
24 találat az Indexről, és 3 a környékéről.


Rusvai Miklós: Bár túl vagyunk az ötödik hullámon, megbetegedések továbbra is lesznek
Még másfél-két hónapig emelkedhet a légzőszervi megbetegedések, köztük a koronavírus-fertőzések száma.

Rusvai Miklós: Újabb járványhullámot idézhet elő az ukrajnai háború
Szerinte nyárra szűnhet meg a járvány.

Kásler Miklós: Az oltásokkal a poszt-Covid-tüneteknek is elejét lehet venni
A miniszter szerint az ötödik hullám lecsengő fázisban van.

Ekkor csökkenhet ezerre a napi fertőzöttek száma Magyarországon
Az előrejelzés szerint további 3500 halálozás várható tavasszal a járvány miatt.

Rusvai Miklós szerint nincs már szükség oltásra és korlátozásokra
„Ezzel az ötödik hullámmal tulajdonképpen nálunk a Covid kiadta a mérgét” – mondta.

Szlávik János szerint eddig tart még a járvány
A főorvos a lopakodó omikronról is beszélt.

Már túl vagyunk az omikron-hullám csúcsán?
Azóta már 21 százalékkal csökkent a heti megbetegedések száma.

Lassan kezdhetünk készülni a hatodik járványhullámra
De még a lopakodó omikron is közbejöhet.

Pár nap múlva tetőzhet a járvány, tavasszal jöhet a lazítás
Ehhez persze az kell, hogy ne jelenjen meg új variáns.

A járványelemző elárulta, mire számíthatunk a nyáron
Vattay Gábor szerint újrafertőződhetnek azok is, akik már átestek a betegségen.

Rusvai Miklós: Napokon belül tetőzhet az ötödik hullám
Februárra a jelenlegi duplájára is nőhet a napi halálozások száma.

Boldogkői Zsolt: Magától ez a vírus biztosan nem fog eltűnni
A biológus szerint akár még az omikronnál is virulensebb törzs jöhet.

Rusvai Miklós: A jövő héten tetőzhet az ötödik hullám Magyarországon
Utána még áprilisig elhúzódhat.

Egyre kisebb a különbség a főváros és a vidék fertőzöttségi adataiban
Pest megyében 100 ezer főre vetítve közel annyi fertőzöttet regisztrálnak, mint Budapesten.

Jön az omikron-robbanás, kerülni kell a zárt helyeket
A szakember szerint a nagy fertőzési kockázatot vissza kell fogni.

Szlávik János: Három oltás megvéd a súlyos megbetegedéstől az omikron esetében
Az infektológus főorvos szerint három oltás megvéd a súlyos megbetegedéstől a variáns esetében.

Jakab Ferenc: Az omikron is túlterhelheti az egészségügyi rendszert
A virológus nem ért egyet azzal, hogy a jelenlegi hullám lecsengésével véget érhet a járvány.

Elkezdődött az ötödik hullám idehaza, napi 13 ezer fertőzött és 200 halott is lehet
Kásler Miklós szerint napi 13 ezer fertőzött és 200 halott is lehet.

Merkely Béla: Elindult az ötödik hullám
A szakember szerint a teljes oltás a három oltás.

Berobbant az ötödik hullám a vezető háziorvos szerint
Békássy Szabolcs elmondta: január első napjaiban szignifikánsan megnőtt azon betegeknek a száma, akik légúti tünetekkel fordultak háziorvoshoz.

A Honvédkórház főigazgatója: hamarosan itt az ötödik hullám
Wikonkál Norbert Miklós szinte biztosra veszi, hogy hamarosan Magyarországra is begyűrűzik az ötödik járványhullám.

Vattay Gábor: Ebben a hullámban akár 12 ezer ember is odaveszhet
A szakértő szerint februárra okozhat gondot az omikron-variáns Magyarországon.