Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Januárban írtuk meg, hogy búcsúturnéra megy a thrashlegenda, és most egy jópár napos lemaradást igyekszünk bepótolni azzal, hogy rögzítjük: megvannak az európai dátumok, Bécs lesz a legközelebbi helyszín, ahol utoljára láthatjuk a télapószakállától megszabadult Arayáékat, mégpedig november 23-án. A diehard fanoknak szóba jöhet még esetleg november 20., Milánó és november 29., München is. A vendégzenekarok sem akárkik: az Anthrax, Obituary, Lamb of God játszik majd. Itt lehet böngészni a többi dátumot, itt  pedig a 2016-os kritikánkat olvashatja.

  • A phjongcshangi téli olimpián a curlingcsapattal aranyérmes Matt Hamilton is indult a BMW Charity Pro Am jótékonysági golftornán, ahol – számára – teljesen természetes módon az olimpiai aranyát használta a labda helyének jelölésére egy tisztítás előtt. 

    ¯\_(ツ)_/¯

    Ennyike.

  • A meleg tavasz miatt most hetekkel korábban kezdik meg a Tisza-tavon a sulyom ritkítását. Ha fürdött már a tóban, akkor a következő bekezdést nyugodtan kihagyhatja, ha nem, akkor tessék.

    Szóval, hogy mi? Mi az a sulyom?! A sulyom egy vízi növény, aminek a gyökere akár több méter mélyen is az iszapban van, azonban a levelei a víz felszínén úsznak. Ez még hagyján, de olyan alienformájú, tüskés termése van, hogy aki abba egyszer belelépett, örökre megjegyzi a sulyom nevét:

    Egyébként régen gyűjtötték a sulymot, és a termés héját lebontva, a magot megőrölve a lisztjéből kenyeret sütöttek. Állítólag az íze hasonlít a gesztenyééhez.

    A sulyom azonban nemcsak a fürdőzőknek, hanem a horgászoknak is nagy ellensége. De nem azért, mert beleakad a növénybe a horog, hanem azért, mert a sulyommezők elzárják a víztől a fényt, ezért alatta csökken a víz oxigénszintje, és megfulladhatnak a halak. Idén mintegy 800 hektárnyi területen kaszálják le a sulymot a tóban.

  • Szerelem --> brutális féltékenykedés --> verés. A NANE kreatív kisfilmjében a párkapcsolati erőszak korai jeleire hívják fel a figyelmet.

  • Zseniális animáció arról, milyen óriási égitestek léteznek a űrben, mi milyen aprócskák vagyunk hozzájuk képest, illetve milyen felfoghatatlanul hatalmas világban is élünk:

  • Tudom, hogy unalmas már azon sírni, mennyire nincs helye a sajtónak a Parlamentben, hogy kérdezhesse a politikusokat. Kifejtettük már itt is, és elmondtuk ebben a videóban is. Az új Országgyűlés azonban ma még tovább csökkentette a sajtónak szánt területet, gondosan kordonokat is kifeszítve a képviselők útvonalaitól távol.

    Hogy még közérthetővé tegyem, milyenek a körülmények (az ebéd amúgy jó volt), kölcsönvettem a Sziget Fesztivál térképét.

    Képzelje el, hogy ön egy újságíró kisgyerek, akinek az a feladata, hogy a szigeten megsimogassa a szurikátákat! Minél többet, minél hosszabban simogat, annál ügyesebb gyerek. Azonban a szurikáták nem szívesen hagyják magukat simizni, ha tehetnék, biztos távolságból figyelnének csak. Ezért elhatározták, hogy ugyan nem tilos őket simogatni, de csak a sziget egy pontjára engedik oda önt. Kattintson csak a térképre, és nezze meg nagyban!

    Mit tippel, mennyi az esélye annak, hogy a szurikáták letérnek megszokott útvonalaikról, és odamennk önhöz, hogy átbújva a kordonon hanyatt vágódjanak, és hagyják simogatni magukat? Na ugye. Hát nagyjából ennyire egyszerű tudósítani az Országházból is. 

  • "Saját napszemüveg előny!" - fogalmazta meg viccesen a Magyar Rendőrség a twitterén, hogy helikoptervezetőt keresnek a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága a Légirendészeti Szolgálat állományába.  

    Munkavégzés helye: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, illetve kihelyezett szolgálat esetén, az ország bármely területén.

    Munkaidőrend: vezényléses

    Ruhanorma: polgári/repülőhajózó

    A hivatalos álláshirdetést  itt olvashatja .

  • Soha nem érhet véget az országot kettéosztó szurikáta-gate, csak most leltünk rá a Konyhafőnök című műsorban szerepelt Orbán Ági tegnapi posztjára, amelyben a szurikáta ellen foglal állást, eleve azzal, hogy egy brutál képpel tette ki a posztot, amelyben azt írja, a szurikáta újszülött nyuszit reggelizik, illetve azt is írja, hogy a szurikátát irtják az élőhelyén Dél-Afrikában, mert tönkreteszi a termőföldeket és veszettséget terjeszt. Orbán Ági volt amúgy az, aki húsvétkor kiposztolta, hogy a megunt nyulat adják neki, ő szívesen megfőzi. A poszt nem embeddelhető, klikk ide a megnézéshez.

  • Május 19-én, szombaton lesz az angol királyi család esküvője, ahol szinte mindenki tudja, hogy a leendő feleség Meghan Markle lesz.

    Rövid, belsős tesztünk alapján azt viszont sokkal nehezebb rávágni, hogy ki is a leendő férj. Szóval segítség nélkül szavazzon!

    Ki házasodik a hétvégén?

    • 5128
      Alap, hogy Harry herceg
    • 405
      Naná, hogy Vilmos herceg
  • Érzelemdús videót készített az Azonnali.hu a parlamentben, ahol arról kérdezték a képviselőket, hogy hiányzik-e nekik a kormányból vagy csak úgy egyébként Lázár János. 

    Harrach Péter pedig kerek-perec férfiasan kijelentette, hogy Lázárral jó barátságban voltak, emberileg hiányzik neki. Ritka pillanat ez a hűvös, komor, brutális hatalomtechnikai ügyeskedésekkel átitatott politika világában, tegyük hát el szívünk egy kis titkos rekeszébe, hogy a nehéz időkben elővehessük. 

    A videóban egyébként megszólal Halász János frakciószóvivő is, aki elárult egy kulisszatitkot: akár csak Lázár, ő sincs rajta a Fidesz frakció alakulásakor készült csoportképen, de valamiért ez nem jelent meg a sajtóban. Eddig. 

    Halász egyébként ugyanazzal indokolta távolmaradását, mint Lázár. Elaludtam, szégyellem is magam - közölte Halász. 

    Szóval a Fidesz-frakció csoportképén két ember azért nincs rajta, mert mindketten elaludtak, és mindkettőt Jánosnak hívják. Nagyon érdekes!

  • Egy hír, amiről egészen biztosan kiderül, hogy valami orbitális kamu, de addig is megosztom: középkorú tehetős amerikai háziasszonyok mostanában azzal szórakoznak, hogy olyan sajtpartikat szerveznek, aminek során MDMA-val feldobott brie-t esznek.

    A Metro cikkében egy ötvenes hölgy szólalt meg, akinek a gyermeke adott neki a kábóból, aztán annyira megtetszett neki, hogy szerzett a barátnőinek is, és az ilyen sajtpartik során hatalmas érzelmes beszélgetésbe torkollik az este. Állítólag már több ilyen partiba is hívták, mióta elkezdte a sajtozást, de vannak olyanok is, akik kínai palacsintába tekerik a cuccot.

    A végére itt hagynám ezt az idézetet:

    Legutóbb egy csomó anyuka átjött egy civilizált vacsorára, aminek az lett a vége, hogy az egyik betekerte magát a selyemfüggönnyel, a másik a fürdőszoba falánál hallucinált, a többiek meg 90-es évekbeli rave-re táncoltak a nappaliban, és közben verték a bongót.

  • Micsoda magyar siker! 

    A BirdLife Hungary által szervezett, a parlagi sasokat érintő mérgezések ügyében létrejött partnerség résztvevői húsz magyarországi Natura 2000 területen és azok közelében lévő élőhelyeken szerveztek akciókat a jogellenes tevékenységek nyomon követésére.

    A természetvédők nyilvántartották az elpusztult példányokat, biztosították a fészkek háborítatlanságát és a bűncselekmények elleni sikeres összefogást szerveztek a vadászok, a rendőrség és az állatorvosok bevonásával. A projekt elindítása óta a mérgezéses esetek száma jelentősen csökkent, a projekt utolsó két évében a parlagi sasok költőállománya 36 százalékkal nőtt.

    A parlagi sasok mérgezéséről és a ragadozómadár védelmi programról az Index is rendszeresen beszámolt, itt tudja elolvasni a cikkeinket.

  • 2017 februárjában három barátnő elhatározta, hogy körbesétálja a Balatont: Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna régóta dolgoznak együtt, az újévi fogadalmak mellé jött a balatoni gyaloglás ötlete is. Idén másodjára indul útnak a Balaton Camino. A február helyett kellemesebb időben, most májusban indul a Balatont megkerülő séta, a szervezők tíz napon keresztül, május 18. és 27. között gyalogolnak, felfedezik, milyen a szezonra készülő, májusi Balaton.

    Az útról minden nap posztokban, bejelentkezésekben, képekben tudósítanak. Felfedezik az út mentén nyitva lévő helyeket, a legjobb pihenőpadokat, a legfinomabb ebédeket, a legszebb szakaszokat, és hírt adnak a szállásokról is. A napi indulási helyszínek és időpontok nyilvánosak, és a blogon elérhetők, a tíznapos sétához bárki csatlakozhat.

    Legjobb tanács nekiindulóknak: futócipő, vízhólyagtapasz, Richtofit, hintőpor, power charger, varrás nélküli túrazokni

    Időpont: 2018. 05. 18–27.

    Menetrend:

    2018. 05. 18. Balatonakarattya–Alsóörs

    2018. 05. 19. Alsóörs–Tihany

    2018. 05. 20. Tihany–Balatonszepezd

    2018. 05. 21. Balatonszepezd–Szigliget

    2018. 05. 22. Szigliget–Keszthely

    2018. 05. 23. Keszthely–Balatonfenyves

    2018. 05. 24. Balatonfenyves–Balatonboglár

    2018. 05. 25. Balatonboglár–Balatonszárszó

    2018. 05. 26. Balatonszárszó–Siófok

    2018. 05. 27. Siófok–Balatonakarattya

  • Ha azt hitte, otthon olcsón ki tud hozni egy ünnepi ebédet, nézze meg a mai parlamenti étlapot! Az Országház Étterem az épület pincéjében található, a politikusokon kívül idejárnak a Ház dolgozói, a pártok frakcióinak alkalmazottai és a Parlamentből tudósító újságírók is. Én egy Számadó Juhászné (nincs köze a politikus Juhász feleségéhez) levest ettem egy igazán nagy adag vargabélessel, ami vaníliasodó helyett egy nagy merőkanálnyi erdei gyümölccsel került a hasamba az “A” menü részeként, mindössze 770 forintért.

    De többen rámentek a 2450 forintos rák+steak kombóra, ami például a Pampasban majdnem tízezerbe fáj. Jó étvágyat mindenkinek!

    Ha a házelnök véletlenül olvassa ezt a posztot, akkor

    • 4275
      új menük lesznek: egy az újságíróknak, tízszeresre emelt árakkal, egy másik pedig a képviselőknek, de azt 50 évre titkosítják
    • 3010
      ezentúl csak a közmédia dolgozói léphetnek be az étterembe
    • 718
      minden marad a régiben
  • Egyenesen a pusztító erejű, energiaitalt alkohollal vegyítő, szép emlékű Four Loko hatásához hasonlítja éppen az amerikai sajtó a pár dollárért kapható Capriccio Bubbly Sangria nevű italt.

    Ami a nevéhez híven tényleg annyi, hogy szénsavas sangria, de állítólag kettő, pár decis üveg elfogyasztása után az amerikai vásárlók úgy megfekszenek tőle, mintha egész este Péter Pál-kevertet ittak volna.

    A leggyakoribb panasz/dicséret az, hogy egész egyszerűen kidől a fogyasztó, elájul, és semmire nem emlékszik, pedig alig ivott valamit a sangriából. Szakértők azzal magyarázzák ezt, hogy ennek a típusú sangriának úgy 14 százalék körül lehet az alkoholtartalma a borok átlagos 11 százalékához képest, és az ember a gyümölcsös íz miatt egyszerűen nem érzi, hogy mi történik vele.

    Ha valami magyar disztribútor szeretné importálni azt a terméket, először azért nekünk szóljon.

    (The Takeout)

  • Ráadásul elég drágát, hiszen például a kézitáska (mindegy, melyik színben) potom 1,5 millió forintba (5950 dollárba) fáj, de van még hátizsák, pénztárca meg minden egyéb, még majdnem 500 dolláros névcímke is, nehogy véletlenül a reptéren valaki más darabját kapjuk fel a limitált kiadásból.

    Vajon a NER fociőrült szekciójából kinél kerül elő először a szett egyik darabja?

  • Idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját a Gerbeaud cukrászda, amely ebből az alkalomból új csokoládét és tortát is készített. Az ünnepre ugyanis megszületett az egyedi Cacao Barry Or Noir 1858 csokoládé, majd az ezzel a különleges étcsokoládéval készült Gerbeaud 160 torta, táblás csokoládé és bonbon, amit a Gourmet-fesztiválon mutattak be.

    A 71,9 százalék kakaótartalmú étcsokoládé dél-amerikai és afrikai térségből származó Trinitario kakaóbabok felhasználásával készült.

    A kakaóbabok három forrásból érkeztek: Mexikóból, mely az erős kakaó mellett fűszeres és fás jegyeket mutat. A tanzániai kakaóbabban savas és keserű ízek alkotnak harmonikus elegyet. A kubai növényi jegyeket, kifejezetten dohánylevélre emlékeztető aromát mutat

    – mondta Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. társ-ügyvezető igazgatója. 

    A Gerbeaud cukrászda valódi öröksége egyébként a Konyakmeggy, amit maga Gerbeaud Emil honosított meg Magyarországon az 1800-as évek végén, írja az MTI. 

  • Emlékeznek még a Vanity Fairnek arra a borítójára, amin olyan helyeken jelentek meg mindenféle végtagok, ahol nem kellett volna, és ezen röhögött az internet? A GQ legújabb, komikusokról szóló számában ebből csinált hülyét, tessék megnézni:

  • Az idiotizmus eheti intergalaktikus versenyét a washingtoni kongresszus egyik alabamai republikánus képviselője, Mo Brooks nyerte.

    A klímaváltozás-tagadó Brooks egy klímatudós képviselőházi meghallgatásán vett részt, és ott vetette közbe, hogy a tengerszint emelkedését nem feltétlenül az olvadó jégtakaró okozza.

    Hanem az iszap és a sár, amit a folyók a tengerbe mosnak. Meg Dover tengerbe hulló fehér sziklái. És Kalifornia leomló partjaié.

    Amikor a tudós a NASA és egyéb szövetségi adatbázisok adataira hivatkozott, akkor Brooks azt mondta, hogy őt az alabamai NASA-bázison másképp tájékoztatták. És szerinte lehet, hogy az északi sarkvidéken és Grönlandon csökken a jég mennyisége, de az Antarktiszon nő, főleg a szárazföld fölött. (Guardian)

  • Az üzenet, amire nem számítasz egy amerikai választási kampánybuszon:

    "Kövessen Mexikóba!"

    - vezeti fel cikkét a CNN. És hát tényleg a klasszikus 'nem láttam jönni' kategóriájú kampányt nyom Michael Williams, aki Georgia kormányzója szeretne lenni. 

    Williams egyik kampányötlete volt, hogy átfestettek egy klasszikus iskolai buszt, és ráírták: DeportálóBusz, vagy KitelepítőBusz, ha így jobban tetszik. A hátuljára pedig a 'Kövessen Mexikóba!' - felirat mellett felsorolták, kiket is szeretne összegyűjteni ez a busz, vagy, más értelmezésben, körülbelül hogyan is látja ő, és sokan úgy általában az illegális bevándorlókat: gyilkosok, erőszakolók, emberrablók, gyermekeket molesztálók, stb.

    Facebook-videójában meg is csapkodja az oldalát büszkén és elmondja, ezzel a busszal fognak összeszedni minden illegális bevándorlót, és visszaviszik oda, ahonnan jöttek.

    Williams azt mondja, ezzel is támogatja Trump bevándorlás elleni küzdelmét. Szerinte ő egy nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet egy figyelemfelhívó eszközzel, míg mások szerint kampány-tanácsadóinak nem minden ötletét kellene megfogadnia.

    Mindenesetre május 22-én előválasztás, ott eldől, ki lesz a republikánus jelölt, és mivel Williams nem áll túl jól (3-5%), így jól jön neki minden hírverés. (Persze vannak még érdekes jelöltek)

Rovatok