A baloldal már az időközi választás előtt feladta az óbudai körzetet
A városvezetést körüllengő korrupciós botrány árnyékában így látták jobbnak.
A városvezetést körüllengő korrupciós botrány árnyékában így látták jobbnak.
Azt is elárulta, hogy miért.
„Lehet menni Ferivel építgetni a Minecraftba” – mondta a DK józsefvárosi elnöke.
A párt a magyar politikai élet emberi hangja kíván lenni.
Budapesti verekedés miatt emeltek vádat egy német aktivista ellen.
Magyar Péter szerint ellenzéki politikusok Duna Párt vagy Egyesület néven szervezkednek.
Tóth József, Angyalföld polgármestere szerint a kormányzat alattvalóinak tekinti a helyhatóságokat.
P. Gábor nem kötött vádalkut.
Egy szakácskönyvet már kiadott a volt miniszterelnök.
A szóvivő reagált a kritikákra.
Szerintük jobbra tolódik az X.
Rettegés és kishitűség rejlik amögött, ahogyan hagyjuk, hogy a politikusok és az értelmiségiek Európáról beszéljenek. Kóczián Péter írása.
Tusványoson az ellenzéki politikusok is szép számban képviseltetik magukat. Őket kérdeztük arról, van-e még felemelkedés a magyar baloldal számára.
A közvélemény-kutatások előrejelzéseire alaposan rácáfolva mégsem a radikális jobboldal győzött a vasárnapi francia parlamenti választásokon.
Az MSZP volt társelnöke lemondása utáni terveiről is beszélt.
Az MSZP lemondott társelnöke az Indexnek beszélt először a választások tanulságairól.
A Fáklya radikális baloldali szervezet tagjait kedden érte támadás.
Az MSZP társelnöke szerint új útitervre van szükségük.
Új megoldásokat, új eszközöket, új utakat kell keresniük.
Egy 25 ország 200 pártjának finanszírozását követő felmérés mutatja be, miként változott a támogató pénzek iránya és aránya.
Claudia Sheinbaum a szavazatok 58 százalékát szerezte meg a hivatalos gyorsszámlálás szerint.
Pénteken jár le a határidő.
Sorait édesapja olvasta fel az Olasz partizánok országos szövetségének menetén Rómában.
Összeszedtük, hogy miről beszéltek Budapesten a Konzervatív Politikai Akció Konferencia, a CPAC Hungary felszólalói a rendezvény első napján.
Arra is reagált, hogy a Tisza Párt alelnöke bohócnak nevezte.
A politikus szerint nem képvisel liberális értékeket a Tisza Párt alelnöke.
Giorgia Meloni szerint kontraproduktív az aktivistáért folytatott kampány.
Szanyi Tibor reagálása Fodor Gábor írására.
Az izraeli elit szerint őszig tart a Hamásszal szembeni háború.
A Fidesz frakcióvezetője szerint már jövő hónapban kiderül, hogy ki váltja Novák Katalint.
Szerinte ez független attól, hogy egyetértünk-e a döntéssel.
Kunhalmi Ágnes szerint a jobboldali erőkkel szemben csak baloldali együttműködésekkel lehet felvenni a versenyt.
Alakul Orbán Viktor nagy terve, de az áttöréshez több kell.
A Navracsics Tibor által vezetett új minisztérium mentheti meg a helyzetet.
Amerikában is kényes a helyzet.
A kormánybiztos elmondása szerint a családpolitika szerves része a rezsicsökkentés fenntartása.
A jobboldali jelölt győzött.
A miniszter egy interjúban az uniós forrásokról, illetve a svéd NATO-csatlakozásról is beszélt.
Nacsa Lőrinc szerint felháborító, amit a politikus csinál.
Családi látogatásra érkezett az országba.
Kiborult közösségi oldalán az államtitkár.
Ha abszolút többséget akar, össze kell fognia a szélsőjobboldallal.
A kormányközeli politológus szerint nincs realitása a huxitnak.
Szerintük a baloldal valójában nem talál fogást a törvényen, ezért álhíreket terjeszt.
Ugyanakkor szerinte van, amit nem lehet elvitatni a magyar miniszterelnöktől.
Neves nemzetközi szakértő segítségét is beveti a DK-s árnyék-miniszterelnök.
A miniszter megszólalt arról, hogy blokkolni akarják Magyarország soros elnökségét az Unióban.
Karácsony Gergely mellett Tordai Bence, Cseh Katalin és Márki-Zay Péter is felbukkan benne.
„Tudatos baloldali” torzításokat emlegetnek.
Mintegy 9,8 millió állampolgár járul vasárnap az urnákhoz.
Deutsch Tamás nyilatkozatára reagáltak az elemzők.
A miniszterelnököt, Lázár Jánost és az ellenzéket is kiosztotta Hódmezővásárhely polgármestere.
„Sírós, pityogós” politikusnak írta le őt Gyurcsány Ferenc.
Az MSZP volt elnöke tökösebb baloldali, szociáldemokrata politikát képzel el, ezért pártot alapít.
Az ellenzék és a politikai piac.
Először nyilatkozott az ellenzéki politikus azután, hogy kilépett az MSZP-ből.
Bödőcs viszont zseniális.
Ahogy „fideszes társait” is.
Fókuszban az EP-lista és az önkormányzati választások, de van, amit nem láttunk jönni.