Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vagyis a Stand by Me, a királyi esküvőről:

    A dalt az eredeti előadója, Ben. E. King írta, azzal a Leiber-Stoller szerzőpárossal közösen, akik többek között Elvisnek is ontották a slágereket.

  • Steve Onotera, vagy ahogy YouTube-szerte ismerik, a gitáros szamuráj megmutatja, hogy kell igazából játszani ezen a hangszeren. Például sörösüveggel. Vagy csak kisujjal.

  • Jótékonysági gyereknapot szervez május 23-án a gyermekotthonokban lévő gyerekek támogatására létrejött Vásáry Tamás Alapítvány, amely a gyerekotthonban élőket játszóházzal, a felnőtteket pedig előadásokkal várja szerdán 16-20 óra között a Millenárison.

    A rendezvényről bővebb információkat erre talál.

  • Nem vagyok biztos benne, hogy ez nem a film reklámkampányának része - ha az, majd leszámlázzuk a magyar forgalmazónak, semmi gond -, mindenesetre egy Steven Cranford nevű amerikai fickó (egyetemi tanár a Northeastern Universityn) az Avengers 3 megtekintése nyomán ihletett kapott kiszámolni, milyen erős is a film főgonosza, Thanos.

    Alapnak a Tesseract összezúzását vette, ami ugye egy kéken világító doboz, benne az egyik infinity stone, amik körül az egész Marvel-univerzum forog. Némi számítógépes modellezés, négydimenziós hiperkocka-szimuláció és hasonló bűvészkedések után hősünk arra jutott, hogy ha egy ilyet valaki a puszta kezével akar úgy megszorítani, hogy az összetörjön, 42 ezer tonnának megfelelő erőt kell kifejtenie.

    Innentől aztán már csak annyit kell tudni, hogy a férfiaknál hogyan aránylik egymáshoz a szorítás ereje és a fekvenyomott maximális tömeg, és máris kijön, hogy Thanos minimum 54 431 084,4 kilót tud fekve kinyomni. Hát, ma is tanultunk valamit.

    (Washington Post)

  • A londoni British Museum gyűjteményébe kerül Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi származású játékosának zöld futballcipője, ókori egyiptomi saruk és ékszerek társaságában fogják kiállítani – írja az MTI.

    A Salah lábára szabott Adidas-cipőt a cég adományozta a múzeumnak abból az alkalomból, hogy a 25 éves játékos rúgta a legtöbb, 32 gólt az idei szezonban, ezzel elnyerte a Premier League Aranycipőjét.

    A cipő az Egyesült Királyságban játszó, de globális hatású, modern egyiptomi ikon történetét meséli el

    – indokolta egy sportcipő kiállítását Neal Spencer, a múzeum egyiptomi és szudáni gyűjteményének vezetője.

    A cipő része lesz annak a szélesebb körű modern egyiptomi projektnek, amelyet 2016-ban indítottak, hogy a gyűjteményt kortárs egyiptomi anyaggal gazdagítsák

  • Mit, mit, hát azt, mint a többi, az ember bekapcsolja, belép valami online játékba és ott percek alatt szitává lövik a 13 éves reflexbajnok gyerekek, és még ki is röhögik. De azt el kell ismerni, hogy egyébként jó néz ki:

  • Kastélyostul. 60 ezer darabból.

    .

  • A Travel Channelen indul, és ő lesz a műsorvezető, producer, és szellemi sorvezető egyben:

    Ő bizony Megan Fox, akire szörnyű emlékű első két Transformers-film egyetlen nem-CGI látványelemeként emlékezhetünk. A Mysteries and Myths című sorozatban ennél kicsit bonyolultabb szerepe lesz, amitől a világ archeológusai és történészei már jó előre hideglelést kapnak: őket fogja ugyanis lebuktatni a történelemhamisító globális összeesküvésükkel együtt. Mert hogy a doktori címeik mögé bújva elferdítik a valódi történelmet. Sőt, igazából nem is értik azt, annyira beszűkítette a tudatukat a sok tanulás meg kutatás. És most nem ám ironizálok, ezeket a leendő műsorvezető mondta, sőt, azt is, hogy ő azért alkalmas erre a leleplező szerepre, mert egy percet sem töltött az akadémiai világban, tehát nincs is vesztenivalója tudományos presztízs terén. Az első epizódok egyébként arról fognak szólni, hogy léteztek-e az amazonok, és hogy mi az igazság a trójai háború körül.

    Úgy kellett ez már, mint egy falat kenyér.

    (via)

  • A napokban írtam meg az 1 forintos csekk történetét, amelyre amúgy nagy számban kaptam olvasói leveleket, amelyben mindenki megírta a maga egyforintos, sőt 0 forintról kiállított csekkjének a történetét.

    De most térjünk vissza Tiborra, aki nem az a hanyag típus, ezért annak rendje és módja szerint besétált a postára, hogy befizesse az egy forintot.

    „Sikerült befizetnem az 1 Ft-os csekket! :-) 5 Ft-ot kellett adnom a postán a pénztárosnak. Mivel a visszajáró 4 Ft volt, így felkerekítve 5 Ft-ot kaptam vissza".

    Ilyen az, amikor a világ olybá tűnik, mintha csak arra lenne, hogy szívasson minket.

  • Sok mindent el lehetne mondani a Liberálisokról azután, hogy a parlamentbe bejutott egyetlen képviselőjük pénteken bejelentette, hogy kilép a Párbeszéd frakciójából, mert nem érzi ott biztosítottnak a liberális értékek képviseletét, amivel gyakorlatilag szétrobbantotta az egyik ellenzéki frakciót. Egy látványosan részeg bácsinak viszont sikerült minden, a Liberálisokról elmondhatót elmondania egyetlen arckifejezéssel, amikor besétált a párt magyarázkodós sajtótájékoztatójába.

    Mindezt az ATV kamerájának sikerült lefilmeznie, a Ceglédi Spotlight nevű felhasználónak kivágnia a 444-nek meg kiszúrnia. A sztori névtelen hősének, a bácsinak innen is köszönjük!

  • Hogy mennyire az, azt jól mutatja Phil Holland, légifelvételekre specializált filmes kísérleti videója, ami három darab RED Weapon Monstro 8K VV kamera összebuherálásával született. A film 12K by 8K (bár ennek ugye semmi értelme, mert a 12 meg a 8 az összes pixel számára utal, nem a téglalap oldalainak hosszára, de kicsire nem adunk) felbontásban mutatja meg, milyen New York felülnézetből. Vagyis hát mutatná, de a YouTube-ra feltöltéshez vissza kellett konvertálnia sima 8K-ra. Lúúúúúzer!

  • Tisztelt Miniszterelnöki Kabinetiroda!

    Mély alázattal és tisztelettel jelentem, hogy nem volt kidobott pénz a migránsozós népszavazásra, számtalan plakátkampányra meg a kormánypárti képviselők és média betanítására költött pártízmilliárd forint, az üzenet ugyanis szép mélyen beszívódott a magyar nemzettestbe. Ennek jeléül küldeném azt a Facebook bejegyzést, amelyet egy olvasónk küldött nekünk. Ebben egy vidéki erdei iskola számol be arról, hogy 

    a 10-11 éves gyerekek a tábori versenyre a Migránsok és a Soros-terv csapatneveket választották maguknak. 

    Az látszik, hogy a tábor szervezői sem tudják eldönteni, hogy ez cuki vagy aggasztó, az egész bejegyzésből átjön az az ideges félmosoly, amivel valószínűleg a helyszínen is fogadták a gyerekek névválasztását. 

    Ezúton szeretnék még egyszer őszintén gratulálni minden kedves propagandamunkásnak! Tök megérte!

    tab

  • Emlékeznek még az internetet két táborra szakító kék/fehér ruhára? A legfrissebb 15 perces őrület a Yanny/Laurel vita: az utóbbi néhány napban terjed a neten egy hangfelvétel, amit meghallgatva az emberek egyik fele teljesen egyértelműen azt a szót hallja, hogy Yanny, a másik fele meg fel nem fogja, hogy lehetne bármi mást belehallani, mint azt, hogy Laurel. (Nyilván az utóbbi az igazság, ezen vitázni is kár.)

    Ha nem találkozott volna vele, itt egy kis emlékeztető:

    Ha kiértetlenkedte magát azon, mi ezen olyan nagy durranás, és hogy hallhat ebbe bárki mást, mint amit ön, készülhet az újabb kiakadással, mert egy instagrammer gondolt egyet, és kerekített a hangzó rejtvényhez egy feliratot is, persze direkt úgy, hogy mindkét szót bele lehessen olvasni:

    Ön mit lát?

    • 1779
      Én egy újabb értelmetlen netes hülyeséget látok.
    • 1374
      Yanny
    • 695
      Laurel

    /via Daily Mail/

  • Ezentúl senki nem gyárthat Play-doh illatú gyurmát Amerikában, a Hasbro ugyanis levédette a hazánkban is kapható játék szagát, írja az AP, hozzátéve, illatra meglehetősen ritkán adnak ki ilyen védettséget.

    Az 1956 óta létező gyurma gyártója egyébként

    édes, enyhén pézsmás vaníliaillat némi cseresznyebeütéssel, keverve a sós, gabonaalapú tészta szagával

    -ként írja le az illatot.

    Legalább ezt is megtudtuk, és nem nézünk majd hülyén, ha a gyerek megkérdezi, hogy "apa, milyen szaga van ennek?".

    A cég egyébként a sajtóközleményében még bullshitel egy sort, például arról, hogy ez az illet mindig a gyerekkort és a mókát jelentette, és összeköti a márkát a rajongókkal. Nyilván.

  • Persze nem örökre, csak június 1-jéig, és nem azért, mert megőrültek, hanem mert így promózzák az új Star Wars-előzményfilm közelgő bemutatóját.

    A rendes körülmények között Sol nevű megálló kapta az ideiglenes nevet, és ezek szerint aki egy messzi-messzi galaxisba tart, annak itt érdemes átszállnia.

    Készült egy promóvideó is a közigazgatási popkultdiliről, ahol feltűnik Chewbacca is:

  • Nick Thorpe, a brit közszolgálati média magyarországi tudósítója jegyzi a cikket, és kellő alapossággal, minden aspektusból bemutatja micsoda felfordulása lett kishazánkban egy szurikáta tragikus halálából. Talán most már kezdenek megnyugodni a kedélyek, csak nehogy a BBC cikke felkorbácsolja a nemzetközi közvéleményt is! 

Rovatok