A Fidesz korábban kitüntette a pedofíliával vádolt kecskeméti plébánost
Ferenc pápa budapesti miséjének szervezésében is részt vett.
Ferenc pápa budapesti miséjének szervezésében is részt vett.
Arra buzdít, imádkozzunk a békéért.
Beszélgetés Vatikán és Budapest közeledéséről, valamint Európa jövőjéről.
Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek azonnal lépett, amint eljutott hozzá a hír.
Ő maga utasította a sofőrt erre.
Meg akarják akadályozni a modernista törekvéseket.
Több mint 200 éve nem volt erre példa.
Szijjártó Péter beugrott tanítómesteréhez is.
Viszlát, jogsi. Helló, pénzbüntetés.
Michel Aupetit elismeri, hogy helytelenül cselekedett.
A bíboros az Il Foglio olasz napilapnak adott interjút.
Tessék kantárt tenni az elmére – intette híveit a román érsek.
Ez ugyanaz az érsek, amelyik a járványügyi intézkedések ellen uszított.
A pápai államban tartózkodik, miután a belarusz határőrség megtagadta tőle a belépést az országba.
Pedig Szijjártó Péter is közbenjárt az érdekében.
Megfázásra gyanakodott.
Ferenc pápa az 1968-ban született Kovács Gergelyt nevezte ki Jakubinyi György helyére.
Ha valóban az az érsek nyugszik benne, amelyiket a tudósok sejtik, az egész Mainz történetét átírja.
Mindig is voltak meleg és leszbikus keresztények. Mindannyian lehetünk migránsok. Óvatosan kell kezelni azt, aki illiberális demokráciát, majd kereszténydemokráciát akar, mondja egy svéd érseknő. Antje Jackelén őszintén beszélt az Indexnek a sokszor kerülgetett témákról is.
Első fokon fél év börtönre ítélték, de fellebbezett, ezért jár neki az ártatlanság vélelme.
Még soha nem ítéltek el gyerekmolesztálás miatt ilyen magas rangú papot.
Akár 3 év börtönt és 45 ezer eurós pénzbírságot is kaphat, amiért nem jelentette a tudomására jutott visszaéléseket.
A lyoni érseknek a francia miniszterelnök azt mondta: nemcsak szavakat vár, hanem tetteket is.