Ünnepi lázban ég a közélet, egymás után jelentkeznek a politikusok advent első vasárnapján
Orbán Viktor miniszterelnöknél is elkezdődött a rohanás, de egyvalamit minden más elé helyezett.
Orbán Viktor miniszterelnöknél is elkezdődött a rohanás, de egyvalamit minden más elé helyezett.
Szalome Zurabisvili szerint a parlamentnek nincs joga megválasztani az ő utódját.
Alekszandar Vucsics a kínai és az orosz kapcsolatokról is elmondta a véleményét.
Átmenetileg a kancellár helyettesíti.
Robert Fico miniszterelnök is reagált az ítéletre.
Az uralkodó a jövő héten érkezik a kontinensre.
Történt már hasonló.
Tuheita a minap még uralkodásának 18. évfordulóját ünnepelte.
Sopronban találkozott a magyar és a német államfő a Páneurópai Piknik 35. évfordulóján.
Gulyás Gergely előterjesztőként jelent meg a döntéseknél.
A borsófőzelék nagyot robbantott.
Kábítószer-kereskedelemben volt vétkes.
Sulyok Tamás továbbra is ott lakik, ahol alkotmánybíróként is.
Második ciklusára készül a politikus.
Aranyklinika nagyjából negyed milliárd forint osztalékot fizetett ki a tavalyi évre.
Az új elnök két elődjét két év alatt sodorta el a korrupcióellenes harc a délkelet-ázsiai államban.
Dobrev Klára vádjai után többen is támogatták az kezdeményezést.
Gitanas Nauseda a szavazatok 75 százalékát szerezte meg.
Szerinte az elévülés ellenére is bűncselekmény történt.
Többen is megszólaltak az ügyben.
Arra kérte a szolgálatot teljesítőket, hogy legyenek méltó utódai a 175 éves hazai honvédelemnek.
A kormányfő szerint fontos lépés történt.
A budai várban és a Sándor-palotában is járt a kínai elnök.
Schmitt Pálnak és Áder Jánosnak sem lehet oka panaszra.
A testület megállapította, hogy az államfő az alkotmánnyal ellentétes magatartást tanúsított.
Gépjárműhasználatra is jogosult a korábbi köztársasági elnök.
Lehet még újabb fordulat az ügyben?
Az alkotmánybíróság még a kampányolástól is eltiltotta.
Este tíz óráig lehet leadni a voksokat.
Korrupciós ügyben merült fel a neve.
Orbán Viktornak is jár ugyanez, ha már nem lesz miniszterelnök.
Két magas rangú orosz tisztviselő már le is adta a voksát.
A környékbeli lakosok beszéltek róla.
Sulyok Tamás közölte a dátumot.
Az államfő a jogállamról szólva nem jelezte, hogy nem mindegyik „jog” helyes, erkölcsös.
Beiktatták hivatalába Magyarország köztársasági elnökét.
Lakner Zoltán szerint három dolog is közös a két politikusban.
A Karmelita kolostorban volt az esemény.
A kormányfő beszédet is mondhatott.
Novák Katalinnak Rúzsa Magdi énekelt, mire számíthatunk az új elnöktől?
Hivatalba lépett Sulyok Tamás.
Sulyok Tamás hivatalba lép köztársasági elnökként.
A volt köztársasági elnök több ingatlan tulajdonosa.
A kormánypártok olyan államfőt választottak, aki inkább kiszámítható jogász, mintsem önjáró politikus.
Megvan Novák Katalin utódja.
Kövesse élőben az Indexen.
Szerinte helyre kell állítani a legfőbb közjogi méltóságba vetett társadalmi és politikai bizalmat.
Kocsis Máté jelentette be.
Az ügyvéd szerint az államfőjelölt sok kockázattól megóvja a miniszterelnököt.
Megérkeztek az első vélemények.
Február 25-re tüntetést szerveznek a Parlament elé.
Interjú a már rendszerváltáskor is aktív jogtudóssal, korábbi SZDSZ-es politikussal.
A párt szerint nagyobb konszenzust tudna teremteni egy közvetlenül megválasztott államfő.
Egy református püspök rendhagyó portréja.
Egy nappal az Országgyűlés tavaszi ülésszakának kezdete előtt.
Az épület felújítására 280 millió forintot költöttek a közelmúltban.
A tét a köztársasági elnök megválasztása.
A pártelnök közölte, az államfőválasztás ügyében illegitimnek tekintik a parlamentet.
Nyolc elnök távozott idő előtt Európában, köztük két magyar.
Váratlan lépés.