket Eli (Harvey Guillén) és a fiúja, Patrick (Lukas Gage), valamint az Irisre mindig gyanúsan pislogó Kat (Megan Suri), és az ő szeretője, a világ legtipikusabb orosz maffiózója, Sergey (Rupert Friend). Az olyan, a horror és a thriller határmezsgyéjén egyensúlyozó filmekben, mint a Társ, lehet tudni, hogy valami rosszul fog elsülni, és az erdő közepén lévő házból a végén nem jönnek ki túl sokan élve. Ebből a szempontból nem is okoz meglepetést Drew Hancock alkotása, azonban ahogy eljutunk a végkifejletig, az annyi csavart hoz, hogy beleszédül az ember.

Szokták mondani, hogy egy thrillernek rosszul is állhat, ha túl fordulatos. A Társat hasonló váddal azonban nem lehet illetni, mert úgy jönnek kb. 10 percenként az okosabbnál okosabb leleplezések ebben a másfél órában, hogy az ember álla tényleg folyamatosan ott kopog a padlón. Nem győzöm felszedni onnan, és el nem bírom mondani, mekkora felüdülés ez manapság, hogy egy szkriptről üvölt az átgondoltság és az ész, összehasonlítva az olyan nagy költségvetésű sci-fikkel, mint a Transformers és a Godzilla, amelyeknek a cselekményébe tuti, hogy gép is besegített, annyira lelketlenek.