Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Legalábbis a Melbourne-i Egyetem kutatóintézetének friss tanulmányából az derül ki, hogy a negyven évnél idősebb emberek akkor a leghatékonyabbak, ha egy hét alatt legfeljebb három napot vagy annál kevesebb időt töltenek munkával. A kutatók 3000 férfit és 3500 nőt vizsgáltak meg: a kutatásban részt vevőknek kognitív teszteket kellett kitölteniük, amivel a munkavégzéshez kapcsolódó szokásaikat, emlékezőképességüket, és érvelési képességeiket elemezték.

    A feladatok között volt például szavak és számok összepárosítása minél rövidebb idő alatt, vagy szövegek visszafele való felolvasása. Ezek alapján az látszott, hogy mind a férfi, mind pedig a női résztvevők teljesítménye romlott 25 óra elteltével.

    55 óra munkát követően a résztvevők már a nyugdíjasoknál vagy a munkanélkülieknél is rosszabb teljesítményt nyújtottak. "A munka kétélű fegyver, ugyanis stimulálja az agyi aktivitást, viszont túl nagy mennyiségben fáradtságot és stresszt okoz, ami potenciálisan ronthatja a kognitív képességeket" – mondta erről Colin McKenzie, a tanulmány egyik szerzője.  (Time)

  • Ez, kérem tisztelettel, Mohács és környéke. Azt ugye tudjuk, hogy a felhők fölött mindig kék az ég, de Ferenc videója most azt is megmutatja, hogy milyen a ködfelhők fölött.

    A videóhoz csatolt leírásból kiderül, hogy a felvétel vasárnap készült, amikor „sűrű ködös reggelre ébredtünk, de a ködtakaró alacsonyan volt”. Útra kelt hát drónszárnyon, és a látvány eléggé adná magát egy romkom coverfotójának: az ég szinte felhőtlen, ragyog a nap, a távolban még a Mecsek – sőt, de ezt csak a leírásból tudom, a Villányi-hegység is – látható.

  • Olvasónk, András csak a Nyugatiból akart Ürömre utazni vasárnap. Vett is hajnalban egy egyirányú jegyet, ami az új rendszer szerint – mivel száz kilométer alatti utazásról van itt szó – csak négy órán át érvényes.

    "Azt persze nem mondta a MÁV, hogy a múltban. A kaller majdnem joggal hihette, hogy elkapott egy bliccelőt. Én mutattam meg neki, hogy van rajta ilyen izé, vásárlás időpontja. Erre ő már elismerően csettintett, és kérte, ugyan készítene róla pár fotót. Vonatjegy a múltba" – írta nekünk.

  • Vagy a devizaharcot találta az oldal vállalhatatlanul durva kontentnek.

    Mindenesetre egy kollégánk posztját azért tiltotta le a Tumblr, mert abban szerintük olyan felnőtt tartalom látható, amely a közösségi irányelveikbe ütközik. Ezzel volt bajuk:

    Arról, hogy a Tumblr bekeményített és szűrni kezdte az oldalon a kezdetektől meghatározónak számító pornót, illetve hogy ez sokak szerint milyen csúnya melléfogás, ebben a cikkben írtunk részletesebben.

  • Itt a karácsonyi időszak, ami azt jelenti, hogy a rendőrség újra megörvendeztetett minket egy parádés bűnmegelőzési kisvideóval.

    A "Kis figyelmetlenség, nagy bosszúság" munkacímre hallgató rövidfilm azt hivatott bemutatni, miket ne csináljon az ünnepi bevásárlások alatt. Például ne lengesse maga mellett a fonott kosarát, tetején a teli erszényével, miközben a kirakatokat nézi, ugyanis egy óvatlan pillanatban bizony gyorsan eltulajdoníthatják azt. De ne is lógassa ki az oldaltáskájából, mert magára jönnek ketten, aztán lesz nemulass. 

     A lényeg nyilván az, hogy mindig figyeljen a holmijára és a pénzére.

  • Péntek a nagy felszentelések napja volt, ugyanis nem elég, hogy a sátáni Brüsszel pénzéből épített kazánt szenteltek fel Nyírcsászáriban, ugyanazon a napon a Veszprém megyei Olaszfaluban egy vízelvezető árkot adtak át ünnepélyes keretek között.

    A falu fekvéséből adódóan, az utóbbi évek hirtelen esőzései miatt sokszor elöntötte a víz a település alsó részét, ami jelentős anyagi károkat okozott az ott lakó helyieknek. A környező településekkel megegyezve idén Olaszfalu pályázott nagyobb összegre a Területfejlesztési Operatív Programban (TOP)  rendelkezésre álló keretösszegből, és a többi település majd a következő évben fog nagyobb összegre pályázni.

    735 méter árok és két híd újult meg. 562 méteren megtörtént az árok burkolása, 119 méteren profilozás, 54 méteres szakaszon javítottak az árok állapotán is. 

    (veol.hu)

  • Pierre Lorenzi 2003-ban Belgium Hallogne-sur-Geer nevű településén megvett egy 12. századi vízimalmot, amit aztán gyakorlatilag áramfejlesztő erőművé alakított.

    A malom évente 7 kW elektromos energia termelésére képes, ami két háztartás energiaigényének kielégítésére elegendő.

    Lorenzi a Reutersnek elmondta, hogy Vallóniában 2500 átalakítható malom van, ami együtt nagyjából 21 ezer ember energiaigényének megfelelő áramot lenne képes megtermelni.

  • Nagyon gyorsan eltakarították a romokat a szombati tüntetés után a párizsi Diadalív környékén. A Champs-Élysées-n is megindult a forgalom, és a szombaton lezárt metróállomásokat is megnyitották. A belvárosi boltosok és kávézótulajdonosok azonban még nyögik a szombati csatát: tele van betört kirakatokkal a párizsi elitnegyed.

    Van olyan kávézó, ahol a komplett bejáratot kell lecserélni.

    Ismét ezrek tüntettek sárga mellényben Párizs belvárosában, amely olykor kisebb csatatérré változott. Az elégedetlenkedők csak abban értenek egyet, hogy Macron elnök távozzon. De abban már nem, hogy miért, és utána mi legyen. Helyszíni tudósításunk és összefoglalónkat Párizsból itt tudja elolvasni.

  • A Manchester United nagyon simán, 4-1-re győzte le a Fulhamet a Premier League 16. fordulójában. Romelu Lukaku 997 perc után talált be tétmeccsen az Old Traffordon.

    A meccs utáni sajtótájékoztatón a MU vezetőedzője, José Mourinho viccelődött egy sort az átigazolási szezonra szánt kereten. „Spórolunk? Nincs víz? Spórolunk januárra?" – mondta az asztalhoz érkezve arra utalva, hogy nem készítettek ki neki ásványvizet.

  • Pénteken írtam mindeközben posztot arról, hogy hiába vártam egész évben az idei Spotify Wrappedet, valamiért egyszerűen nem tudtam megnézni, így kínzó kételyek között teltek a napjaim azt illetően, hogy sikerült-e túlszárnyalni a tavaly hallgatott perceimet.

    Szombaton aztán felkeltem, és egy heroinfüggő rutinosságát megszégyenítő módon nyitottam meg újra a spotifywrapped.com oldalt, hátha valamilyen okból már működik, és itt jött a csavar, mert

    feketeség helyett végre elkezdtek pörögni a hónapok, és bejött az összes oldal!

    Így aztán megtudtam, hogy kb. a közelében sem voltam a tavalyi 121 875 percnek, sőt, még a 100 ezret sem értem el, pedig idén még a telefonomon is elkezdtem használni a Spotify-t. A dolog főleg azért érdekes, mert darabra amúgy már most több számot hallgattam 2018-ban, úgyhogy valószínűleg az offline könyvtáram lesz a ludas.

    Mindenesetre idén is az egészen kiváló finn Heroin and Your Veins nevű szólóprojekt lett a legtöbbet hallgatott előadóm, amit a last.fm-es leírásánál semmi nem jellemez jobban:

    Képzelj el egy surf bandát a pokolból, vagy egy rettenetesen másnapos lounge bandát.

    Esetleg még annyit lehetne hozzátenni, hogy az ember azonnal úgy érzi magát tőle, mintha egy fekete-fehér noir disztópiában viszkizne egy szobában, ahol vágni lehet a cigifüstöt.

    Az sajnos nem derült ki, hogy mitől kezdett el hirtelen működni az oldal, pedig kérdeztem a tech supportot, de ennél egyébként is sokkal nagyobb enigma az, hogy hogy a fenébe hozta ki top műfajnak az indie-t, mikor tavaly szinte teljesen ugyanezekkel az előadókkal még a dark jazz volt a befutó.

    Ja, és hatalmas köszönet minden olvasónak, aki írt nekem az ügyben!!!

  • Nemrég az Állatkertnél jártam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy az Európa legjobb szabadidős épületének választott biodóm már nemcsak egy látványterv, hanem maga az acélszerkezetes valóság. Biztosan nem ez életem legjobb fotója, sietnem kellett, így nem volt időm megfelelő szöget keresni, ezért szavakkal próbálom meg érzékeltetni, hogy milyen is lesz ez az építmény. Röviden: gigantikus és izgalmas. Ha kész lesz, ebben a 17 ezer négyzetméteres buborékban lehet majd megtekinteni a pannon ősvadon növény- és állatvilágát, itt lesz Közép-Európa legnagyobb akváriuma, amihez látogatóközpont, szabadtéri állatkifutó és röpde is kapcsolódik.

Rovatok