Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik egy személyben Chuck Norris, Stallone és Bruce Willis

2023. november 20., hétfő 16:34

Az ember igyekszik nem túlzásokba esni, hiszen alapvetően máshogy áll egy klasszissportoló megítéléséhez, ha honfitársunkról van szó. Szoboszlai Dominik esetében azonban lassan tényleg úgy fest, hogy nem lehet túl erős jelzőket találni, hiszen a legfontosabb pillanatokban képes olyan dolgokat varázsolni, amire a magyar szurkolók nagyon régóta vártak már. Az Eb-kijutás természetesen Marco Rossi szövetségi kapitány csapatának az érdeme, ezt senki sem vitathatja el, ugyanakkor egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül amellett, amit a Liverpool fiatal középpályása nem túl hosszú karrierje alatt letett az asztalra a címeres mezekben.

A ráadásban lőtte ki az U17-eseket az Európa-bajnokságra

Az október 25. óta 23 éves középpályásra először talán az U17-es válogatott csapatkapitányaként figyelhetett fel a nagyérdemű.

Kiváló rúgótechnikáját és gólérzékenységét már ebben a korosztályban is gyakran megvillantotta, szerzett szabadrúgásgólt a Wales elleni felkészülési meccsen (a meccs idején még 16 éves sem volt!), az Eb-selejtezős elitkörben a végjátékban fordította meg az oroszok elleni meccset, majd jött a dráma:

A norvégok ellen a hosszabbítás harmadik percében lőtte ki az együttest a kontinensviadalra.

Szoboszlai kilövi a magyar válogatottat az U17-es Eb-re

„Ilyet a világ sem látott még, nemhogy magyar szurkoló! Elképesztő!” – jött is a lelkendezés Horváth Pétertől, és szerencsére messze nem utoljára ünnepelhettünk! 

Az U19-es elitkörről lemaradt – mert közben felnőttválogatott lett 

A horvátországi viadalon a csoportkör zárásán két gólt szerzett Feröer ellen a 4–0-s siker során, másodjára ekkor is pontrúgásból volt eredményes, így a tornát hatodik helyen záró U17-es válogatottban négy szabadrúgásgólt is jegyzett tehetségünk.

Az U19-eseknél az Eb-selejtezőkön Szlovénia ellen törte meg a jeget rögzített játékhelyzetből, a magyar csapat fordított, csoportját megnyerve pedig bejutott az elitkörbe – ahol Szoboszlai hiányában szerzett gól nélkül zárt a norvég, német, horvát hármas mögött, így nem jutott ki az Eb-re.

Adhatja magát a kérdés: vajon miért nem szerepelt a 2019 márciusi találkozókon a korosztályos csapat kulcsembere?

A válasz szakmailag nem túl bonyolult: ilyen ajánlólevéllel a tarsolyban akkor már a felnőttek között számítottak rá. Marco Rossi szövetségi kapitánynál 18 évesen és négy hónaposan debütált a címeres mezben, egy szlovákiai 0–2 utolsó bő fél órája során.

Hogy legyen a riválisról jobb emléke is, arról nem egészen fél évvel később gondoskodott, amikor pazar szabadrúgással szerezte meg első gólját a felnőtt válogatottban. Más kérdés, hogy északi szomszédunk végül ennek ellenére is megnyerte az Eb-selejtezőt.

Szoboszlai első (szabadrúgás)gólja a válogatottban (1:01-től)

A mieink számára kifejezetten kedves Nemzetek Ligájában egy évre rá Törökországban az ő lövése döntött, talán már mondani sem kell, hogy rögzített helyzetből bombázott óriási gólt a kapuba.

Marco Rossi együttese meglepetésre Oroszországot, Szerbiát és Törökországot is megelőzte, és megnyerte a csoportját, ezzel feljutott az A ligába! Európa legerősebb együttesei közül Anglia, Németország és Olaszország volt az ellenfél, de nemhogy pont nélküli kiesés nem lett a vége, egészen az utolsó percekig esélyünk volt a négyes döntőre is – végül a második helyen zártunk.

A sorozatot amúgy az angolok elleni győztes büntetője indította, és a németországi gólpassza után biztosítottuk be a helyünket a legjobbak között, no de ne rohanjunk ennyire előre.

A ráadásban lőtte ki a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra

Merthogy az előbb említett Európa-bajnoki selejtezősorozatnak még messze nem volt vége a szlovákok elleni vereséggel. A horvátokat (17 pont) és a walesieket (14) is legyőztük ugyan, de végül mindkét riválisunk, sőt még Szlovákia (13) is megelőzött minket (12), így a csoport negyedik helyén zártunk, ugyanakkor a Nemzetek Ligája miatt a pótselejtezőre bejutottunk.

A koronavírus-járvány miatt végül 2021-re halasztott négyes döntő fináléjában a bulgáriai győzelem után a mieink Izlandot fogadták, és a vendégek a 11. percben Gylfi Sigurdsson szerencsés (számunkra peches) szabadrúgásával egészen a végjátékig vezettek a Puskás Aréna nézőktől lezárt lelátói előtt.

A 88. percben azonban jött Loic Nego, és az óriási magyar nyomás egyenlítést hozott, és ha egy üzlet beindult, a 92. percben érkezett Szoboszlai, aki távoli lökettel lőtte ki a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra.

„Milyen hosszabbítás? Semmilyen, semmilyen! Le kell fújni, Eb-re kell menni. Nem is kell menni, itthon kell maradni. Maradj otthon a Puskás-stadionban!” – örvendezett Hajdú B. István a találat után az összes magyar szurkolóval együtt.

Sajnos az akkor lipcsei futballistának a kontinensviadal a sérülése miatt kimaradt, de nélküle is több, mint tisztességesen helytálltak Marco Rossi fiai: a portugálok elleni utolsó percekben ugyan kapituláltunk (0–3), Franciaország ellen 1–1-re végeztünk, Németországban pedig még a végjátékban is továbbjutásra álltunk, de meg kellett elégednünk az iksszel, és a tisztes búcsúval (2–2).

A felépülését követően az őszi világbajnoki selejtezőkön azonban már alapemberként tudott részt venni, San Marino ellen pedig egy rendkívül elegáns, majd egy újabb távoli góllal tette le a névjegyét, de a mieinknek nem jött össze a bravúr: Anglia (26 pont) és Lengyelország (20) mehetett a vb-re a csoportunkból, és még Albánia (18) is előttünk (17) zárt, így maradt az újabb negyedik hely.

A fentebb jelzett Nemzetek Ligája-remeklés viszont sosem látott esélyeket hozott, amivel szerencsére sikerült is élni.

A ráadásban harcoltuk ki az Eb-t – Szoboszlai főszereplésével

Merthogy a Bulgária elleni nyitányon többek között Szoboszlai remek szabadrúgásával nyertünk (3–0), majd a montenegrói gól nélküli döntetlen után itthon 2–0-ra megvertük Litvániát is – ezúttal gólpasszt adott a csapatkapitányunk.

A szerbek elleni oda-vissza 2–1-es siker azt jelentette, hogy Litvániában egy sikerrel megvan az Eb. Ehhez képest a szünetben kétgólos hátrányban voltunk... Az időközben 70 millió euróért már a Liverpool mezére váltó futballista büntetőből szépített, majd szöglete után Varga Barnabás egyenlített (2–2).

Ezzel megmaradt a veretlenség, és a lehetőség, hogy egy bulgáriai pontszerzéssel kijusson a csapat, egy sikerrel pedig csoportelsőként tegye meg ezt. Jól is kezdtünk, hiszen Szoboszlai szabadrúgása után Ádám Martin fejesével hamar előnybe kerültünk, hogy aztán az egyetlen lehetőségéből egyenlítsen a játékrész hajrájában megfogyatkozó házigazda.

A fordulást követően hiába nyomtunk, Kerkez Milos is megkapta második sárga lapját, a bolgárok pedig később büntetőből fordítani tudtak. A 93. percben aztán megint jött a nagy esély, hogy Szoboszlai lője ki a válogatottat az Eb-re, hiszen remek szóló után ziccerbe került, Naumov azonban megakadályozta a csodás triplázást. A 97. percben viszont már ő sem tudta, Szoboszlai felívelt szabadrúgása után a menteni igyekvő Petkov fejelt a saját kapujába, 2–2, kint vagyunk az Eb-n!

Szoboszlai két gólpasszal vette ki a részét az Eb-t érő döntetlenből – a második a 97. percben jött...

Meglett a csoportelsőség is – Szoboszlai-mágiával

Így egyfelől felszabadult mérkőzésre készülhettünk a záráson, ugyanakkor volt tét is, hiszen 1976 óta az első év lehetett, amikor a magyar válogatott veretlenül zár. Ez pedig egyben azt is jelentette volna, hogy megvan a csoportelsőség, ezzel pedig jövő szombaton a második kalap az Eb-sorsoláson.

Ahogyan Bulgária otthonában, a nyomás ellenére az ellenfél itt is az első lehetőségéből betalált (0–1), és a második félidő derekáig hiába próbálkoztak a mieink, csak nem akart összejönni az egyenlítés.

Akkor azonban jött Szoboszlai, és egy káprázatos szóló végén egyenlített, majd másfél perccel később fordított (2–1).

A hajrában Dibusz Dénes bravúrjainak sorozata akadályozta meg a vendégek egyenlítését, és hogy kerek legyen a vége, a 93. percben megint jött egy Szoboszlai-szabadrúgás, ami ezúttal kimaradt, de a kipattanót Nagy Ádám belőtte.

A 3–1-es sikerrel így meglett a veretlen naptári év – 1976 óta vártunk egy ilyen esztendőre –, a csoportelsőség és a 2. kalapos besorolás is.

A magyar válogatott csapatkapitányának hivatalosan ezt a lövését nem írták be gólpassznak, így „csak” négy góllal és négy gólpasszal zárt, amiből hármat-hármat az utolsó három fordulóban jegyzett. 

Mert ahhoz már lassan kezdhetünk hozzászokni, hogy ha jön a kulcspillanat, akkor, mint egy jó akciófilmszereplő, Szoboszlai Dominik jön, és megmenti a napot.

És a legszebb az egészben? Hogy a Liverpool Európa-klasszisa ezt egyáltalán nem teherként éli meg, hanem lubickol a „nyomás” alatt.

Szoboszlai Dominik két góllal (és egy „gólpasszal”) járult hozzá a Montenegró elleni sikerhez

A magyar válogatott Eb-selejtezős mérkőzései

Március 27.:
Magyarország–Bulgária 3–0

Június 17.:
Montenegró–Magyarország 0–0

Június 20.:
Magyarország–Litvánia 2–0

Szeptember 7.:
Szerbia–Magyarország 1–2

Október 14.:
Magyarország
–Szerbia 2–1

Október 17.:
Litvánia–Magyarország 2–2

November 16.:
Bulgária–Magyarország 2–2

November 19.:
Magyarország
–Montenegró 3–1

A G CSOPORT VÉGEREDMÉNYE                     
1. MAGYARORSZÁG 8 5 3 16–7  9 18
2. Szerbia 8 4 2 2 15–9  6 14
3. Montenegró 8 3 2 3  9–11 –2 11
4. Litvánia 8 1 3 4  8–14 –6   6
5. Bulgária 8 4 4  7–14 –7   4

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Eb csoportkörében?

  • 27617
    Csoportmásodikként kerül a 16 közé.
  • 12036
    Csoportharmadikként végez, és jut nyolcaddöntőbe.
  • 9360
    Csoportelsőként jut tovább.
  • 4791
    Csoportharmadik lesz, de ez nem ér majd továbbjutást.
  • 4107
    Csoportjában a negyedik helyen végez, csak nézői leszünk az egyenes kieséses szakasznak.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2023. november 19-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok