Újabb feljelentést tettek Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampánya miatt
Több bűncselekmény gyanúja is felmerült.
Több bűncselekmény gyanúja is felmerült.
Budai Gyula országgyűlési képviselő újabb részleteket közölt.
A közösségi oldalán tett szűkszavú bejelentést.
Szerinte megalapozott a gyanúja annak, hogy a politikus kampányát kábítószer értékesítéséből származó pénzből finanszírozzák.
Az ukrán elnök csütörtökön kérdőre vonta Orbán Viktort.
A baloldali politikus még 2018-ban perelte be a fideszes képviselőt.
Az elsőfokú etikai eljárás lezárult, a másodfokú még folyamatban van.
A fideszes képviselő szerint korrupciós ügyek zajlanak Budapesten.
Ezúttal egy III. kerületi, 10,5 hektáros ingatlan eladásáról van szó.
Volner János is feljelentést tett.
Begurult a korábbi pénzügyminiszter.
Az ellenzéki képviselőt először hívták meg a csatorna egy adásába, ki is használta.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás az ok.
A DK-s politikus rágalmazási eljárást indított a kormánypárti képviselő ellen.
A fideszes politikus szerint olimpiagyilkos pártocska elnöke ne örüljön.
Perelj be! – szólította fel a volt miniszterelnököt a fideszes képviselő.
Lassan az autósok másodrendű állampolgárok lesznek – méltatlankodott a fideszes politikus.
Nem tudott megegyezni a két politikus, hogyan is mérjék össze a fizikai erőnlétüket.
Pedig több mint ezren érdeklődtek a meghirdetett esemény iránt.
Budai Gyula szerint a DK miniszterelnök-jelöltje bűncselekményt követett el.
Budai Gyula korábban lebutalibázta az MSZP-s képviselőt.
Ezúttal sem fogta vissza magát a kormánypárti képviselő.
Mindenki megkapta a magáét a fideszes képviselőtől.
Kamarai tagság híján Czeglédy Csaba nem folytathat ügyvédi tevékenységet.
Nem dicsérte őket a fideszes képviselő.
A Kúrián folytatódik a perük, de Czeglédy állítja, ha Budainak karácsony előtt pénzre van szüksége, szívesen utal neki, nehogy hiányt szenvedjen.
A DK-s képviselők így tiltakoztak az ellen, hogy a Gyurcsányt rágalmazó Budai visszatért a parlamentbe.
Négynapos ülés kezdődik a parlamentben.
Lelkészi szolgálata összeegyezhetetlen volt a képviselői munkájával.
Februárban kerül a parlament elé a Stop Soros
A lap szerint a nem kormánypárti sajtó képviselői után a bírók lettek a Fidesz célpontjai.
Budai Gyula mikrofonja bekapcsolva maradt, épp egy Indexen megjelent cikkről ment a vita.
Ügyészi és szakmai múltja alapján az egykori elszámoltatási biztos szerint ez a kritika belefér.
Zavar az erőben: csütörtökön a fideszes Budai Gyula még nagyon fel volt háborodva a történtek miatt.
Abszurd, hogy mindenképp nyomást kell gyakorolni Oroszországra, ezért az oroszokkal szembeni szankciók ellen lobbizott Európában Budai Gyula. Az egykori elszámoltatási biztos szerint senki sem szeretné, hogy egyszer a Jobbik számoltasson el Magyarországon.
Ma már senki sem beszél a szocialisták elszámoltatásáról, és valamiért eltűnt a kormányzati portálról minden adat, ami a Fidesz egyik legfontosabb kampánytémájának eredménytelenségére emlékeztethetne.
Szerinte a politikai pálya nem olyan nagy karrier, ő nem gazdagodott meg, ügyvédként jobban keresett.
A megkönnyebbülés abból fakad, hogy nem neki kell Andy Vajnával foglalkoznia.
Moszkva 22 magyar céghez küld élelmiszer-ipari ellenőröket. Olyan cégeket keresnek, amelyek eddig még nem exportáltak Oroszországba, a magyar kormány szerint viszont régi cégekről van szó. Az embargó sem feltétlenül akadály.
Budai gyula hálás a szerbeknek, hogy megveszik a magyar élelmiszert az oroszok helyett.
Orosz-magyar vegyesvállalatokat hoznának létre, az egyik kacsát, a másik marhát tenyésztene.
A kormánypártnak erre sikerült leegyszerűsítenie az egész ügyet. De miért kellene egy tizenhárom évesnek drogtesztre járnia, ha egy sebésznek nem kell? Számtalan kérdésünk volt a kötelező szűrővizsgálat ötlete miatt, hogy a végén megtudjuk: a drog rossz.
A korrupciós vádra már megvan a kormánypárti válasz, de van egy kérdés, amire nincs magyarázat.
Megpróbáltuk kideríteni a parlamentben, miért mond most mást a Fidesz az internetadóról, mint négy éve. Volt, akit meglepett és rossznak tartja, az ötletet, de van, aki nem érti, mi ezzel a baj.