
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban
Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.
Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.
Megszületett az elsőfokú ítélet.
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
Egy ország jövője múlhat rajta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a Nyugat-Balkán stabilitása szükséges Európa békéjéhez.
Szervezett bűnőzés, pénzmosás – és ez még csak a jéghegy csúcsa.
A hóviharok miatt több út is járhatatlanná vált az országban.
Az EUFOR-művelet feladata az 1995-ös daytoni békemegállapodásban foglaltak betartatása.
Alekszandar Vucsics a kínai és az orosz kapcsolatokról is elmondta a véleményét.
A támadásban egy 15 éves fiatal is részt vett.
A kulcsfontosságúnak ígérkező amszterdami holland–magyart érintheti a döntés.
A 15 éves, radikális, iszlamista elkövetőt azonnal elfogták.
A jelentés szerint a Wagner-csoport kiképzői készítették fel a több száz moldovait.
Boldogan utazhat vissza Angliába.
Zalaegerszegről érkezett a megfejtés.
Már csak Baróti Lajos előzi meg az olasz-magyar szakembert.
Üzent a miniszterelnök.
Boszniában eddig tizenhat halálos áldozatot követeltek az áradások és földcsuszamlások.
A külügyminiszter szerinte szükség van az olyan vezetőkre, mint Milorad Dodik.
Egy Airbus H145-ös helikoptert vetettek be a művelethez.
Elkeserítőnek tartja, hogy a térség tagjelöltjei hosszú évek óta várnak az uniós csatlakozásra.
Több települést elzárt a világtól a szélsőséges időjárás.
Nem szó szerint értendő, de az apartmanok a tengerre néznek.
Ádám Martin fejében maradt a győztes gól a 89. percben.
Szergej Barbarez szerint okos húzás Marco Rossitól, hogy nem a sajátjait tartja esélyesnek, de attól még kedden a házigazdák a favoritok.
Háromszáz métert zuhantak.
Nyolc honvédtisztet tüntettek ki helytállásukért.
A tudósok és a régészek is hosszú ideje keresik a válaszokat.
Eddig tíz holttestet találtak meg.
A helyszínelés még tart.
Jelen vannak a muszlim radikálisok, de a nagy problémát a 20-30 százalékos elvándorlási arány okozza.
Mirolad Dodik elnök békésen intézné a dolgot, de egy szakértő szerint erre nagyon kevés az esély.
Csak még azt nem tudni, mikor.
Az olasz válogatott egygólos győzelemmel hangolt a kontinenstornára.
A férfi fia keresésére indult a játszótérre, azonban a lépcsőházban összeverve találták meg.
Következményei lesznek, hogy a kormány nem támogatta az ENSZ-közgyűlés határozatát.
Magyarország nem szavazta meg.
A magyar és a szerb kormány szövetsége vezetett problémához.
Rövid időn belül kitörhet a háború.
Vucsics szerint országának nagy esélye van elnyerni a tagságot.
A kitüntetést dr. Sticz László vezérőrnagy adta át.
Megtalálták az eltűnt turistákat, majd sikeres mentőakciót hajtottak végre.
A kormányfő egy gazdasági fórumon tartott beszédet a térségben.
Csütörtökön és pénteken is külföldön lesz a miniszterelnök.
Több embert is őrizetbe vettek az ügyben.
A szomszédos Szerbiában a népharag űzte el a potenciális befektetőt.
Eldőlt, ki lehet a nemzetek feletti egyezmény 28. tagállama.
Több témában sincs egyetértés, így valószínűleg hosszú csúcsra készülhetnek a vezetők.
Nagy kérdés, hogy lesz-e újabb magyar vétó?
Az EU mellett még Oroszország és Kína is megvetette lábát a régióban.
Több magyar városban is érezték a földmozgást.
Versenyeznek a szerb hadsereggel.
Ő bízik benne, hogy a balkáni ország teljesíti a csatlakozási kritériumokat.
Az életnagyságú emlékművet Ivan Fijolic horvát szobrász készítette 2005-ben.
Milorad Dodik már korábban bejelentette, hogy februárban újra Budapestre látogat.
Március elsején nyílik meg az éves bérletvásárlás.
Hat kilométeres mélységben volt a rengés fészke.
A Nemzetek háza még nem fogadta el a pénzmosás megelőzéséről szóló törvényt.
Orbán Viktorral régóta jó viszonyt ápol a politikus.
A boszniai megbeszélésre a honvédelmi miniszter is elkísérte.