Rekordszámú gólya nevelkedik idén Békés vármegyében
Egyre több gólyapár költ Délkelet-Magyarországon.
Egyre több gólyapár költ Délkelet-Magyarországon.
Összesen 86 ezer hektáron végzik el a beavatkozást.
A miniszterelnök szerint magyar az, akinek a Trianonban kapott nemzeti seb a legjobban fáj.
A város egyetlen körzetében sem sikerült a DK-soknak elegendő ajánlást szerezniük.
A Tisza Párt alelnöke a legnagyobb és a legkisebb településekre is ellátogat.
A tűzoltóknak az oltáshoz a tetőt is meg kellett bontaniuk.
Egy idős nő vesztette életét.
A következő napokban még megemelkedett aktivitás várható a térségben.
A férfi még a helyszínen meghalt.
Elbontják és újjá varázsolják a csabai kishidat.
A tűzoltók csak feszítővágóval tudták kiemelni a járműből.
Öt vízsugárral dolgoztak a lángok megfékezésén.
Fokozatos az átállás.
A katasztrófavédelem minden esettel kapcsolatban tűzvizsgálatot indított.
Továbbra is érvényben vannak a járvány miatt bevezetett korlátozások.
Négy járművel tizenhét tűzoltó vonult az égő Lehel utcai parasztházhoz.
A rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett útszakaszt.
Céljukként tűzték ki egy igazi jó keresztény közösség kialakítását.
A fogyasztók közül is többeket előállítottak.
A kinevezésről szóló okmányt az ünnepi állománygyűléseken vették át.
A zárlat alól csupán három település mentesül.
A korrupcióval vádolt volt fideszes képviselő növénytermesztésben és pályázati tanácsadásban utazik.
Az egyik településen a korábbi polgármester halála, a másik településen a testület feloszlása miatt volt szükség a választásra.
A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta az útszakaszt.
A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.
Tart a nyomozás.
Jelentős mértékben járulhat hozzá az éves hazai gázfogyasztás fedezéséhez.
Fejlesztőeszközökre is jut támogatás.
A fejlesztést a kormány támogatta.
Húsz hektáron égett a gabona.
A Nébih a szabályok további betartását kéri a lakosoktól.
A tilalmat indokolja az elmúlt időszak tartósan magas átlaghőmérséklete, valamint a száraz, aszályos időjárás miatt megnőtt a tüzek kockázata.
Újabb helyen jelent meg a fertőzés.
Az orvos ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság indított büntetőeljárást.
A rendőrök ellenőrizni akartak, a jármű vezetője azonban nem állt meg.
Védőkörzetet jelöltek ki egy vadgazdaság körül.
Fél órán belül elérhető lesz egy négysávos út.
A napokban emberkereskedelemmel és kitartottsággal gyanúsítható férfiakat fogtak el a Gyulai, illetve a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei.
A sofőr nem volt bekötve, és rendkívül figyelmetlen volt.
Tizenkét lakást és egy autóalkatrész-boltot fosztottak ki.
A helyszínelés miatt lezárták a teljes útszakaszt.
A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A képviselőjelölt szerint ez külön kihívás lesz.
Kilenc férfit fogtak el.
Pár óra alatt három autót tulajdonított el.
Ötezer tenyészpulykát kell levágni.
Fagyállót tett a születésnapi sörbe.
A katasztrófavédelem szerint nem zárható ki, hogy füstmérgezés okozta a halálesetet.
Gádoros gyászol.
Csak három településre nem vonatkozik a tiltás.
183 és 172 centisek voltak.
A magasfeszültségű vezeték leszakadt,
Egy 50 éves férfi lett rosszul.
Megkezdődött a dinnyeszüret Békés megyében.
Négy év börtönre ítéltek egy férfit, aki 2018-ban követett el gyilkosságot Békés megyében.
Mindent precízen megtervezett.
Három embert szállítottak kórházba kivizsgálásra.
A cég 602 millió forintnyi támogatást kap idén, valamint kedvezőbben adózhat január 1-jétől kezdve.
Online szavaznak a tulajdonosok a tetemes veszteséggel működő szolgáltató anyagi helyzetének rendezéséről.